“Nem vállalom be a csokitortát reggelire”

A hír: Ha egy teljes reggeli részeként csokitortával kezdjük a napot, az segíthet a fogyásban. A Tel-Aviv-i Egyetem kutatói 193 klinikailag elhízottnak számító embert vontak be tanulmányukba. Az önkéntesek egyik csoportja alacsony szénhidráttartalmú étrendet követett, amelyben a reggeli 300 kalóriás volt, míg a másik csoport egy 600 kalóriás, kiegyensúlyozott, teljes reggelivel indíthatta a napot. Ez utóbbi étrend reggelije tartalmazta a csokitortát vagy más édességet is. A 32 hetes fogyókúra félidejében mindkét csoport tagjai személyenként átlagosan 15 kilogrammal nyomtak kevesebbet, ám a következő 16 hétben az első csoport tagjai visszaszedtek átlagosan 10 kilogrammot, míg a csokitortás csoport tagjai további hét kilogrammot adtak le.

Karafiáth Orsolya véleménye: Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus. Azt hiszem, ezt a mondatot legtöbbünkbe belesulykolták már kisgyerekként. Épp ezért én a hatalmas reggelik bűvkörében nőttem fel. Hétvégente volt az igazi, a tripla dőzsölés. Volt idő rántottát csinálni, az asztal roskadozott a sajttól, zöldségtől, kolbászoktól. Főleg a telken, a mamáékkal együtt volt ez az étkezés külön rituálé, imádtuk, hogy mire felkelünk, a mama már bekészített mindent, gőzölgött a tea, a fürdőben éreztük már a lecsó, a sülő szalonna remek illatát. Néha egy órán át is tartott ez az egész reggeli, mert megbeszéltük közben a napot, hogy ki mit fog csinálni, és főképp azt: mi lesz az ebéd. Ezek után a lakmározások után általában úgy keltünk fel az asztaltól, hogy soha többé egy falat nem fog lecsúszni a torkunkon, vége, teli vagyunk, az ebéd emlegetése egyfajta kínzásnak tűnt reggel nyolc és kilenc között. Ám érdekes módon fél tizenkettő-tizenkettő körül már ott sündörögtünk a konyha tájékán, nyaggattuk a mamát: mégis, mikor eszünk már? 

És a három fogásos ebédet, ami ilyenkor általában húslevesből, rántott húsból vagy pörköltből, illetve a nagyi valamelyik remek sütijéből állt, irgalmatlan étvággyal tüntettük el. Aztán délután jöttek a gyümölcsök, a túró rudi, és a várakozás, vajon mi lesz a vacsora. Egyszóval a szombatok-vasárnapok nekünk egyfajta ételtúrák voltak, mindig nagyon vártuk. Más volt azonban a helyzet a hét többi napján. Mivel anyáék korán dolgozni mentek, húgommal kettőnknek kellett megoldani az étkezést. Minden reggel ki volt téve nekünk a reggelipénz (az ebéd menzakoszt volt), és ez egy torkos gyereknek életveszély. Így hét közben általában kalácsot, kakaós csigát vagy buktát, túrós táskát faltunk be kakaóval, ezek mindegyike volt az iskolai büfében. (Ezek azért nincsenek olyan messze a címben említett tortától…) Aztán a szünetekben ráettünk még egy kicsit, így ment ez egészen ebédig. Persze egy gyereknek nagyobb a kalóriaigénye: nem is látszott rajtunk semmi, nem voltunk elhízottak soha.

De a szokás megmaradt: ma is kívánom reggelente az édeset, igaz, próbálom zabpehely és müzli formájában, diétás joghurttal nyomni, de ez mit sem változtat a tényen, hogy bizony, édeset reggelizem. És bizony, evés után két órával már követeli a szervezetem az újabb adagot. Amikor csak tehetem, meg amikor elég erős vagyok hozzá, éppen ezek miatt kihagyom a reggelit. Pontosan tudom, hogy ha reggelizem, lőttek annak, hogy figyelni tudjak az egészséges arányokra. Így általában bírom délutánig, igaz, akkor már szédelgek, ám sajnos ennek meg az a következménye, hogy este tízkor jut eszembe: jól esne egy pizza, Zacher-tortával megküldve a végén. Mindezen tapasztalatok miatt nehezem tudom elhinni, hogy a reggelire eltüntetett szénhidráthegyek hasznosak lennének…