Pasik tipikus női szerepben

Ganxsta Zolee: „Még jó, hogy felkelek hozzá éjszaka, hiszen ő az én lányom is”

Jól is néznék ki, ha a férfiasságom csorbulni tudna attól, hogy a gyerekemmel vagyok. Ha az oroszlánnak kölyke születik, attól még nem lesz belőle kecske. Amíg Zoé nem beszélt, nem álltunk ilyen közel egymáshoz, mert akkor nagyon az anyjára volt utalva, de azóta igazán egymásra találtunk. Az első időktől kezdve sokat segítettem, pelenkáztam, fürdettem, felkeltem hozzá éjszaka. Hülyeség, hogy ez a nő dolga lenne, hiszen ő az én lányom is.

Házimunkát soha nem végeztem, ház körülit és házon belülit sem. Főzni nem tudok, bár mosogatni kénytelen vagyok néha. Takarítani nem szoktam, füvet se nyírok, inkább ráköltöm a gatyámat, és hívok kertészt meg takarítónőt. Mire hazaérek, hulla vagyok, nem marad energiám ilyesmire. Amikor megnősültem, nem árultam zsákbamacskát, én tíz gyerek mellett sem adnám fel a rock & roll életet. Ebben a csomagban benne van az is, hogy elcsavargok, vagy olyan állapotban megyek haza, hogy nem nyújtok szép látványt.
Amikor viszont nincs dolgom hét közben, egész nap a gyerekkel vagyok, és halálosan jól érezzük magunkat együtt. Én csinálom meg a reggelijét, elviszem bölcsibe, én is megyek érte, azután csavargunk. Velem jön ügyeket intézni, tegnap például tárgyaltunk egy céggel, előtte meg szinkronizáltunk. A múltkor elmentünk a hangszerboltba is dobverőt venni, ahol kapott egy rózsaszín pengetőt, és végigpengette a gitárokat.
Hokimeccsre is együtt megyünk, oda az anyja is jön, az nálunk családi programnak számít. Mi nem kirándulni járunk, hanem a városban csatangolunk, és az esti mesében néha olyasmi is előfordul, hogy a három kismalac Exploited-koncertre megy Londonba. A múltkor valaki megkérdezte a lányomat, milyen zenét szeretne hallgatni. Azt felelte, valami vadat, és megkérdezte, van-e Slayer, ami egy kemény trashmetál zenekar. Magától kéri, nem én tanítom neki.

Till Attila: „A játszóterünkre ugyanannyi apuka  jár le, mint anyuka”

Mindenféle házimunkát elvégzek, számomra ez sosem volt probléma. A nőkre persze mindig több teher hárul, de igyekszem kivenni belőle a részem. A gyerekeket sokszor én viszem iskolába, és sokat járok velük a játszótérre is. Ettől a férfiasságom nem sérül, és azt hiszem, ezzel mások is így vannak, mert nagyjából fele arányban vannak apukák is a játszóterünkön.
 
A klasszikus felosztás férfias és nőies feladatok között azért máig él. Amit például a pasik nagyon szívesen csinálnak, csak sosem akkor, amikor a nők kérik, a főzés. Beáll a teljes őrület, amikor a főnök úr elkezd halászlét vagy pörköltet főzni „ehhez csak én értek” felkiáltással. A főzésőrület nálam is kifejlődött, és a minta is adott volt, mert apám is főz, egy héten egyszer vendégül lát minket. Nagyon kedvelt férfifoglalatosság még az autómosás, a fűnyírás és a favágás is. Én már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak egy jóképű traktort a barkácsáruházban, és gyönyörű, romantikus vágykép él bennem arról, ahogy traktorral pöfögök körbe a kertben, gyerekekkel az ölemben.

Vannak olyan házimunkák, amelyeket eszembe sem jut magamtól elvégezni. A portörlést megcsinálnám, ha rám szólnának, de csakis utasításra. A legalapvetőbb különbség férfi és nő között a rendrakásban van. Amikor egyedül éltem, ugyan mindig rendet raktam egy idő után, de nem csináltam mindennap. Ma is le tudnék úgy feküdni három gyerek mellett, hogy szanaszét hevernek a lakásban a ruhák és a játékok. Ha én pakolok el, az a feleségem szerint nem nevezhető rendrakásnak. Mosógépem soha nem volt, a mosnivalót annak idején anyámhoz vittem, és ma sem értek a mosógép beprogramozásához. Mosogatni viszont szerettem, talán a pancsolás miatt, szerintem autót mosni is amiatt szeretnek
a férfiak. A nők egyébként az autójukban rendetlenebbek. Nem mosatják le olyan sűrűn, és nem is tartanak benne olyan rendet, mint a férfiak.

Korda György: „Bevásárolok, de néha eltitkolok egy-egy tételt!”

