nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Két magyar lány a kongói éhezők között

Két magyar lány a kongói éhezők között

A Kongói Demokratikus Köztársaság jelenleg bolygónk egyik legveszélyesebb pontja, de két magyar lányt, Csatádi Katalint és Mészáros Enikőt semmi sem tartott vissza attól, hogy odamenjenek, és a Jane Goodall intézet színeiben próbáljanak segíteni a rászorulókon, valamint meglátogassák az árva csimpánzokat. Majmot végül csak egyet láttak: a piacon feldarabolva.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom
Két magyar lány a kongói éhezők között10 nő, aki külföldön találta meg a boldogságot

Kati, te biológus vagy, ezért érthető, hogyan kerültél kapcsolatba a szervezettel, de te, Enikő, az építészmérnöki tanulmányaiddal valahogy nem illesz a képbe…

K.:Az ilyen szervezeteknek, mint a miénk, pont olyan emberekre van szükségük, mint Enikő. Biológusok önmagukban csak alacsony fordulatszámon tudnak ilyen komplex szervezetet fenntartani. Közgazdász, mérnök, jogász, értékesítő és egyéb hátterű munkatársakra van szükség ahhoz, hogy megfelelően működjön a szervezet.  

E.: Elég komolyan gondoltam a váltást, mert már elsőéves hallgató vagyok természetvédelmi mérnöki szakon. Hobbiszinten ez már régóta foglalkoztatott, mert gyerekkoromban biológus vagy állatorvos akartam lenni, de úgy tűnik, egy tízéves tévút kellett ahhoz, hogy így harmincévesen visszataláljak az igazi céljaimhoz.

És hogyan lehet Magyarországról a kongói helyzeten segíteni?

Csatádi Kata
Csatádi Kata

E.: Van egy mobiltelefon-újrahasznosító projektünk, mivel minden mobilban van egy tantál nevű fém, aminek a koltán nevű ércét pont ezeken a területeken bányásszák, többnyire illegálisan. Ezt a fémet újra lehet hasznosítani. Mármost ha Magyarországon begyűjtjük a régi telefonokat, azzal nemcsak a környezetet segítjük, hanem telefononként kéteurós adományt tudunk adni a kongói szervezetünknek egy újrahasznosító cégnek köszönhetően.

De miért jó az újrahasznosítás, ha ezzel kongói éhezőktől vesszük el a pénzkereset lehetőségét?

K.: Nem a közemberek keresnek pénzt ezzel, hanem a különböző lázadó katonai csoportok. A koltán vásárlásával igazából az ő fegyverkezésüket támogatjuk, az ércet pedig gyakorlatilag rabszolgamunkával termelik ki.

És mit csinál a szervezetetek Kongóban?

Enikő a lubutui iskolánál
Enikő a lubutui iskolánál

K.: Kongóban található a Föld egyik legnagyobb összefüggő, még érintetlen erdeje, azt is mondhatnám, hogy egész Föld tüdeje, ami sajnos rohamosan pusztul, mert az ott élő emberek kilátástalan helyzetükben csak az erdő javainak kizsákmányolásával képesek életben maradni. Ezért a természetvédelmet a helyi emberek életminőségének javításával kell kezdeni.
E.: A szervezetünk oktatási és egészségügyi programokat hajt végre. Nagyon fontos, hogy a környezeti nevelést a lehető legkisebb kortól elkezdjük. Állami iskolák nincsenek, a szülők pár dolláros havidíj ellenében – amiből a tanárt és magát az iskolát fizetik – járathatják gyermeküket taníttatni. A pénzszűke miatt elsősorban a fiúkat járatják iskolába.
K.: Ugyanilyen fontos, hogy egészségügyi központokat támogassunk, mivel egyelőre nincs biztosítva az, hogy ha egy gyerek ott megszületik, fel is nőjön. A pénzünkből kórházi ágyakat, szúnyoghálókat és gyógyszereket tudnak venni. A családtervezés az egyik legfontosabb program.


Hogyan néz ki egy átlagos kongói család?

Két magyar lány a kongói éhezők közöttK.: Oktatás hiányában az asszonyok és férfiak nincsenek tisztában a fogamzásgátlás módszereivel. Sok nő élete során nyolc-tíz gyereket is szül. A Jane Goodall Intézet munkája során helyi asszisztenseket képez ki, akik felvilágosító munkát végeznek: elmagyarázzák, hogyan működik a női és a férfi test, valamint hogy milyen lehetőségek vannak a fogamzásgátlásra, és legfontosabban, hogy miért fontos a családtervezés.  Nonprofit szervezetek a fogamzásgátló lehetőségek teljes arzenálját biztosítják, de nem teljesen ingyen, hiszen könnyebb együttműködést elérni, ha van értéke a megkapott gyógyszereknek/módszereknek.

