“Egyedül küzdünk tovább az otthonunkért”

Így jártak Gáncsosék is Újfehértón. Egy májusi reggelen a folyamatos esőzések után bokáig állt a víz a kisszobában. Nem keseredtek el, azt hitték, a víz majd levonul, újra kiszáradnak a falak. Bár voltak aggodalomra okot adó jelek. A szemközti szomszéd, a település korábbi alpolgármestere, feltöltette a szántót. Azt a részt is, ahol korábban a vízelvezető csatorna futott. Hiába kérték a tulajdonostól, az önkormányzattól, ásassák ki újra.

„Nem merek elaludni”

Gáncsos András 1971-ben vette meg ezt a házat. Feleségével és négy gyerekével itt élte le életét. Ma legkisebb lányával, Katalinnal és unokájával, a főiskolás Kármennel lakik itt. Erején felül küzd az otthonukért. Megérkezünk, az autónk beleragad a vendégmarasztaló sárba. Az udvaron a szivattyú tavasz óta szinte folyamatosan működik. A falak derékmagasságig vizesek, a hátsó fal szétrepedve, épp azon a részen, ahol a nagyapa ágya van. Odabent pedig szinte fojtogató a penészszag.

– Éjszaka tanulok a vizsgákra – meséli Kármen, aki utolsó éves a nyíregyházi főiskolán. – Nem merek elaludni, csak akkor fekszem le, amikor már végképp nem bírom tovább.
– A tűzoltók legutóbb azt mondták, ha hallom, hogy recseg a ház, ne törődjek semmivel, csak meneküljünk kifelé – teszi hozzá az édesanyja, Katalin, aki idegkimerüléssel van táppénzen. – Aztán ők majd kimentik az ingóságokat. 

Katalin elkeseredve meséli, hogy miután feljött a víz, kipakolták a házat, kifestettek, várták, hogy kiszáradjon minden. Amikor újra bepakoltak, megint jött a víz. Szakértői vélemény szerint a vályogból és tufából épült ház össze fog dőlni. A kérdés csak az, hogy mikor. Ha elkezd esni az eső, Katalin kétségbeesik, összeszorul a gyomra és csak azt tudja, hogy szivattyúzni kell, különben bármelyik pillanatban tragédia történhet.

Levelek mindenhová

A baj nem jár egyedül: márciustól elküldik a munkahelyéről. Gyermek- és ifjúsági felügyelőként, pedagógia szakos diplomával marad állás nélkül. Ismerik a helyzetét, tudják, hogy ő tartja el a lányát és az édesapját, s hogy lassan háza sincs – de hát válság van.

– Soha nem kértem segítséget senkitől, mindent megoldottunk magunk. De most már tényleg nem tudom, hová fordulhatnék még. Az önkormányzattól kaptunk vízkivezető csöveket, szivattyút, de ez nem megoldás. A legutóbb zokogva jöttem el a polgármesteri hivatalból, mert azt mondták, nem tudnak segíteni. A lányommal írtunk szinte minden segélyszervezetnek a Vöröskereszttől, a Baptistákon át a Caritasig. – Katalin hosszú listát tesz elénk. Írt gazdag embereknek, nagy cégeknek is. Még válasz se jött mindenhonnan.
– Bankoknál próbálkoztam, hogy kölcsönt szerezzek, de mindenhez önerő kell. Legalább kétmillió forint és annyi nincs. Mindent beleöltünk ebbe a házba. A biztosító meg nem köt biztosítást belvízre.

Közben a 79 éves András is bejön a házba, leül a székére, ahová mindig is szokott. Hallgat, néz maga elé. Csak búcsúzáskor szorongatja hosszan a kezünket, mintha régi ismerősök volnánk. Mintha az volna az utolsó reménye, hogy talán az írás, ami itt most megjelenik, felhívja végre a figyelmet rájuk is. És valaki csak segít.

Ha elég sok ház összedől

Nagy Sándorhoz, Újfehértó polgármesteréhez megyünk. Ő sem biztatja sok jóval a károsultakat. Az önkormányzat igénybe vehet pénzt a megyei, úgynevezett „vis maior” alapból, de ezt csak védekezésre és önkormányzati tulajdonú ingatlanok helyreállítására fordíthatja.

– Csak a tavasz dönti el, hány ház válik végleg lakhatatlanná. Jelenleg körülbelül kétszáz ház van veszélyben, de most készülünk egy pontosabb műszaki felmérésre – mondja a polgármester. – Tömeges elhelyezésre az önkormányzat nem képes, mert nincs ehhez szükséges ingatlanállományunk és anyagi segítséget sem tudunk nyújtani. Eddig két ház dőlt össze. Az egyiknek a lakója szükséglakásba került, a másiknak egy magáncég ajánlott konténerházat augusztusig. Korábban is egyedi kormánydöntések alapján lehetett katasztrófahelyzetben segíteni.
Ha a belvíz elég sok házat összedönt, akkor ebben az ügyben is lépni kell. De ha a kritikus tömeget nem éri el, akkor mindenkinek magánerőből kell megoldania az életét.

A cikk nyomtatásban a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.
Az e heti lap tartalmából:

• Gyerekek az éjszakában – A diszkótragédia után
  
• Párok túl a válságon – Kezdjük újra együtt
  
• 4 önkéntes munkás a sok százezerből
  
• Koós Réka: „Azt mondták, legyek csendes és szerény, de nem lettem”
  
• Óvatosan a főnökkel – Mit tehetünk a munkahelyi békéért?
  
• Az írisz elárulja, mennyi az energiám

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!