16 gyerek: náluk nem fogy a népesség

„Áron itthon van, Márta buliban volt, alszik, Anna most jött meg Erdélyből, kicsit szét van csúszva, Csaba, azt hiszem a pincében. Robi… Apa, Robi itthon van? – kezdi a bemutatást Zsike, a mama. Törékeny, aprócska asszony, aki innen már kicsit bizonytalanul folytatja. – Marci… szerintem Marci is itthon van” – néz körül segélykérőn. A látszólag bárki számára egyszerű kérdés, „ki van itthon?” a Király családnál komoly fejtörést okoz. Folyamatos a jövés-menés, de képtelenség is fejben tartani a tizenhat gyerek, tizenöt unoka, vejek-menyek és a nagymama hollétét. Az évek óta rendszeresített naptár is csak az ünnepnapokban ad útmutatót, az mégiscsak kínos lenne, ha valaki kimaradna a köszöntésből. Szinte minden nap piros betűs a Király családban, viszont a karácsony az egyetlen, amikor egyszerre mindenki, kötelezően itt van. Pedig Erzsébet és Ignác csak egy teljesen egyszerű, szép, szűk családot tervezett. Aztán az élet mást hozott…

Nem jött össze a papi nőtlenség

Fotó: Hernád Géza

„Zsike mindössze tizenöt éves volt, amikor megismertem, a plébános kérte, hogy korrepetáljam latinból. Aztán én két évet Esztergomban a papneveldében tanultam, majd Budapestre mentem doktorálni, csak nyaranta találkoztunk, csupán tudtunk egymásról, de szó sem volt semmiről” – kezdi Ignác. „A nagymama morzsolta csak a rózsafüzért, hogy adja a jóisten, hogy Ignác figyeljen föl rá” – veti közbe mosolyogva, szégyenlősen Zsike. „Hát igen, Halásztelken nagy szó volt, hogy van egy fiatal teológus. Főiskola után egyébként cölibátust is fogadtam. Aztán sok-sok álmatlan éjszakát töltöttem ezzel a kérdéssel: jó pap, vagy jó papa legyek? De nem tudtam elképzelni, hogy ne legyen családom. Végül Rómából kellett külön engedélyt kérni, hogy szentségi házasságra léphessek. Akkor még nem volt se Zsike, se más, csak azt tudtam: gyerekekkel teljes az élet. Édesapám is nyolcgyerekes családban nőtt föl, mi is hárman voltunk, így kerek a világ” – folytatja Ignác, aki már huszonöt volt, amikor végre udvarolni kezdett az akkor már húszéves Zsikének.

„A nyolcadik után a sarkamra álltam”

Nem terveztek semmit, csak hogy innentől együtt, anyagi egyszerűségben és lelki gazdagságban élnek. Aztán pillanatok alatt benépesült a család. „Először jött Gyuri (ő ma szakápoló, mentős), aztán Cecília (aki konduktor), majd Erzsébet, a negyedik Ignác – sorolja Zsike –, utána kicsit meginogtam, nem akartam többet, mondtam, ennyi volt. De mégis babás lettem, nagyon nem örültem, de hát szó sem volt arról, hogy elvetessem. És megjött Árpád, aki egy tünemény, imádni való kisbaba volt, innentől aztán nagyon megjött a kedvünk.” „Ki kellett egyensúlyozni a mérleget, kellett egy újabb lány” – mondja nevetve Ignác. És meg is lett Judit, majd Róbert, aki megint elbűvölte a Király családot. De hát mégse legyenek már heten, alig várták a következőt, és itt is volt Lilla. „A nyolcadik után viszont már a sarkamra álltam, és mondtam, hogy ebbe a házba nem férünk már, ide biztosan nem szülök többet” – folytatja a történetüket Zsike. És Ignác azonnal értett a szóból: nagyobb házba költöztek, mindent maguk és a közösség, barátok segítségével raktak össze, újítottak föl. Onnantól nem volt kifogás. A 140 négyzetméteren már volt hely bőven, jutott Mártának, Eszternek, Benjaminnak, Matyinak és Csabinak is. „Csaba középsúlyos fogyatékossággal született, ő a család örök Csabikája. Zsike mindig mondta, miért nem maradtok örökké gyerekek, olyan aranyosak vagytok így, hát teljesült a vágya” – próbálja oldani a Király család életének legnehezebb időszakának emlékét a családfő. Elfogadták, tudták, biztosan oka van annak, hogy Csabi így érkezett. „Nagyon sok mindenre megtanított minket és a gyerekeket is. Az »újabbakat« is: Annát, és végül Áront. Így lett teljes a létszám. Azt ugyanis gondosan kigondolták: két év legalább legyen az első unoka és a legkisebb fiú között. S hogy hogyan telt az elmúlt 38 évük? Szigorú szabályokkal, szerényen, de a legnagyobb lelki békében.