E.: A családtervezés kritikus pont, mert mi a nőknél azt láttuk, hogy vagy terhesek, vagy szoptatnak, vagy mindkét helyzet egyszerre fennáll. Ez nemcsak a túlnépesedés miatt ijesztő, hanem mert így ezek a nők a saját testüket zsákmányolják ki. Ráadásul az öt év alattiak között a halandóság nagyon magas. Nincsenek kórházak, nincs tiszta víz, nincs áram, és kb. kétféle táplálékot esznek: maniókalevelet és maniókagyökeret. Ott is megterem minden, de ehhez elérhetővé kell tenni például a paradicsommagot, és meg kell mutatni, hogy azt hogyan kell termeszteni. Az elmúlt húsz év Kongóban háborúk, lázadások és felkelések sorozata volt. Nem arról van szó, hogy ők nem tudják, hogy sokkal jobb lenne csirkét enni, mint csimpánzt, hanem az a gond, hogy ezen a területen négy-öt fegyveres csoport garázdálkodik folyamatosan, és az ottani emberek nem mernek állattenyésztésbe kezdeni. Az elmúlt húsz évük arról szólt, hogy menekültek. Amit megtermeltek, azt elvették tőlük, és a felnevelt állataikat mások ették meg. Ezért esznek inkább csimpánzokat, mert azt nem ők nevelik fel, csak levadásszák a dzsungelben…

Ha eddig nem termesztettek semmit és nem tartottak állatokat, a jövőben miért tennék?

K.: Most már kicsit pozitívabb a helyzet, mert az új kongói kormány picit stabilabb, és próbálja ezeket a fegyveres szervezeteket a hadseregbe beolvasztani, és a külföldi civil szervezetek is nagy számban vannak jelen. Az ENSZ legnagyobb katonai tábora jelenleg éppen Kongóban található, aminek van egy visszás hatása is: a sok külföldi miatt ebben a nagyon szegény országban is felmentek az árak.
E.: Döbbenetes volt az, hogy a világ egyik legszegényebb országában kilenc dollárt is képesek voltak elkérni egy csomag kekszért…

Mi volt a rokonaitok/ismerőseitek első reakciója, amikor megtudták, hogy Kongóba mentek?

K.: Az én szüleim már csak legyintettek. (Nevet.)
E.: Ismernek már minket annyira, hogy tudják, mindketten elkötelezettek vagyunk, és bármit mondanak, úgyis megyünk. (Nevet.) A legjobb barátnőm csak annyit mondott, hogy ő most már nem próbál lebeszélni, de tudjak arról, hogy ha egy nappal az indulás előtt meggondolom magam, az nem ciki. (Nevet.)

Milyen védelmet biztosítottak ott nektek?

Kórház Lubutban
Kórház Lubutban

K.: Valamilyen szinten védtek minket, voltak kísérőink, de ha hirtelen megjelenik ott fél tucat géppisztolyos támadó, azoktól nem tudtak volna megvédeni. Ott állomásoznak az ENSZ-katonák, akiknek visszatartó erejük van a fegyveresekre nézve, és van egy tizenöt fokos biztonsági lépcső, amiből ha csak egy is sérül, mi már nem mehetünk sehová. Többek között épp emiatt nem jutottunk el abba a csimpánzrezervátumba, ahol a húsukért megölt csimpánzok kölykei élnek. A kicsiket az emberek nem szokták megenni, csak a felnőtteket. Többnyire eladják őket, a hatóságok pedig szerencsés esetben elkobozzák, de a kis csimpánzokat ilyenkor fel kell nevelni valahol. Az erdőbe már nem lehet őket visszaengedni, hiszen nem ismerik azt, kétségbe vannak esve és depressziósak.  Képzelj el egy pici gyereket, akinek a szeme láttára ölték meg a szüleit – pont úgy kell elképzelni egy pici csimpánzt is. Ezek az állatok élnek a rezervátumban.

Az út elmaradása miatt majmot így csak egyet láttunk: a piacon feldarabolva. Pont akkoriban vertek bilincsbe néhány fegyveres felkelőt, és emiatt a rezervátumba vezető utunk nem lett volna biztonságos. Azért nem olyan rossz a helyzet, hogy minden bokorban fegyveres lázadók bujkálnának támadásra várva. Az utazás előtt voltak ugyan rossz álmaink, de ott már egyáltalán nem féltünk.

Mi az, ami nagyon más Kongóban ahhoz képest, ahogy innen, Magyarországról elképzeljük?

E.: Sokkal lazább volt a biztonsági rendszer, legalábbis látszólag lazább. Itthon én is úgy képzeltem, hogy majd fegyveres őrökkel mászkálunk mindenhová.
K.: Elég sok kórházban jártunk, és voltunk gyerekosztályon is. Az egyik helyen ott feküdt egy tíz év körüli kisfiú és a takaró alól kilógott a kis lába. Olyan volt, mint amit látsz a képeken: amikor a gyermek ízülete nagyobb, mint a hús a lábán. Ott feküdt ez a kisfiú, én rámosolyogtam, ő meg visszamosolygott. Látszott rajta, hogy éhezik, de ennek ellenére rám mosolygott. Én ettől ott helyben megsemmisültem.

Megosztás Facebookon