Aktuális

Így szülünk majd húsz év múlva?

Geréb Ágnest jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, és emellett öt év helyett tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától. A szülész-nőgyógyász kegyelmet kér az államfőtől. Soma különvéleménye.

Így szülünk majd húsz év múlva?Ez a 158 618. cikk Geréb Ágnes ügyével kapcsolatban. (Az elmúlt kilenc évben 478 jelentés szerepelt a médiában kórházi magzati elhalálozásról. Ugyanebben a kilencéves időszakban az otthonszülés során történt egy tragédiáról és két magzati károsodásról 158 617 cikk szólt.

De mint sokaknak, nekem sem megy le a torkomon az, ami itt történik.

És hogy mi történik? Szerintem a háborítatlan szüléshez való jog megtiprása, a dúlák boszorkányüldözése és egy olyan ember meghurcolása és igazságtalan elítélése, aki minden túlzás nélkül hősként állt ki évek óta azért, amihez alanyi jogon lenne joga minden anyának. (Ajánlom ide vonatkozóan meghallgatni Elizabeth Prochaska brit emberi jogi ügyvéd beszédét.)

Egyik legjobb barátnőm most január 25-én szülte meg a kisfiát egy vidéki kórházban. Csak telefonon tudtunk együtt lenni. Reggel 7-kor elkezdett szivárogni a magzatvize, 8-kor már bent voltak a kórházban, és fél 10-kor már beletolták az oxitocint, hogy gyorsabban táguljon. A barátnőmmel volt egy dúla, de ő hiába mondta, hadd táguljon magától, semmi nem indokolja a sürgetést, minden rendben, bőven benne vannak az időben, nem, az „anyuka megkapja a gyorsítót”.

Feldmár András egyik könyvében olvastam, hogy a lánya oxitocinnal született és rendszeresen mindenhonnan elkésik. (Akik késősek, tudják, hogy ez nem egy tudatos döntés.) Többen megfigyelték, hogy a gyorsítóval született emberek gyakorta pontatlanok. (Hogy hány esetben indokolt valóban az oxitocin adása, erről sosem készült és feltehetően nem is fog készülni statisztika.)

És ez csak egy „apróság” a sok közül, ami felmerül a hospitalizált szüléssel kapcsolatban.

Félre ne értsenek/értsetek, nem arról beszélek, hogy ne szüljünk kórházban, hanem otthon! Dehogyis! Én a háborítatlan és minden szinten méltó körülmények között történő szülés egész életre kiható fontosságáról beszélek.

„A független bábák nem otthonszülés-pártiak, hanem háborítatlanszülés-pártiak, aminek feltétele, hogy a döntés nem külső kényszerből vagy divatból születik, és nem a szakember, hanem a nő hozza azt meg annak bevonásával, akit ő fontosnak tart” – Geréb Ágnes.

Így szülünk majd húsz év múlva?HIHETETLEN a tudatlanság, ami még mindig jelen van úgy az orvosok (tisztelet a kivételeknek, hisz ne feledjük el, hál’ istennek az is van bőven), mint sok esetben a szülő nők közt. Sok nő még most is úgy megy a kórok házába szülni, hogy azt se tudja, milyen választási lehetőségei vannak. Mintha sok esetben sem az anya, sem az orvos nem tudná, hogy a szülés és az utána jövő időszak az egész életutat meghatározza. A 60-as évek óta hatalmas szakirodalma van a témának: prenatális és perinatális címszó alatt. Pszichológusok, tudósok, orvosok sokasága bizonyította be, hogy mindaz, ami ilyenkor történik, az életünk alapját adja. Az itt megélt sérülések minták lehetnek. Mint például az, ha egy egészséges anya nem szülhet háborítatlanul.

Mi most sötétnek tartjuk a középkort, de eljön majd az az idő, amikor a mi korunkra tekintenek így. Akkor feltehetően születésházakban (szentélyekben) szülnek majd a nők. Úgy képzelem (a reális elképzelés segíti a megvalósulást), hogy ezekbe a szentélyekbe csak a szülő nők mennek majd. (Tehát nem lesznek egy szobában abortusz előtt levő vagy elvetélt asszonyokkal.) Ugyanúgy minden orvosi felszereltség meglesz itt is, mint a kórházakban, de csak szükség esetén kerülnek elő. A nők vissza fogják venni a bennük levő őstudást. (A világ jelenleg legismertebb bábája, Ina May Gaskin erre mondja azt, hogy: „Bábaként szerzett tapasztalataim megtanítottak arra, hogy a nők teste még mindig működik.”) Igen, a nők felélesztik a tudásukat, és nem akarják azt, hogy az orvosi lobbi  elhitesse velük: te orvos nélkül képtelen vagy szülni, és biztonságosabb a császármetszés. (Komplikáció esetén nyilvánvalóan.)

Persze a születésházakban is lesznek orvosok, de ők mind holisztikusan gondolkodó szakemberek lesznek, akik tudják: nemcsak a test van és a fizikai szint, hanem a lélek is. Orvosok és dúlák együttműködnek, a tudomány és az ősi tudás egymást segíti és kiegészíti. (Minden téren ez lesz a jövő, legalábbis a működő jövő.)

Igenis szükség van a férfiakra, de Geréb Ágnesekre is. A férfiak rengeteget tehetnek, köszönet nekik mindezért!

És köszönet a sok bölcs és erős asszonynak is! Együtt kell megteremtenünk az optimálisabb jövőképet!

Hogy tovább álmodozzak, én úgy képzelem el, hogy a születésházak belső tere a lehető legbarátságosabb lesz, alkalmazkodva az anya elképzeléseihez. (Vagyis ha akarja, hozza be a kedvenc zenéit, képeit, tárgyait, rendezze be a saját szülés-szentélyét.)

A szülés módjára alternatívák lesznek, és az anyák megtanulnak még inkább befele figyelni, és meg fogják tudni hallani, merik majd meghallani, hogy nekik mire van szükségük. És képviselik az érdekeiket.

De ez még odébb van. A jelen az, hogy drukkolok, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adjon dr. Geréb Ágnesnek.

És amit még tehetünk mi, nők: felélesztjük magunkban azt a hatalmas, bennünk levő őstudást, ami mindannyiónkban ott van. Hogy minden nehézség és akadály ellenére úgy szülhessünk, úgy szülhessenek lányaink, nőtársaink, ahogyan az babának, mamának testi-lelki szinten a legoptimálisabb. Hiszen ők szülik meg a következő generációk tagjait.

Különvélemény című rovatunk szubjektív, esetenként vitára sarkalló, karakteres írásokat tartalmaznak. A bennük megfogalmazottak nem feltétlenül jelentenek szerkesztőségi álláspontot, de fontos társadalmi jelenségekkel foglalkoznak; véleményünk szerint mindenképpen megfontolásra érdemesek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top