Schäffer Erzsébet: Liliomfi úr kalandjai Mórahalmon

– Először tiszteli meg az előadásunkat, asszonyom?

A jóvágású, kimért modorú, parókás Szilvay professzor – én már tudom, ő Kazi Pista, a helybeli rendőr – a karját nyújtja. Mellette talpig krinolinba öltözött szikár hölgy fordul egy hüledező fiatalemberhez.

– Hova szól a jegye kegyednek? – kérdi, és elkíséri a vendéget, aki amúgy tanítványa volt Ördögné Erzsinek, alias Kamillának, aki mellékesen Ördög Nóri, az ismert tévés „arc” édesanyja.

– Ó, ön már törzsvendége a mi kis teátrumunknak! – csókol kezet a frissen érkező termetes nézőnek kockás zakója fölött hatalmas nyakkendővel egy festett uracs, és lesegíti a kabátját.

– Lázár Jani Öttömösről, ő játssza Szellemfit – löki oldalba egyik néző a másikat.

Zsong-bozsog az Aranyszöm rendezvényház előcsarnoka. Nevetések, meglepett kiáltások. Művésznő, de jól nézel ki…! Mi van, Gyuri pincér, bajuszod nőtt…?

Hát kijött elénk a színház… A korabeli kosztümökben dámák és kisasszonyok, úrfik és komédiások fogadják a nézőket, kalapját emelgetve maga Kányay úr, az ismert badacsonyi korcsmáros, Dudás István géplakatos – én már tudom – felejthetetlen alakításában.

A társulat Petőfi Színészdalával kezdi az előadást

– Tessék, csak tessék, mindjárt tele a publikum…

És a publikum valóban tele. Ma is. Ahogy tíz éve minden alkalommal, telt ház fogadja a Mórahalmi Színjátszókat. Jönnek a helybeliek, a környékbeliek, sokan több szereposztást is végignéznek, buszokkal érkeznek messziről, még a határon túlról is Mórahalomra jön színházba a mulatni vágyó közönség.

Valamit tud ez a kis csapat… Hogy legyen bár drámai pillanat vagy vérbő komédiázás, mindenen átsüt egyfajta jóleső borzongás. Hogy nem kell félni, hogy játszani muszáj, hogy az élet ajándék. S hogy élni, élni, élni jó…

A két Mariska. Liliomfi szerelmét Ördög Nóra felváltva alakítja Németh Szilviával, ő civilben könyvtáros.

Színházat csinálunk, gyere!

Kértem, meséljék el, hogy kezdődött. Az ember ugyanis azt hiszi, hogy megtudja. Megtudja a titkot, hogy mitől működik ekkora sikerrel egy színtiszta amatőr társulat. Aztán rájön, nem biztos, hogy meg lehet fejteni. De azért Dálnoky Zsókával, a társulat rendezőjével meg Magyarné Rozi örök népművelővel és született komikával végigülünk egy délelőttöt.

Ördögné Marcsi most éppen Kamilla szerepében Kazi Istvánnal, aki percenken belül Szilvay professzorrá lesz. A jóvágású körzeti megbízott kalapot és parókát kap.

Rozi, mint mindig, hatalmas cekkerrel érkezik. Sejtem, mi van benne. Mórahalmi tanyasi rozskenyér, ott termett zöldpaprika és paradicsom, maga keverte padlizsánkrém (felülmúlhatatlan), és persze egy kis ágyas. Mármint ágyas pálinka. És kezdődik az egyszemélyes színház. Kezdődik, dehogy, folyton van. Rozi kipakol, valakinek odakiált, valakit megölel, jaj, édesem, meggyógyult a párod? De jó, drágám…! Pörög és beszél. És nem a levegőbe. Oda kell figyelni, olyanokat mond. Gyorsan, szinte nem is vesz lélegzetet. Nincs magnó olyan fordulatszámmal, hogy Rozi szavait rögzíteni tudná. Már nem is kísérletezem. Nevetünk, eszünk, persze közben a kenyereket már megkente.

Zsóka, végre is ő a rendező, rendez.

– Rozi, ülj már le…

És mesélni kezdenek. Arról, hogy volt egyszer Mórahalmon, az egykori Alsó-Tanyaközpontban egy színtársulat. Rozi megtalálta a két utolsó élő tagját, Keczeli Dezsőt és Masa Viktóriát.

És felidézte velük a fiatalságukat. Meséltek, fotókat mutattak. Az alsó-tanyaközponti színjátszás 1938. augusztus 20-án indult el. Keczeli Dezső betanításában előadták a szegedi Sík Sándor Szent István-drámáját. A mai mórahalmi egészségház helyén volt a szabadtéri előadás, a tanyákról bejöttek az ünneplőbe öltözött emberek, a templomtoronyból ment a világítás. „Soha el nem feledhető pillanat volt, amikor István felnyújtotta az országkoronát az ég felé, felajánlva az országot – és fölzúgtak a harangok. Ezt a darabot csak egyszer adtuk elő, de ez volt a legszebb előadásunk. Tomboló siker volt.” Keczeli Dezső kezében még ott volt a megsárgult színlap a szereplőkkel.

