Mit kezdjünk egy neveletlen gyerekkel?

„Turistaosztályon repültem egy hét és fél órás úton egy olyan négy év körüli gyerek társaságában, aki az út nagy részét végigüvöltötte. A szülei és a velük együtt utazó négy másik felnőtt látványosan nem tett semmi értékelhetőt annak érdekében, hogy a gyerek befejezze az üvöltést, és az is szemmel látható volt, hogy egyáltalán nem aggódtak amiatt, hogy a zaj esetleg zavarja a többi utast. Egyetlen alkalommal sem hallottam, hogy használták volna vele szemben a „nem” szót, vagy arra kérték volna, legyen türelmesebb. Amikor leszálltunk, hallottam, ahogy az anyja azt mondta neki, mennyire szereti őt, és hogy most vesz neki valami szép ajándékot. Addigra én már nem láttam a fáradtságtól, miután órákon át próbálkoztam sikertelenül átaludni valahogy a hiszti-rohamait. Nem tudom, mi lenne a megoldás hasonló helyzetekre. Nem lehetne valahogy kitiltani a rossz szülőket a hosszabb járatokról?”      
Nem kell ahhoz repülőre ülnünk, hogy hasonló szituációba csöppenjünk, mint ez a szerencsétlenül járt utas. A buszon is bármikor összefuthatunk olyan gyerekkel, aki hisztizni kezd, ha nincs ülőhely, és addig nem hagyja abba, amíg nem adja át neki valaki a helyét. Az idősebbeknek persze talán az idők kezdete óta kedvenc elfoglaltságuk azt emlegetni, hogy a mai gyerekek már nem olyanok, mint az előző generáció volt, és eltűnt belőlük a jó modor. Ami azt illeti, már Szókratész is a fiatal athéniak neveletlenségére panaszkodott, és fájlalta, hogy nem tisztelik a tekintélyt.

A törékeny gyerek mítosza

A liberális nevelési elvek elterjedése óta viszont valóban megfigyelhető, hogy az „Ismerd meg önmagad!” ősi bölcsessége helyett a gyereknevelésben mindinkább a „Fejezd ki magad!” elve uralkodik. Az újfajta nevelési érzékenység szerint a gyerekeket egy konfliktustól mentes, kényelmes anyaölben kell felnevelni, és ez a szemlélet a szülő tekintélyszemély helyett a szelíd kooperációt képviseli. Aggódnak az olyan játékok miatt, amelyekben veszíteni lehet, mert ez önértékelési problémákat okozhat. A gyerek mentális egészsége miatti aggodalom vezet oda, hogy túlóvják, pedig előbb-utóbb neki is szembe kell néznie a stresszel, a kiábrándultsággal vagy az önértékelése fenyegetésével, ezért a túlóvás inkább a kárára van.
Az a gyerek, akinek egy felnőtt azonnal átadja a helyét, amikor ő üvölteni kezd, azt tanulja meg, hogy bármit elérhet azzal, ha megfelelő decibelen ad hangot a kiábrándultságának. Az a gyerek viszont, aki áll a buszon, amikor nincs üres ülőhely, pont azt tanulhatja meg, amire a legnagyobb szüksége van: hogy ugyanazt a helyzetet több szempontból is meg lehet vizsgálni, és hogy a sajátján kívül vannak más nézőpontok is, és azokat is figyelembe kell venni, amikor kapcsolatba kerül másokkal.  

Durva gyerekből durva felnőtt

Judith Martin

Judith Martin amerikai protokollszakember szerint a jól neveltté nevelés a szülői szerep sarokköve. „Minden gyerek zabálnivaló, de ugyanakkor önző is, és az univerzum közepének tekinti önmagát. A szülő feladata megtanítani neki, hogy léteznek más emberek is a Földön rajta kívül, és azoknak is vannak érzéseik. A gyerek úgy születik, hogy nincs tekintettel másokra, viselkedését csak a saját szükségletei és kényelme vezérlik. A szülő kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy empatikus, másokra tekintettel levő felnőttet neveljen belőle. Ma sok szülő megkönnyebbül, amikor a gyerekét hiperaktívnak minősítik, mert ez a ma oly divatos magatartászavar olyan bélyeg, amely bizonyos értelemben felmenti a szülőt, mondván: „A gyerekem beteg, nem én tehetek róla.”  A hiperaktív bélyeggel a gyereket minősítjük, amikor azonban egy gyereket a környezete neveletlennek nevez, azzal a szülőről mond ítéletet. A neveletlenségnek hosszú távú következményei vannak, a durva gyerekekből durva felnőttek lesznek. Másokat terrorizáló emberekkel nemcsak a játszótéren találkozhatunk, hanem mondjuk a munkahelyeken is. Nem kellemes dolog olyan felnőttel találkozni, aki húszévnyi nevelés és oktatás után sem képes a világot másként látni, csakis a saját akaratán, szükségletein és érzelmein keresztül. „Akarom, úgyhogy add azt ide nekem. Dühös vagyok, úgyhogy meg kell hogy üsselek. Megsérültem, ezért bömbölnöm kell.”

 
Jólneveltség helyett társas készségek

A „jólneveltség” kifejezés divatjamúltnak tűnik, de nagyjából ugyanazt jelenti, mint a „társas készségek”, amely viszont igazán divatos elnevezés. Megfelelő szintű társas készségek szükségesek például egy gyerek iskolai sikeréhez, és nagyban befolyásolják azt, ahogyan a játszótéren, az iskolában vagy a barátaival viselkedik. A társas készségek hiánya pedig bonyolítja az életét, az autizmus meghatározásánál például számtalan ilyen készség meglétét vizsgálják, és arra keresik a választ, hogy a mások által küldött társas jelekből mennyire képes kiolvasni azt, hogy az illető milyen lelkiállapotban van, és mit akar a küldött jelekkel kifejezni.   

Az érzés privát, a viselkedés nyilvános

A szülőnek nem azt kell megtanítani a gyerekének, hogy szeresse a tanárát akkor is, ha nem szereti, hanem azt, hogy viselkedjen vele udvariasan akkor is, ha nem kedveli. És nem azt mondja neki, hogy nem utálhatja Tomit, csak azt, hogy nem ütheti meg akkor sem, ha utálja. Az érzései ugyanis mindenkire csak magára tartoznak, azokkal nem köteles elszámolni senkinek, a tetteiért azonban mindenki felelős. Az érzések kifejezésének bátorítása mellett ezért érdemes lenne figyelmet fordítani arra is, hogy nagyobb tiszteletben tartsuk egymás érzelmi magánéletét.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Oszter Alexandra: A kisfiam a legfontosabb az életemben
• Izing Klára: Amikor a Holdat felfalja a sötétség
  
• A családi segítség kiutat jelent
  
• Nők 24 órás készenlétben 
• Kihez fordulsz tanácsért fontos döntések előtt?
• Epergyermek
  

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!