Aktuális

Kocsmákban, éttermekben is tilos lesz dohányozni

Éttermekben, kocsmákban és a munkahelyeken is megtiltaná a dohányzást a kormány. A szabályszegők maximális bírsága 30 ezer forint lehet.
Kocsmákban, éttermekben is tilos lesz dohányozniAz orális szex veszélyesebb, mint a dohányzás

Több kormánypárti képviselő aláírásával benyújtották pénteken azt a törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás – jelentette be Heintz Tamás (Fidesz) pénteken, Budapesten.

A Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón a fideszes képviselő bejelentette, hogy ő is abbahagyja a dohányzást. Hangsúlyozta, hogy évente 70 ezerrel fogy Magyarország lakossága, közülük 28 ezren a dohányzással kapcsolatos ártalmak miatt halnak meg.
A javaslat három hónap türelmi időt ad, júliustól lépne életbe a korlátozás – mondta Heintz Tamás.
Szócska Miklós elmondta, hogy a kormányzat támogatja a javaslatot. Hozzátette: azokban az országokban, ahol már bevezettek hasonló korlátozást, a vendéglátó-ipari egységek bevétele nem csökkent, egy éven belül viszont javult a lakosság egészségi állapota.
A dohányzás a népegészségügyi katasztrófa legfőbb okozója Magyarországon – mondta Szócska Miklós. Kifejtette: minden ötödik halálesetet összefügg a dohányzással, az összes rosszindulatú daganatos halálozás egyharmadát a dohányzás okozza.
Ezenfelül a passzív dohányzásba egy évben mintegy 2500-an halnak bele – mondta, hangsúlyozva: „ha nem szeretnénk, hogy tartósan tízmillió alácsökkenjen az ország lakossága, akkor sürgősen cselekedni kell”.

dohány Szócska Miklós emellett kiemelte a dohányzással összefüggő gazdasági veszteségeket is. Elmondása szerint egy év alatt több mint ötezer munkaképes férfit és nőt rokkantosítottak a dohányzással összefüggő betegségek miatt, kezelésük pedig felbecsülhetetlen gyógyszerköltségeket vont maguk után. Így a nemzeti össztermék 1,5-2 százalékát veszítjük el a dohányzás miatt. „A veszteség nagyobb, mint a dohányzásból származó jövedelem” – szögezte le az államtitkár.

A jövőbeli törvény megszegéséért kiszabott bírságokból befolyt bevétel kizárólag egészségfejlesztési célra fordítható. A bevétel fele az egészségügyi szaktárcát illeti, 25 százalékát a bírságot kiszabó népegészségügyi szakigazgatási szerv kapja. Az összeg 10 százalékára pedig a dohányzás ellen küzdő szervek pályázhatnak – mondta Szócska Miklós.
Heintz Tamás a törvényjavaslat szövegét ismertetve elmondta, a jövőben zárt légtérben minden olyan helyen tilos lesz a dohányzás, amely közforgalmúnak számít, ebbe beleértve a vendéglátó-ipari egységeket, munkahelyeket, közösségi közlekedési járműveket, illetve azok megállóhelyeit. Ezeken a helyeken zárt légterű helyiségben nem lehet dohányzásra kijelölt helység sem.
Kivételt képeznek a pszichiátriai osztályok, illetve hotelek, szállodák saját hatáskörben kialakított dohányzásra kijelölt helyei.
Teljes körű dohányzási tilalom lép életbe többek között a közoktatási intézmények, óvodák, iskolák, bölcsődék, egészségügyi intézmények területén. Ezeken a helyeken a szabadban sem lehet dohányozni.
Heintz Tamás elmondta: a Parlament egy közintézmény, egy munkahely, így a javaslat értelmében ott sem lehet majd dohányozni zárt térben. Ehhez viccesen hozzáfűzte: „hosszabb szüneteket lehet tartani”.     
Heintz Tamás arról is beszélt, hogy a cigarettásdobozokon olvasható feliraton is változtatnának, ez viszont az államtitkárság feladatkörébe tartozik. A fideszes politikus viszont elmondta: tervezik, hogy sokkoló, például rákos szervek képét tegyék rá a dobozra.
(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top