A baráti körünkben fel sem merül a kérdés, a párkapcsolatában ki végez férfi- s ki női munkát. Ilyen ma már nincs, megváltoztak az értékrendek, keveredtek és akár fel is cserélődtek a szerepek, a feladatok. Ma a párok kiegészítik egymást. Én műszaki analfabéta vagyok, egy szöget sem tudok beverni a falba, folyton az ujjamra ütök. A tradíció szerint ez férfimunka lenne, de mit tegyek, ha nekem nem megy. És nem megy az adminisztráció sem, azt Klárika csinálja, én viszont elmegyek a postára, föladom a leveleket, befizetem a csekkeket.

Szerintem nem csorbítja a férfiasságot semmilyen, régen nőinek tartott munka. Azt azért be kell vallanom, még soha nem mosogattam el, de a tányért meleg víz alá tartom, és beteszem a gépbe. Soha nem vasaltam, nem varrtam gombot, mert ügyetlen vagyok. Tudom, hogy sok férfi ragaszkodik az ingvasaláshoz, tisztelem is őket érte, de nekem nem megy.
Mások a bevásárlást is női feladatnak gondolják, lelkük rajta. Nálunk ez sokszor rám hárul. A feleségemtől megkapom a listát, és megyek. Bolyongok, hosszan keresgélek egy-egy tételt, ami az anyósom és Klárika különleges konyhavezetéséhez kell. De olyan is előfordul, hogy improvizálok, mert elcsábulok. Rajongok például az olyan sonkáért, amelyiknek a szélén van egy kis zsír. A másik csábító a szép ropogósra sült pörc, a harmadik a füstölt marhanyelv.
Természetes, hogy néha ezek is a kosárba kerülnek, aztán otthon a feleségem elől jól eldugom, mert ő csak a sovány sonkát szereti.
A mai világban, kiegyensúlyozott házasságban butaságnak tűnik megkülönböztetni női és férfi-feladatokat. Ha Klárikával, ne adja az isten, bármi történne, beteg lenne, akkor értelemszerűen mindent én csinálnék. Megtanulnék mosni, főzni, vasalni. És ez normális! Persze remélem, erre nem kerül sor, addig pedig maximálisan elkényeztetett vagyok.

Gianni Annoni: „Ha lenne kit szeretnem, akkor elkényeztetném”

A nagymamáim és az anyám úgy nevelt, hogy mindent meg tudjak csinálni otthon, amit a nők tudnak. Az olasz férfiak nagyon kötődnek az anyjukhoz, ezért a legtöbbünk megtanul főzni, de tudok varrni, mosni, vasalni, takarítani is. Egy férfi legyen férfi, de a férfiasság nem azt jelenti, hogy amikor hazaér a munkából, onnantól csak a tévét bámulja, hozzá sem lehet szólni, és mindenkinek őt kell kiszolgálni.
A szüleim generációja azért még egészen más volt, mint amilyenek mi lettünk. Olaszországban a családi élet mindig a nő körül forgott, ő jelentette a középpontot. Otthon anyám a főnök, bár ha apám hallaná, biztos kinyírna érte, hogy ezt mondom. De amit hagyományos, patriarchális családnak neveznek, igazából mindig is matriarchális, anyaközpontú volt.

Az önállósodással és az emancipációval az a gond, hogy minél erősebben hangsúlyozzuk a függetlenségünket, annál inkább magunkra maradunk, mert nem tanulunk meg együtt élni és kompromisszumokat kötni. Én nem szeretnék egyedül lenni, mégis úgy hozta a sors, hogy megint pár nélkül vagyok. Ha lenne kit szeretnem, sok időt töltenék vele, és más lenne a fontossági sorrend, mint most. Sok mindent félretennék azért, hogy vele lehessek, nem csak a munkának élnék. De soha nem azon csúszott el a kapcsolatom, hogy otthon ne vettem volna ki a részem a feladatokból. Nem szégyellem a házimunkát, ráadásul amikor egyedül marad egy férfi, végül úgyis magának kell elvégeznie mindent, hacsak nincs bejárónője, vagy nem akar disznóólban élni.

Nem azért tanultam meg a nagymamáimtól mindent, hogy szingli legyek, hanem hogy segíteni tudjak otthon annak, akit szeretek. Hogy neki főzhessek, és megkönnyítsem az életét. Egészen más érzés magam után és csak magamra takarítani, mint azért rendbe hozni a lakást, mert a szerelmemet várom haza.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Balázsovits Edit: Képek a családi fotóalbumomból
  
• Pasik tipikus női szerepben
  
• 30 évesen én vagyok a főnök 
• Hogyan hatnak a parfümreklámok?
  
• Ha kevés az idő és a pénz
  
• Márton Levente: Őfelsége semmisége
• Vekerdy Tamás: Babatévé
  

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!