Aktuális

Visszatér a késő nyári idő szerdától

Ízelítőt adott magából az esős, hideg ősz kedd este óta, azonban az átmeneti lehűlés után szerdától ismét késő nyárias időre lehet számítani.

A szerdai jó időig sajnos át kell vészelni a mai borult keddi napot, az ország egész területén esős időre lehet számítani. A nyugati, délnyugati területeken szinte egész nap borult lesz az idő, esőre, záporra kell számítani. A középső országrészben néhol zivatar is lehet, és csupán késő délutántól, estétől csökken a felhőzet, illetve szűnik meg a csapadék – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Holnap újra süt majd a nap
Holnap újra süt majd a nap

 

A Dunántúlon gyakran erős, olykor viharos lesz az északi–északnyugati szél, de a Tiszántúlon is várhatóak élénk, északkeleten erős északkeleti széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22–27 fok között, nyugaton 18 fok körül alakul. Késő estére pedig 13–20 fok várható.

Az országot tegnap elérő hidegfront azonban ma már lassan, de biztosan távolodik, napközben már kevésbé nedves levegő érkezik. A következő napokban mérsékelten meleg, szép, napsütéses időre számíthatunk, a nappali maximum várhatóan 23–27 Celsius-fok között alakul majd. A hétvégére a nappali felmelegedés 21–25 fokig mérséklődik, de jelentős csapadékra nem kell számítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top