nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Miért keresnek rosszabbul a nők?

Miért keresnek rosszabbul a nők?

A Nők Lapja 2011/11. számában a férfiak és nők jövedelemkülönbségéről írtunk. Magyarország az EU középmezőnyénél valamivel jobb áll, azok közé az országok közé tartozik, ahol a különbség 11–17 százalék között van.
Oravecz Éva Csilla
f Ajánlom

Ám az ördög a részletekben rejlik: nálunk a nők nagy része eleve alulfizetett munkákat végez, és minél magasabb a képzettségük, annál nagyobb a jövedelemkülönbség – a hátrányukra. Ahol pedig papíron nagyobb a különbség (pl. Hollandia, Dánia), ott nagyobb a részmunkaidős foglalkoztatottság is, ami viszont előnyös sok nő számára. A téma vitákat generál a társadalomban, s ez mindenképpen jó, mert közelebb vihet a megoldáshoz. Lapunk most szempontokat kínál ehhez vitához. Ketten fejtik ki markánsan különböző véleményüket.

Oravecz Éva Csilla – A fizetési szakadék mítosza

Miért keresnek rosszabbul a nők?Az elmúlt évtizedekben többtonnányi újságcikk született már arról, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és közben soha senki nem beszél arról, miből fakad ez a különbség. A férfiak ugyanis ugyanazzal a végzettséggel valóban többet keresnek, mint a nők, de mindezt nagyon különböző (nagyobb kockázattal járó, vagy fizikailag  nehezebb) munkával, más hozzáállással (hosszabb munkaidő, több éjszakai műszak), és a munka megszerzésére tett másféle erőfeszítéssel (kevésbé vonzó helyszínek, például bányák vagy olajfúró kutak, távolabbról bejárás, több költözés, külföldi munkavállalás) érik el. A munkaerőpiacon ezeket az extra körülményeket, kockázatokat és nehézségeket kell több pénzzel ellensúlyozni.

Soha senki nem teszi fel a teljesen nyilvánvaló kérdést: ha a nők tényleg 25 százalékkal kevesebbet kapnának pontosan ugyanazért a munkáért, miért alkalmaznak a cégek egyáltalán férfiakat? Hiszen csökkenthetnék a kiadásaikat, a versenyképességük pedig ugyanolyan maradna. A mese arról, hogy a nők azonos munkáért nem kapnak azonos bért, az a sosem ürülő benzintartály, ami a feminizmus tüzét a mai napig táplálja. 
 
Egy érdekes amerikai adat szerint a főiskolai végzettségű fekete nők átlagosan 32 százalékkal többet keresnek, mint a főiskolát végzett fehér nők. Faji diszkrimináció? A munkahelyek a feketéknek kedveznek a fehér nők kárára? Természetesen nem. A fekete nők ugyanis általában hosszabb munkaidőben dolgoznak, több munkahelyük van egyszerre, és kevesebb ideig maradnak otthon a gyerekkel, mint a fehérek, ebből adódik a differencia. Hasonló okok állnak férfiak és nők fizetési különbsége mögött is, mégis a nemi diszkriminációra való hivatkozást halljuk újra és újra, teljesen alaptalanul.  
A jövedelmi nemi megkülönböztetés mítoszát egyébként többnyire olyan nők éltetik, akik maguk meglehetősen előnyös munkaszerződéseket kötnek, és elég jól megélnek abból, hogy a nők áldozat mivoltát hangoztatják. Közben olyan központi fizetésszabályozást sürgetnek, amelyben a nők különböző munkával ugyanannyit kereshetnének, mint a férfiak. Szerintük ugyanis égbekiáltó igazságtalanság, hogy mondjuk a tanárok kevesebbet keresnek, mint a brókerek. De amikor egy nő pályát választ, pontosan tisztában van a saját prioritásaival, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy akik összehasonlítják a tanári pályát a brókerével, miért nem tesznek említést soha például arról, mennyivel kompetitívebb szakma az utóbbi.
A legérdekesebb érvelésük szerint pedig annak a nőnek is, aki délután négykor feláll székéről az irodában, ugyanannyit kellene keresnie, mint annak a férfinak, aki kevésbé kényelmes körülmények között dolgozik, mert a nő munka után a gyerekeire vigyáz, és az is munka. Ilyen volna egy igazságosabb világ? Szabályozást követelnek, amelyben központilag meghatároznák a fizetéseket az egyenlőség jegyében, és minden évben megrendezik az Egyenlő Jövedelem napját – de van számukra egy jó hírem: a nemi egyenlőség a jövedelmek terén már régen megvalósult. Akadnak ugyan elkülönült esetek, a piacgazdaság azonban alapvetően azonos lehetőséget biztosít a nőnek, vagy más szavakkal mondva ugyanezt: a profitnak nincs neme.  
A nemi előítélet vádjára alapozó női felperesek a bíróságokon eddig kevés bizonyítékkal szolgáltak a nemi diszkriminációról. De hiába ismétlik el újra és újra a cégek, hogy kevesebb nő pályázik ugyan menedzseri pozíciókra, de ugyanolyan arányban nyerik el azokat női pályázók, mint férfiak, ha vannak, akik a világot olyannak akarják látni, ahol a nő az örök áldozat.  
Ha eljön az idő, amikor nem lesz különbség férfi és nő fizetése között, mindez azt fogja jelenteni, hogy a nők ugyanannyi munkaórában, és ugyanolyan kockázatos vagy veszélyes munkaterületeken fognak dolgozni, és ugyanannyi áldozatot hoznak a munkájuk érdekében a magánéletük rovására, mint a férfiak. Ezt pedig vívmányként értékelni vagy merő ostobaság, vagy mérhetetlen cinizmus.

