Újabb szégyenfoltot találtunk a magyar egészségügyön

Betegnek lenni eleve kiszolgáltatott helyzetet jelent, az ember érzékenyebb, és folyamatosan az az érzése, hogy semmi sem sikerül, én legalábbis így élem meg, ha a szerveztem ideig-óráig kidugja a fehér zászlót. És bár tudom, hogy nem trendi manapság a hagyományos orvoslás elkötelezett hívének lenni, én mégis az vagyok. Így aztán minden egyes 3-4 napnál tovább elhúzódó betegség esetén ellátogatok az adott problémával kompatibilis szakorvoshoz.

Néhány évvel korábban ez úgy működött, hogy elmentem a kerületi központi szakorvosi rendelőbe, beadtam az ablakon a tb-kártyámat és vártam. Sokat, de tudtam, hogy egyszer sorra fogok kerülni, csak türelmesnek kell lenni. A helyzet azonban azóta megváltozott. Odamehetek ugyan a rendelőbe randomra is, de az esély arra, hogy rendelési időben sorra kerülök, igen csekély, az új módi ugyanis az, hogy időpontot kell kérni. Hogy kit mikor vár a szakorvos, attól függ, hogy van-e beutalója, van-e valamilyen sürgős problémája, vagy van-e ismerőse az ismerősének, aki segítségére lehet, de tapasztalataim szerint a lázas vagy félig halott betegek is előnyt élveznek.

Eddig tiszta sor. Időpont nélkül nincs ugrálás, úgyhogy szabálytisztelő beteg módjára neki is látok, előtúrom a telefonszámot, ahol a rendelőintézet állítása szerint napi 8 órában várják a hívásomat. Igen ám, de a szám napi 8 órában foglalt. Rossz az aurám, vagy rossz számot hívok? Nem derül ki. Mindenesetre lelkesen hívogatom a számot napjában tízszer két héten át, közben persze szépen lassan meggyógyulok magamtól is, de most már úgy vagyok vele, hogy „csakazértis” szerzek időpontot. Ráállítom a mindig megbízható, mindent elintéző Mamámat, aki a telefonos intézkedés mágusa, de sajnos ő is kudarcot vall. Nem marad más hátra, mint mínusz 10 fokban elcaplatni a rendelőintézetbe, mi másért, mint időpontért. És láss csodát, a sorban állás közben találkozom öt hasonló cipőben járó beteggel is, akik velem együtt a repkedő mínuszokban bumlizták át a kerületet, hogy aztán egy héttel később – már időpontra – újra jöhessenek. Na bravó, éljen a jól szervezettség.

Azóta felkutattam az önkormányzat panaszládáját, ahova elküldtem szerintem teljesen jogos észrevételemet, miszerint a megadott szám mindenre alkalmas, csak időpont-egyeztetésre nem. Majd nem sokkal később megérkezik a válasz, az első igazán segítőkész, de a második már a megszokott hozzáállást tükrözi, miszerint engem is próbáltak elérni az otthoni, vezetékes számomon, mégsem sikerült. Az ugyan nem derül ki, hogy mi köze van az én privát számomnak a rendelő számához, de mindenesetre a válasz kellően arrogáns ahhoz, hogy rájöjjek, nincs értelme válaszolni és belemenni egy újabb értelmetlen vitába.

Felháborít, hogy úgy kell kuncsorognom az időpontért, mintha az angol királynőhöz várnék audienciára. Ráadásul az én helyzetem még kimondottan előnyösnek mondható, de mit csinál a gyesen otthon lévő anyuka, aki csak egy időpont miatt nem utazná végig a város a csemetével, vagy mihez kezd a 70 éves bácsi, aki a lefagyott úton a combnyaktörést kockáztatja minden egyes sétával?