Aktuális

Évtizedeken át bezárva tartotta lányait a vérfertőző apa

Négy évtizeden keresztül tartotta bezárva és erőszakolta meg két lányát egy idős osztrák férfi. A médiában azonnal új Fritzl-nek nevezték el.
40 évig egy szobába zárta lányait. Forrás: dailymail.co.uk
Negyvenegy évig egy szobába zárta lányait
Forrás: dailymail.co.uk

Egy osztrák apa 41 éven keresztül tartotta egy szobába zárva két, enyhén szellemi fogyatékos lányát, akiket közben rendszeresen meg is erőszakolt. A jelenleg 45 és 53 éves nőknek megtiltotta, hogy kapcsolatba lépjenek a külvilággal. Az idősebb testvér nemrég végül dulakodni kezdett az apjával, amikor az beütötte a fejét, és megsérült, akkor telefonon kért segítséget a két nő.

Egy szociális munkás talált rájuk, akit a helyi hatóságok küldtek ki a házhoz a telefonos segítségkérés után. Az idős férfi addigra nem tudott felállni a hadakozás közben szerezett sérülések miatt, először egy otthonba szállították, majd a lányai vallomása után le is tartóztatták.

A testvérek elmondták, hogy egy deszkán aludtak a konyhában, az apjuk bottal ütötte őket, és vasvillával, sőt sörétes puskával fenyegetőzött, ha nem akartak engedelmeskedni. Szinte teljesen elvágta őket a külvilágtól.

A 80 éves Gottfried Wagner, aki tagadja a vádakat, 1970-ben kezdte bűnös tevékenységét, amikor az egyik lánya négy, a másik tizenkét éves volt. A felesége 2008-ban meghalt, de a lányait egészen ez év májusáig még rabságban tartotta. Azt nem tudni, hogy a nők teherbe estek-e valaha.

Az eset egy, a német határ közelében fekvő, felső-ausztriai kisvárosban, Sankt Peter am Hartban történt. A helyieket sokkolt az eset, ami kísértetiesen hasonlít a szintén osztrák Josef Fritzléhez, aki 24 évig tartotta fogva a lányát Amstettenben: 18 éves korában bezárta egy titkos pincébe a házuk alatt és rendszeresen megerőszakolta. A szerencsétlen nő hét gyereket szült az apjától, akik közül hatan élték túl a történteket. Fritzlt az ügy kirobbanása, 2008 óta Ausztria pszichiátriai foglyoknak fenntartott legbiztonságosabb börtönében tartják fogva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top