Aktuális

Diszkótragédia – A szétesés határai

A fővárosi West Balkán szórakozóhelyen 3 fiatal vesztette életét múlt szombaton. A diszkótragédia kapcsán Geist Klára pszichológussal arra kerestük a választ, hogyan hat a pánik, a váratlan vészhelyzet az emberi szervezetre - főleg akkor, ha az illető fiatal, és valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll...
Geist Klára pszichológus
Geist Klára pszichológus

„Jól ismert tény, hogy váratlan veszélyhelyzet esetén – amelyek az egyént hirtelenül, váratlanul érik és elkerülhetetlenek – szétesik a helyzetértékelés és a viselkedés. Az intenzív érzelmek beszűkítik a tudati funkciókat; alkohol, drog hatása alatt ez még inkább jellemző, bár a pánikhelyzet önmagában is elég” – vázolja Geist Klára pszichológus annak a viselkedésnek a főbb sajátosságait, amelyeket az egyén pánikhelyzetben követ.
A szakember szerint az efféle szituációkban nincs jelentősége a kornak, illetve az azzal járó érettségnek. Tehát egy fiatal reakciói gyakorlatilag ugyanolyanok, mint egy idősebb emberé.
„Az életkor kevéssé számít, hiszen az ilyen helyzetek jellemzője pont az, hogy a viselkedés, helyzetértékelés – éppen a kétségbeesés miatt – éretlenné, szétesetté válik. Ráadásul tömegben jellemző, hogy elvész a felelősség, együttműködés, egymásra figyelés készsége; pont ettől lesznek tömegszerencsétlenségek, katasztrófák. A stressz következtében igen erős a menekülési késztetés, főleg akkor, ha a megküzdési próbálkozás azonnal csődöt mond, s az illető pillanatokon belül belátja, hogy megoldhatatlan a helyzet.” A tragikus történések aspektusában joggal vetődik fel, hogy milyen tanácsokkal láthatók el a szórakozni induló fiatalok, illetve az értük aggó szülők.

Olvass tovább!
Halállal végződő tömegrendezvények
Rossz tréfa okozhatta a diszkótragédiát
Problémás lányok – drog, prostitúció, csavargás
2010 legmegdöbbentőbb gyerekbotrányai

„Úgy gondolom, hogy ez kevésbé a fiatalok felelőssége. Szülőként meg kell tanítani a tizenéves gyerekeket, hogy hogyan kell szórakozni, s nem elfogadható »bárhova« elengedni őket. Jó, ha a fiatalok utánaérdeklődnek, hogy milyen az a közeg, ahova szórakozni indulnak. Egyébként a zsúfolt helyek, tömegrendezvények mindig hordoznak egyfajta veszélyt. A szervezők felelőssége pedig az, hogy például meghatározzák az eladható belépők számát. Tanács a fiataloknak: ha balhézó, nyugtalanságot keltő, garázdálkodó egyének zavarják meg a szórakozást, akkor célszerű minél hamarabb, még a pánik bekövetkezése előtt a helyszínt elhagyni” – ad megfontolásra érdemes instrukciókat Geist Klára pszichológus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top