Király Ignác, háttérben a családi fotók Fotó: Hernád Géza

Elég a Király gyerekből!

„Nekünk az élet hozta, hogy úgy is éljünk, amit a hitünk amúgy is diktál. Hogy valljuk, nem lehetünk annyira szegények, hogy ne tudjunk másoknak segíteni. Még ha sokszor úgy is néztünk ki, mint egy félhajléktalan csapat. Új ruhákra sosem tellett, folyamatos rotációban hordtak mindent a gyerekek, legfeljebb egy-egy cipőt kellett venni néha, ha pedig valamire nagyon-nagyon vágyott valamelyikük, arra voltak a nagyobb ünnepek, hogy azt megkaphassák. Volt olyan tanárnő, aki be is vallotta, amikor végre kimerészkedett hozzánk, hogy addig azért nem jött, mert azt hitte, itt a feje tetején áll a ház, rumlis és koszos minden. Azt hitte, ennyi gyerekkel nem is lehet máshogy. Pedig igen. Zsike rendmániás, és mindig is szabályok szerint éltünk, másként nem is lehet” – meséli Ignác. És az előírásokhoz mindenki mindig tartotta, tartja magát. „Például a 18 év alattiak 10-ig kaptak kimenőt, az idősebbeknek pedig még aznap kellett hazaérniük… persze vannak kivételes esetek” – kacsint a családfő.

Király Ignác és családja Fotó: Hernád Géza

Legutóbb például ő is kapott egy ukázt: lent, a műhelyében nem tölthet két óránál többet, mármint a munkaidőn kívül… már Zsike, na meg a még otthon élő „maradék” öt gyerek is igényli a figyelmet. „Ez az egyébként, amiért a legtöbb volt nálunk a panasz. Főleg Cili lázadt folyton, hogy nem törődünk eleget vele, sokszor ezért is tiltakoztak, hogy ne legyen már több Király gyerek. De hát az ember örül, ha egy ekkora családot össze tud tartani, hogy minden rendezett legyen körülöttük, legyen tiszta ruha, étel, hogy ne fussunk ki a pénzből” – mondja már az asszony, aki a háznál az igazi karmester. Na, meg a pénzügyes, szinte mértani pontossággal tudja mindig is beosztani még az utolsó filléreket is.

„Megszoksz, vagy megszöksz”

Míg Királyék az életüket mesélik, lassan megtelik a ház. Ugyan csak három család fut össze az érdi otthonban, de a férjekkel, gyerekekkel népes kis kompánia verődik össze pillanatok alatt. A kert máris tele, a kicsik a házi játszóteret szállják meg azonnal, van itt gyereksírás, zsibongás egy perc alatt. Ignác a házi meggypálinkáját hozza gyorsan az alagsori pincéből, büszkélkedik a legújabb szerzeményével. A terasz tele paradicsommal, befőzésre készülnek a lányok, mindenki talál magának feladatot. Endi, Cili férje ecsettel a kezében a családi kenu felé veszi az irányt, otthonosan mozog itt mindenki, mintha mindig is a családhoz tartoztak volna. Petinek, Lilla férjének Ignác a frissen szerzett lócát mutatja lent, a most készülő kandallójukhoz gondolta ki nekik. Van egyébként Ignác lenti birodalmában minden, a hálózsáktól a sátorig, a csocsóasztalon át tényleg bármit megtalálnak itt a gyerekek, ami egy háztartásban kellhet. Sőt még külön zeneszobát is kialakított a férfi, ez itt a Király-zenekar próbaterme, merthogy zenélnek is. De csakis így lehet. Hiába ugyanis a szülői példa, az összetartás, már Királyéknál is volt négy válás.

Fotó: Hernád Géza

„Éreztük, tudtuk előre, hogy ezek a házasságok nem tartanak sokáig. Egyszerűen nem tudtak beilleszkedni közénk. Ugyan próbálták kivonni a párjukat tőlünk, de ez reménytelen. A mi kötelékünk sokkal, de sokkal erősebb mindennél” – mondja már Cili. S hogy lehet-e ugyanolyan szoros mind a tizenhat testvérrel a kötelék? Természetesen nem. De ő például ezt tudatosan szervezi, munkát és energiát tesz abba, hogy lehetőleg mindenkivel szoros maradjon a kapcsolat. „Ha észreveszem, hogy valakivel lazul, azonnal keresem a módját, hogy csináljunk valamit közösen, nem engedem el azt, amit a szüleim felépítettek.” Harmincnyolc év, tizenhat gyerek és rengeteg szeretet. És persze Ignác és Zsike, akik számára ma sincs olyan kérés, amire ne találnának azonnal megoldást. Mert akarnak, leginkább adni és segíteni. És persze példát mutatni.