Aktuális

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

Hogyan kerül egy helyre Lady Gaga, 50 Cent, a legmodernebb hűtőszekrény és az intelligens robotnyúl?

A napokban rendezték meg Las Vegasban a Consumer Electronics Show-t, az év legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítását. A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a tabletek, mobilok, oprendszerek és 3D-s ketyerék világában nincs, amire egy átlagnő felkapná a fejét. Pedig akad itt egy-két dolog, amivel a szebbik nem érdeklődését próbálják felkelteni. A csajosabb (vagy annak szánt) újdonságok közül szemezgettünk.

Celebek, fülesek, kémszemüveg

Lady Gaga már egy éve a Polaroid kreatív igazgatója, legalábbis a cég egy-két különleges projektjében aktívan közreműködik. Ugyanezen a kiállításon jelentették be az együttműködésüket tavaly januárban. Azt nem tudni, hogy az idei termékekből pontosan mi dicséri az énekesnő fantáziáját, mindenesetre neki jutott a megtiszteltetés, hogy bemutasson három újdonságot.

Forrás: gaganews.com
Forrás: gaganews.com

A GL20 napszemüveg képeket és videókat tud rögzíteni, és annyival tud többet az „átlag” kémszemüvegekkel szemben, hogy meg is tudja jeleníteni a képeket a szemüvegbe épített kijelzőn. Ennek a remek funkciónak a felhasználási területeiről nem sokat nyilatkozott Lady Gaga, márpedig józan paraszti ésszel nehéz elképzelni, mikor és hol van ilyesmire szükség. Annyi derült ki, hogy szerinte fel lehet venni buliba vagy az ő koncertjeire, és lehet vele fotózni, amint ő énekel a színpadon.

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

 

A távolról bibircsóknak tűnő mikrofonnal felszerelt celeb egy könyv nagyságú, vezeték nélküli nyomtatót is bemutatott, ami 40 másodperc alatt kinyomtatja a képet, amit telefonról, Bluetoothon átküldenek rá. Röviden beszélt a legújabb Polaroid fényképezőről is, ami nem csupán arra jó, hogy azonnal kinyomtassa, amit fotóztak vele, el is tudja menteni a fotót a memóriájában, és azonnal el is lehet vele küldeni a képet Facebookra vagy Twitterre. (Tehát az alapvető instant fényképelőhívó funkció mellett képes egy-két dologra, amit a legtöbb okostelefon ma alapból tud.)

50 Cent is ott volt a kiállításon, ő saját fejhallgatóvonallal jelentkezett, a Sleek céggel karöltve. (A történet ismerős lehet, Dr. Dre a Beats családhoz adta a nevét, náluk jelent meg például Justin Bieber fülese is.) A Sleek by 50 Cent fülhallgatóknak megkérik az árát: 350 dollár körül lesz darabja (kb 75 ezer forint), de a hírek szerint a név mellé minőséget is ígérnek.

Forrás: hiphop-n-more.com
Forrás: hiphop-n-more.com

 

Bababigyók

Egy-két éve még a netbook, azaz a lekicsinyített, kissé lebutított laptop volt a sláger. Most már inkább a tabletekre (billentyűzet nélküli, érintőképernyős gépekre) álltak rá, a legtöbb számítógép-, illetve mobilgyártó elkezdett „táblában” gondolkodni – amint ez a kiállításon is erősen szembetűnő volt. Egyesek nem álltak meg az átlag célközönségnél, hanem kifejezetten kisbabáknak terveztek tabletet. A Vinci Tabon a manapság népszerű Android operációs rendszer szinte legfrissebb verziója fut, tehát akár komoly versenyző is lehetne a mezőnyben… ha nem készségfejlesztő (vagy annak szánt) gyerekjátékokkal pakolták volna tele, és ha képes lenne internetre csatlakozni. A wifit és a 3G-t azonban kihagyták belőle, valószínűleg azért, mert erre egy pelenkásnak nincs szüksége (ezek szerint tabletre van, csak internetre nincs), és hogy minél kisebb sugárzásnak legyen kitéve a high-tech gyerek. A legtöbb szülő valószínűleg egyetlenegy „funkciót” értékel a játékból, méghozzá azt, hogy a széle rágcsálható.

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

Akár tablettel, akár mással játszik a gyerek, egy technofil anyuka figyelemmel kísérheti a tevékenységet akkor is, ha fizikailag nincs éppen jelen. A hangot továbbító babaőr továbbfejlesztett verziója, a Withings Baby Monitor tulajdonképpen egy 3 megapixeles webkamera, ami az interneten közvetíti élőben, amit „lát”. Akár éjszaka is használható, mert infrakamera is van benne. A szülőnek nem kell a közelben lennie egy vevőegységgel a kezében: a számítógépén vagy akár az iPhone-ján nézheti az élő adást, bárhonnan. Sőt, akár hangüzenetet is küldhet a gyereknek. Jól jöhet olyan szülőknek, akiknek sokat kell dolgozniuk, és nem riadnak meg, ha a gyermekük esetleg idővel jobban szereti a bébimonitort, mint őket.

