Aktuális

Megbüntették a túl jól kereső koldust

Pár óra alatt mintegy 30 ezer forintnyi összeget keresett egy Szeben megyei koldus Kolozsváron. A jól menő bizniszt végül a rendőrök állították le: először megbüntették, majd vonatra szállították és hazaküldték a férfit.
Megbüntették a túl jól kereső koldustKihűlt babával koldult a nő

A kolozsvári önkormányzat közleményét ismertetve a Krónika című kolozsvári napilap pénteken arról ír, hogy G. V. alsóárpási (Arpasu de Jos) lakos a reggeli vonattal érkezett meg a kincses városba. Amikor néhány óra múlva a rendőrök igazoltatták, már 467 lej (30 ezer forint) bevételre tett szert.

A koldust a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően  megbírságolták, az összekoldult pénzt elkobozták, és az illetőt az első vonattal hazaküldték.
A közlemény szerint a kolozsvári közösségi rendőrség átlagosan napi hét-nyolc koldust gyűjt be a város utcáiról, a szám éves összesítésben 1800 körül mozog. A kéregetők több mint 90 százaléka más településről érkezik Kolozsvárra.

A közleményből az is kiderül, hogy hiába gyűjtik össze és küldik haza a máshonnan érkezőket: azok, látva a kolozsváriak adakozókedvét, mindig szívesen visszatérnek a város utcáira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top