V. Kulcsár Ildikó – A lányokat senki sem neveli harcra

Miért keresnek rosszabbul a nők?Felrémlik előttem egy gyerekeit egyedül nevelő, budapesti édesanya. Informatikuskunt dolgozik, minden pluszmunkát elvállal – gyakran éjszaka is gépe előtt ül –, hiszen két kisgyerek eltartása, iskoláztatása, a rezsi és a bankhitel kifizetése nem egyszerű bűvészmutatvány manapság. Elképzelem, ahogy e nemrégiben megismert fiatal hölgy békés megadással veszi tudomásul, hogy a mellette dolgozó férfikollégája – azonos végzettségű, hasonló korú, és ugyanazt a munkát végzi – bő húsz százalékkal keres többet, mint ő. Ugye, nem életszerű? Ugye érthető, hogy e családfői szerepet betöltő anya méltatlankodik, és minden lehetséges fórumon szóvá teszi, hogy ez nem igazság?
Nem a férfiakra haragszik ő – tíz év múlva az ötödikes kisfia is férfi lesz –, de azokra nagyon, akik meg akarják neki magyarázni, hogy a háborgása nem trendi, és a jelenséget árnyaltabban kell szemlélnie. Többek között azért, mert eltér egymástól a férfiak és nők önérvényesítő képessége. Mert a lányok jóval óvatosabbak, senki sem neveli őket harcra és önérvényesítésre, miközben a fiúknak már kamaszként is lételemük a küzdés meg a győzelem.

Mondhatják persze, hogy a többség nem egyedül gondoskodik a gyerekeiről. Igaz. (Bár már 2007-ben is több mint félmillióan nevelték egyedül a gyerekeiket, és közöttük jóval több a nő.)  Csakhogy nem hiszem, hogy azok a családban élő vagy független nők, akik 25 százalékkal kapnak kevesebbet, mint a hasonló posztot betöltő férfiak, elégedetten bólintanak: „Nem zavar az igazságtalanság, elvégre ők férfiak…!”
És a legfiatalabbak? Egy márciusi felmérés adataiban (a Workania nevű álláskereső portál internetes bérfelmérésében több mint nyolcvanezer munkavállaló vett részt) tán az a legdurvább, hogy a pályakezdő nők is kevesebbet kapnak tizenhat százalékkal. Miért? Ránéz egy humánpolitikai főnök a fiatal női jelentkezőre, és azonnal látja, hogy rosszabbul fog teljesíteni? Vagy eleve belekalkulálja a fizetésbe, hogy a nő előbb-utóbb „szülésre vetemedik”?

Minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb a különbség. A segédmunkások között mindössze hét százalékkal keresnek többet a férfiak, míg a felsővezetők körében már huszonkilenc százalékkal. Tehát, ha sokat és szorgalmasan tanulsz, még inkább szembesülsz azzal, hogy „csak nő vagy”.  Eszembe jut egy hatvan körüli édesapa, aki azért hajt éjt nappallá téve, hogy a diplomás ikerlányait támogatni tudja. Az egyiknek nincs állása, a másik kevesebbet keres, mint egy feketén dolgozó takarítónő. „Hagyjanak engem békén a 21. század fene nagy emancipációjával! Ha visszatekerhetném az idő kerekét, arra nevelném a két szép lányomat, hogy kollokviumok és nyelvvizsgák helyett fogjanak maguknak pénzes férjet” – mondta dühösen.

Az nem vigasz, hogy az Európai Unió jó néhány országában még rosszabb a helyzet. Inkább azt kellene megtudnunk, hogy miként érték el például Szlovéniában vagy Belgiumban, hogy a különbség jóval kisebb, mint nálunk. Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi tanácskozásán megállapították, hogy az anyasági szabadságról visszatérő és a nyugdíjas korú nők jövedelme sokkal kevesebb, mint a hasonló korú, képesítésű és adottságú férfikollégáiké. Oké. De van-e javaslata az Európai Parlamentnek a megoldásra?
Persze, amit régóta és sokat mondogatnak, az egy idő után unalmassá válik. Elképzelem, mennyire unhatták Angliában a szüfrazsetteket. Az volt a mániájuk a 20. század elején, hogy a nők is emberek (milyen furcsa gondolat), őket is megilleti a választójog. Sőt, joguk van a férfiakkal egyenlő oktatáshoz, munkavállaláshoz és közéleti szerepléshez. El kell ismernünk, hogy a szüfrazsettek elértek ezt-azt. Választhatunk, egyetemre-főiskolára járhatunk, és agyondolgozhatjuk magunkat, kevesebb bérért. Ám azon csak nevethetünk (kínunkban), hogy a vezetőjük, Emmeline Pankhurst 1914-ben megfogalmazott célja ma is aktuális. „Azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány azonos esélyekkel vág neki az életnek, mint a fiútestvérei.” Két hónapos a kislány unokám. Ő megéri?

Miért keresnek rosszabbul a nők?A cikk teljes terjedelmében az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Egy magyar katonanő mindennapjai Afganisztánban
  • Sárgarépa a köbön
  • Miért keresnek rosszabbul a nők?
  • Hány évesen adtad iskolába a gyereked? 

Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!

Megosztás Facebookon