Nagy Ádám: A magánéletem “elvesztése” a szabadságom elvesztését jelentené

Amikor felhívtalak, és azt mondtam: interjút szeretnék készíteni veled, azt mondtad, inkább hívjam Royt. Miért?
Mert ő sokkal szívesebben engedi közel magához az embereket, mint én. Nyitottabb, barátkozóbb, nem okoz neki problémát, ha a magánéletéről kell beszélnie, márpedig a legtöbb embert ez  foglalkoztatja. Tehát értem én, miért kérdezed majd meg két perc múlva, hogy mi van a fiammal, akit egyedül nevelek… Hidd el, nincs ezzel semmi gond. Szeretem, imádom a fiamat és nagyon büszke apja vagyok, csak egész egyszerűen a színpadon túl zárkózott embernek születtem. Ha a magánéletemről kérdeznek, az számomra a szabadság elvesztésének egyik formája. Én zenélni szeretek, nem pedig magamról beszélni, és ha nincs kedvem beszélgetni, akkor egyszerűen nemet mondok. Örülnék,ha a hölgyek is elsősorban mint egy jó gitárosra asszociálnának velem kapcsolatban.

Akkor szerencsém van, hogy jó napodat fogtam ki, és először azért sem a fiadról kérdezlek! Május végén, csaknem hat év szünet után megjelent az új lemezetek. Miért kellett ennyit várni rá?
Ennek több oka volt. Egyrészt lejárt a szerződésünk a kiadóval, ahová sok éven tartoztunk és jó ideig nem tudtunk dönteni, merre, hogyan tovább. Fontolgattuk a magánkiadást is. A másik ok az volt, hogy szerettünk volna egy igazán színvonalas lemezzel kijönni és nem beleesni abba a csapdába, hogy egymás után gyártjuk a rádióknak a játszható slágereket a minőség rovására. Mert ha egy zenekart elkap a gépszíj, ez úgyis bekövetkezik. Ám ennek ellenére nem unatkoztunk az elmúlt években: sokat koncerteztünk. Az új lemezünk pedig szerencsére remek fogadtatásra talált, ennek az anyagával lépünk fel például szeptember 3-án is, a Nők Lapja Café Fesztiválon.

13 év nem kevés idő egy zenekar életében. Mikor volt az aranykor?
Nem is tudom. Voltak időszakok, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza. Most az első gondolatom az volt, mekkorát fordult velünk a föld, amikor annak idején a rádiók elkezdték játszani az A csapból is én folyok című dalunkat, aztán ott volt a Trambulin, vagy a Feketén a hófehér Pély Barnával együtt… Tény, hogy voltak nagyon jó időszakok a zenekar életében és kevésbé jók. Egy biztos: az aranykor nem most van. Bár az új trió felállás nagyon izgalmas, nehéz ezekben a napokban Magyarországon „főállású” zenésznek lenni.

Miközben a tehetségkutatók sorra termelik ki évente a húsz-harminc friss énekest…
Egyrészt az általános pénzhiányra gondolok, aminek köszönhetően jóval kevesebb a rendezvény. Másrészt tényleg nem könnyítik meg a helyzetünket a tévéműsorok. Az egész koncepciójuk ad egy nagy pofont a magyar zenészeknek, akik már évtizedek óta a pályán küzdenek. Iszonyatosan kicsi ez a piac és a friss tehetségek, akikkel gyakorlatilag félévente bombázza a közönséget mindkét kereskedelmi csatorna, sok koncertlehetőséget elszippantanak a zenészek elől. Ez persze nem az ő hibájuk, hiszen a tehetsége kibontakoztatásához mindenkinek joga van. Talán megoldhatná a helyzetet, ha a nézettségi verseny hevében nem indítanának ennyire gyakran ilyen műsorokat. Persze nem félek attól, hogy ez bekövetkezik… (mosolyog)

Hát jöjjön: a belváros kellős közepén élsz a 15 éves fiaddal. Hogy viseled a kamaszkort?
Nem könnyen. Ahogy mondod, benne vagyunk itt az élet sűrűjében, Dani pedig szereti a társaságot, szívesen eljár a barátaival. Arra, hogy ezzel kapcsolatban hogyan érzek, a féltés enyhe kifejezés. De mit tehetnék? Mit mondhatnék neki én, aki szintén a mai napig kedvelem a görbe estéket? A tiltás elég hiteltelenül hangozna a számból. Próbálom elfogadni, hogy nő, hogy változnak az igényei, de most jobban örülnék, ha valami zöldövezetben élnénk, távol a bulizónától. Akkor talán kevesebbet kellene aggódnom… De hát vízilabdázik, minden nap edzésre jár, kell neki a lazítás.

A fiad hasonló kamasz, mint amilyen te voltál?
Nem, én későn érő típus voltam. Az ő korában engem inkább csak a zenélés érdekelt. Később aztán alaposan bepótoltam a bulikat. Amikor például 17 évesen a Piafban zenéltünk, rendszeresen hajnal négykor-ötkor estem be az ágyamba, amikor már világos volt. Így utólag belegondolva talán jól is jött, amit az élet hozott, hogy Dani nálam maradt. Neki köszönhetően nem hajlottam el annyira, mint talán egyébként… Azt is hozzá kell tennem, Dani ugyan velem él, de sokat van az édesanyjával is, ráadásul a húgom és a nagyszülők segítségére is mindig számíthattam.

Amikor a lányok megtudták a szerkesztőségben, hogy veled találkozom, rögtön hárman jelentkeztek, hogy jönnek segíteni. Lenne rád jelentkező bőven, de gondolom, ezt tudod. Ezek szerint az „egyedülálló férfi párt keres” koncepció működőképesebb, mint gyermeküket egyedül nevelő nők esetében.
Ez most kérdés volt?

Nem, csak egy észrevétel.
Értem, és jól látod. A párkapcsolataim terén sosem jelentett hátrányt az, hogy huszonkét éves korom óta van egy gyermekem.