Aktuális

Bekötött szemmel vezettünk autót

A karácsonyi céges bulikon kívül sokak szerint a legnagyobb veszély, ami a munkahelyünkön leselkedhet ránk, az a csapatépítő tréning. Olvasóink szürreális pillanatai következnek.

„Az alkalmazottakat messzire bevitték a tengerbe, aztán kitették őket, és ki kellett úszni. Az ismerősömnek konkrétan halálfélelme volt, sokan sírtak, mire kiértek, és a hajó nem vette fel őket.”

„Párosával »vezettünk« autót. A sofőrnek be volt kötve a szeme, az anyósülésen levőnek pedig a lehúzott ablakon ki kellett hajolnia egy vízzel teli edénnyel a kezében, és úgy kellett navigálnia a sofőrt. A pálya egy kézilabdapályán volt, különféle elemekkel megtűzdelve.”

„A medence szélén kellett végigmenni bekötött szemmel. Az egyik kolléga megcsúszott, lelépett a szélére, eltörött a lábfeje, ráadásul bekötött szemmel belesett a vízbe! A cég mosta kezeit.”

Bekötött szemmel vezettünk autót

 

„Katonák számára kiépített kötélrendszer alatt kellett átmásznia a dolgozóknak. Egyiküknek sár ment a szemébe, két hónapig nem dolgozott a fertőzés miatt. A mentség a cég részéről: ilyen még sosem történt.”

„Egy horvátországi erdőben ért minket az este, és egy szakadt kunyhóban kell éjszakáznunk ócska szalmazsákokon, több ezer csótány társaságában.”

„Egy olyan cégnél voltam, ahol már hónapok óta komoly bérgondok voltak, sokaknak 2-3 havi fizetéssel is lógtak. Ebben a helyzetben mindenki felháborodott, amikor megtudta, hogy háromnapos csapatépítőre kell mennünk. Az egyik kolléganőm véletlenül kiszúrta, hogy az igénytelen menzakajának megfelelő ebédünkért fejenként több ezer forintot számláztak ki nekünk. Többen annyira felháborodtak, hogy autóval még aznap hazamentek.”

„Az első csapatépítés nagyon fiatalon ért, húszéves voltam, és ott szembesültem azzal, hogy mondjam el életem legnagyobb traumáit: hogyan éltem meg, hogyan változtatta meg az életem… Mit ne mondjak, addigi életem legkínosabb pár órája volt az a kis szeánsz. Hallgatni 50-60 éves emberek valódi tragédiáit, utána pedig megalázottan nyökögni, hogy igazából én nem tudok mit mondani – szerencsére. Onnantól kezdve nem tudtam úgy ránézni a kollégáimra (és többen ugyanezt mondták), hogy ne jutott volna eszembe, ahogy láttam zokogni, összeomlani őket.”

„Minden reggel össze kellett jönni a key account managereknek, össze kellett állni egy kupacban, és ki kellett találni egy csapatindulót, és el kellett játszani, hogy marha boldogan mész dolgozni. És aki a leghangosabban üvöltötte a csapatindulót, annak odavágtak egy Sport szeletet.”

„A csapatépítő tréning kirándulás formájában nyilvánult meg, ami abból állt, hogy egy busznyi meglett asszony indulásnál pálinkát vedelt, majd a délutáni zenés-táncos ebédnél a kínai főnöknek magyarul válogatott malacságokat kiabáltak, és azon röhögtek, hogy szerencsétlen nem érti.”

„»Miss Csoda« kislisszolt a teljesen elázott főnök szobájából. Az egész ügy neki volt a legkellemetlenebb, miután a tekintélyt parancsoló főnök helyett később a munkás hétköznapokban is egy szánalmasan részeg alak lebegett a szeme előtt.”

„Egy kis faluba vittek minket, ami mindkét oldalról zsákfalu volt, szóval nem is értem, hogy jutottunk oda. Volt egy szabadtéri medence, de március volt és szokatlanul hideg, legfeljebb 12 fok. Reggel arra ébredtünk, hogy a menedzsment alsónadrágban bulizik a vízben. Mindenki azon aggódott, hogy mikor fagynak halálra, főleg, hogy két nappal később utalták a fizetésünket.”

„Csapatépítés címén paintballozni mentünk, de a dolog véres összecsapásba torkollott. Az egyik srácnak húsz centiről belelőttek a hasába, és egy negyven centi átmérőjű színes kalács nőtt az oldalán. Utána napokig csak jajgattunk, nekem is kemény zúzódásaim lettek.”

„A japán főfőnök nyelvtudási hiányosságai miatt velem intéztette a prostirendeléseit, és a különféle lányoknak szánt ajándékok beszerzését. Egyik nap aztán odajött hozzám, és azt mondta, tartsak vele este, amikor ellátogat egy lakásba, ahol aranyos lányok várják, a vendége vagyok. Látta a megrökönyödött arcom, ezért gyorsan hozzátette: »Fogd fel csapatépítésként!«”
 

Trendi csapatépítés
A csapatépítések világában egyre nehezebb újat nyújtani. Ahol a bungee jumpingra vagy a paintballozásra az alkalmazottak már csak ásítanak egy nagyot, ott valami merőben újszerűre van szükség, hogy kihozzuk őket a letargiából. Ilyen próbálkozás a Börzsönyben található Lombhotel, melynek ötlete egy francia férfi fejéből pattant ki. A nyolc darab teljesen komfortmentes, de környezetbarát faház a fák lombjai közé épült, és egy itt töltött hétvége után mindenki egy kicsit másképp fog tekinteni az otthona komfortos kényelmére. A másik trendi csapatépítőhelyet nem a világtól eldugva, hanem Budapesten, a VIII. kerületben kell keresnünk. A Parapark ötlete első ránézésre a Fűrész-filmekből származik, ugyanis egy bérház speciálisan kialakított pincéjébe zárják a játékosokat, akik csak együttműködve, különböző rejtvényeket feladva tudnak kiszabadulni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top