nlc.hu
Aktuális
Lerövidítenék a gyerekek nyári szünetét

Lerövidítenék a gyerekek nyári szünetét

A szülőkön kíván segíteni a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke azzal, hogy javasolja a tízhetes vakáció rövidítését. Pokorni Zoltán szerint nemcsak a szülőknek, de a diákoknak sem jó, ha ilyen sokáig kiesnek az iskolai nevelésből.
Pokorni Zoltán
Pokorni Zoltán

Pokorni azt javasolta a kormánynak, fontolják meg az iskolai szünetek rendszerének átalakítását – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A lapnak a politikus azt mondta: sok szülőnek szinte megoldhatatlan feladatot jelent, hogy gyermekeinek felügyeletről és megfelelő programokról gondoskodjon a tízhetes nyári vakáció idejére, és a diákoknak sem jó, hogy ilyen hosszú ideig kiesnek az iskola adta nevelési térből.

Magyarországon a tanulók tanévenként 37 hetet járnak iskolába, míg Dániában 42 hetet. Míg Magyarországon a gyerekek számára a szakkörökkel együtt tanévenként mintegy hatszáz órát finanszíroz az állam, az Egyesült Államokban 1100-at. A nemzetközi gyakorlat szerint ráadásul általában kicsivel rövidebb a nyári szünet, mint Magyarországon – mutatott rá Pokorni Zoltán a lap szerint.

A politikus véleménye az, hogy vagy a tanítási napok számát kellene megtoldani, vagy a téli és tavaszi szünetet lehetne meghosszabbítani a nyári vakáció rovására. Hozzátette, hogy a cél a nevelő iskola megteremtése és az egész napos iskola elterjesztése, a túl hosszú nyári szünet pedig nem segíti elő a nevelési funkció erősítését. Pokorni Zoltán azt is kívánatosnak tartaná, hogy a téli és tavaszi szünetet nevezzék át karácsonyi és húsvéti szünetté.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top