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

 
Játékok kicsiknek és nagyoknak

Felnőtteknek is akadtak játékok dögivel. Például a francia származású robotnyúl, a Karotz, „akin” lehet zenét hallgatni, internetezni és telefonálni is. Utóbbi funkció valószínűleg VoIP alapú lehet, mert csak más Karotz nyuszikat, illetve okostelefonokat lehet róla hívogatni. Hamarosan indul a Karotz App Store, ahonnan ugyanúgy lehet különféle alkalmazásokat letölteni az „állatra”, mint ahogyan egy okostelefonra.

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

Kifejezetten időseknek és betegeknek szánt jószág Paro, a robotfóka, „aki” csak első ránézésre tűnik játékszernek. Valójában komoly terápiás eszköz, ami megnyugtatja mind a betegeket, mind a gondviselőiket. A betegeknek nemcsak a relaxálásban segít, hanem a motivációjukat is növeli. Mindezt úgy éri el az aranyos plüssállatnak álcázott robot, hogy mozgással és bébifókahangokkal kommunikál a „gazdájával”. A robot néhány szót is megért, például a saját nevét, a köszönést vagy a dicséretet. Szintén érzékeli a hőmérsékletet, a fényt és a sötétet, illetve azt is, ha megütik vagy megszorítják. Minimális mértékben még tanulni is képes, például megjegyzi, mit „tett”, mielőtt megütötték, és többet nem próbálkozik olyasmivel, ami nem tetszik a gazdájának. A kiállítás megfáradt látogatói Paro ölelgetésével vezethették le a felgyülemlett stresszt.

Forrás: Chip Chick
Forrás: Chip Chick

 

Ha már a játékoknál tartunk, meg kell emlékezni a hagyományos társasjátékról, amitől sok okostelefon-tulajnak felcsillant a szeme. A Mattel társasjátékot készített az Angry Birdsből, ami számos okostelefon-tulajd kedvence. Az iPhone-ra és Androidra letölthető, illetve újabban PSP-re és PC-re is beszerezhető játéknak annyi a lényege, hogy csúzliból kilőtt madarakkal kell bombázni a gonosz malacokat, akik különféle várakat építenek maguk köré. Az elsőre butácskának hangzó sztorit az aranyos karakterek és az agytorna teszik vonzóvá. Hogy a mobilos program a valódi társasjátékba átültetve is ugyanolyan szórakoztató lesz-e, az idén májusban kiderül, mindenesetre a Mattel megadta a lehetőséget.

 

Forrás: Electricpig
Forrás: Electricpig

 

Már a háztartási eszközök is a neten vannak

Ha a játékoktól a hasznosabb dolgok felé evezünk, máris ott találjuk magunkat a legmodernebb háztartási eszközök között, amelyek nagy része netkapcsolattal rendelkezik. A Facebookon ugyan (még) nincsenek fent, de az LG legújabb ketyeréit a Smart Access funkcióval akkor is lehet felügyelni, ha épp nem vagyunk otthon. Okostelefonról vagy tabletről távolról is be lehet indítani egy mosást, vagy állítani lehet a hűtő hőmérsékleten, és értesítés érkezik arról, ha lejár a mosógép, vagy ha esetleg meghibásodik. A hűtőt ki sem kell nyitni ahhoz, hogy tudjuk, mi van benne, mert az elején található kijelzőn, vagy akár hangfelismerő funkcióval is ki lehet deríteni, van-e még elég tej, és lejárt-e már a szavatossági ideje. Ez persze így önmagában fölöslegesnek tűnik, de ezeket az adatokat távolról is el lehet érni, szintén okostelefonról vagy tabletről, így bevásárlás közben is „be lehet nézni” a hűtőbe, mi is hiányzik.

Lady Gaga, a robotnyúl és a többiek

A Samsung pedig olyan hűtőt mutatott be, aminek az ajtajába gyakorlatilag egy érintőképernyős miniszámítógépet építettek bele, ez pedig a netre csatlakoztatható. Emlékeztetőket lehet beleírogatni, receptadatbázist, naptárt vagy időjárás-jelentést lehet rajta böngészni, de akár a Twitter-bejegyzéseket is lehet rajta olvasgatni vagy internetes rádióról zenét hallgatni. (Az újdonság emlékeztet az e-cooking PC-re, amiről korábban mi is beszámoltunk.)

 

 

Gyűteményünk csupán egy apró szeletét mutatta be a kiállításon bemutatott ketyeréknek. Természetesen a Consumer Electronics Show-n nem ezeken volt a hangsúly, hanem inkább a tableteken, mobilokon, illetve a 3D-s élményen. Aki a komolyabb, „tekibb” bejelentésekre is kíváncsi, annak azt ajánljuk, nézzen szét például a Techneten!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top