“Talán a ráncaimat számolgassam? Inkább dolgozom!”

Sommer Kati (73) huszonhárom éven át a Magyar Televízió maszkmestere volt, a legnagyobb színészekkel dolgozott. Jelenleg parókakészítő és -kölcsönző vállalkozását vezeti.

Sommer Kati

„Hogy miért dolgozom ma is? Ha nem csinálnám, akkor csak azzal tudnék foglalkozni, hogy hol fáj, mi fáj, és a ráncaim számolgatnám. Fontos, hogy legyen miért felöltöznöm reggel, és azt hiszem, megőrülnék, ha csak az SZTK-ban lenne kihez szólnom. Tudod, a gondtalan élet öregít.”

Depressziós lett a nyugdíj után

Szauer Mártonné, Anicét

Szauer Mártonné, Anicét (60) nyugdíjasházi nővér volt harminc évig, 2011 nyarán vonult nyugalomba, de fél évet sem bírt tétlenül tölteni: ma önkéntesként időseket ápol az otthonukban.

„Mindig is nyugdíjasokkal dolgoztam, és láttam, mi történik velük, ha leállnak – szinte azonnal megöregszenek. Én is amint nyugdíjaztak, mély depresszióba zuhantam, és teljesen világos volt, hogy csak úgy mászhatok ki belőle, ha folytatom a munkát. Szerencsére könnyen találtam két-három olyan idős személyt, akiknek önkéntesként segíthetek – így most is hasznosnak érzem magam.”

Persze nemcsak saját maga miatt dolgozik tovább az egykori ápolónő, hanem azért, mert fontos neki, hogy az idősek boldogan élhessék életük alkonyát. Anicét egy versrészlettel mondja el, mit gondol erről:

„Ne tegyétek Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.”

„Hülyéskedés nélkül nem lehet kibírni”

Soós Tibor (82) bárzongorista volt világéletében. A Zeneművészetin még Kodálytól és Ligeti Györgytől tanult, aztán bejárta a világot, dolgozott többek közt New Yorkban, Torontóban, Oslóban és Amszterdamban. Most egy pesti helyen játszik esténként.

Soós Tibor

„Nézze, öreg vagyok, csúnya vagyok és őszinte vagyok. Ezért is felelem azt, ha megkérdezik, dolgozom-e még, hogy nem: bohóckodni járok. Mert nekem ez nem munka, hanem szórakozás. Hülyéskedek a vendégekkel, még a zenében is hülyéskedek. Mert hülyéskedés nélkül nem lehet kibírni.” – És valóban, Tibor még az alatt a nyúlfarknyi idő alatt is, míg velünk beszélget, odakiált a vendégeknek, elmond egy villámtréfát, rákacsint egy mosolygó huszonévesre, és nevet, szinte megállás nélkül.

„De hogy szakmázzak is, elmondanám, míg egy mai bárzongorista pár száz dalt tud fejből játszani, addig az én korosztályom még több ezret tudott kotta nélkül. Kár, hogy már csak hárman-négyen maradtunk ebből a generációból” – mondja komolyan, de a szeme még ekkor is vidáman csillog.