Aktuális

Durrdefekt okozta a magyar katonák halálát

Nem műszaki hiba, hanem durrdefekt okozhatta május 17-én a magyar katonanő, Róth Orsolya, és társának halálát az afganisztáni Baglán tartományban.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az esetről korábban a Nők Lapja Café is beszámolt, akkor még csak azt lehetett biztosan tudni, hogy a karambolt nem a speciális katonai jármű vezetőjének rutintalansága okozta, részleteket azonban még a Honvédelmi Minisztérium sem tudott elárulni.

A baleset körülményeit német szakértők vizsgálták Baglánban, akik szerint az autó jobb hátsó kerekének durrdefektje miatt történt a baleset – mondta Simicskó István államtitkár csütörtökön a Tv2 Mokka című műsorában. Simicskó hozzátette: a két könnyebb sérülést szenvedett katonát már hazaengedték a kórházból, súlyos állapotban lévő társukat pedig a napokban műtötték meg. Azt sajnos még nem tudni, hogy teljes lesz-e a felépülése.

A magyar katonanőről itt olvashatod el korábbi cikkünket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top