Mariska-Szilvi és az utolsó simítások

Magyarné Rozi a találkozás lejegyzésekor ezt írta végszónak: „Jövőre itt a kétezredik év, államalapításunk ezredik évfordulója. Csoda lenne, ha a színjátszás újraéledne, és Mórahalom népe újra láthatná Szent István király drámáját. A színdarab a kezünkben van…”

Az, hogy a Szegeden élő Dálnoky Zsókát – aki régi erdélyi színészdinasztia tagja, maga is ismert színész, szubrett volt – felkérték a Szent István-dráma rendezésére, az már az után történt, hogy volt társulat.

Társulat?! Rozi 2000 tavaszán hetekig száguldozott Mórahalom utcáin, telefonált, boldog-boldogtalant megállított: „Színházat csinálunk, gyere!”

És jöttek. Tanár, masszőr, bolti eladó, géplakatos, tűzoltó, rendőr, könyvtáros… Jöttek színjátszani. Rozi is persze, aki született komika, ismerősei, üzletfelei sokszor két telt házat is megtöltenek. Most nem kímélve a rekeszizmainkat – Kamillát, a Liliomfiba szerelmes aggszűzet játszotta. Mit mondjak… Januárban is lesz előadás, nézzék meg a Liliomfit Mórahalmon!

Színpadra tolják a vándorszínészek szekerét, előtérben Kois János

A színfal mögött várt a disznótoros

– 2000 tavaszán még semmi nem volt, nyáron már csak a lidérces álmaim – meséli Dálnoky Zsóka. – Ördög Nórit kivéve, aki született tehetség, és talán Lázár János – ő Szentesen, drámatagozaton tanult – senki nem tudott még csak járni sem a színpadon. De nagyon lelkesek voltunk. Éjjel-nappal próbáltunk. Hozták az ennivalót, kőtteseket, pogácsát, kolbászt, mert még enni se mentünk haza. Később volt olyan téli előadásunk, minden darab után más-más szereplőnek várt a disznótorosa a színfalak mögött. Ott éltünk, a darabban. Míg próbálunk, ma is így van. 2000. augusztus 20-án a városi tornateremben előadtuk a Szent István-drámát. Negyven fokban. Nehéz jelmezek, drámai jelenetek. Az arcukról leizzadták a színészek a festéket, a deszkákat egész éjjel tömködte egyik szereplőnk, egy drága asztalos, hogy ne nyikorogjanak… Hősi korszak volt. És fantasztikus, katartikus, drámai siker. Dobogott, kiabált, fél óráig tapsolt a közönség. A polgármester, Nógrádi Zoltán izzadt arccal jött kezet rázni: „Csináljátok! Csináljátok, építünk nektek színházat!”

És az Aranyszömben meglett a színház…

Hallgatom a krónikát, a kezdeteket, aztán a többit, mert a siker nem hagyta el őket. Sári bíró, Ida regénye, A rút kiskacsa, A nagymama… Mennyi munka egy-egy darab mögött. Pap Janó, a neves szegedi jelmeztervező beszállt segíteni, Bodnár György – szintén a szegedi Nemzetiből – frizurát csinál és sminkel, az ügyelő Gyurisné Vera, az iskola igazgatója, mindenre gondol. Lehoczky Tamás, Zsóka férje díszletes, fény- és hangfelelős. És még hányan vannak önzetlen segítők.

Már csöndes a nézőtér, lassan kialszanak a fények…

A színészek sem férnek ide mind. Van nagyszerű szubrett helyben is, Németh Szilvi, de a tévéből ismert Ördög Nórára mindig számíthatnak. Vágtat haza a próbákra, vissza, Pestre, alázata, kedve, figyelmessége viszi a többieket. Néha az egész Ördög család színpadon van, lelkes színjátszók, a kezdetektől. Alb Szabolcs talán a helybeli színházi élmények miatt végezte el a szegedi színi tanodát, ő játszotta most Liliomfit, pazar eleganciával. Amúgy szerepet, színházat, munkát keres, addig az Odeon kávézóban dolgozik Pesten. Gyuri pincér – Péter Árpád, ő a Sári bíróban még kisfiúszerepet kapott, most meg már Erzsikébe, a fogadós lányába szerelmes, amit nem csodálok, mert Kószó Anita úgy játszott, mint egy vérbeli naiva. Amúgy a családsegítőben dolgozik, védőnő a hivatása. Az éjszakát Kispéter Zsolt panziójában töltöttük, Zsolt az ifjabbik Schwartzot alakította, pompásan, civilben mórahalmi vendéglátó. Farkas Zsuzsától Nagymama lekvárját kaptam, ő volt a tavalyi darab Nagymamája, most a súgó. Látni kéne, mit művel, kézzel-lábbal, mimikával súg. Ja, és Ótott Kovács Zoltán raktáros, a részeg vendég szerepében. Életszerűen hiteles. Mondja is nevetve:

– Harminc évet gyúrtam erre az alakításra…

Kérdeztem, miért csinálják?

Dudás Pista géplakatos, aki csak akkor van elemében, amikor már tudja a szövegét, de akkor nagyon – azt mondta:

– Olyan közösségben vagyok, hogy nem adnám semmiért.

Kazi István rendőr, körzeti megbízott:

– Tavaly az Ezredest játszottam A nagymamában. A feleségem egy este átölelt: – Ha ilyen sármos leszel öregkorodban… hát… – Ez volt a legszebb elismerés…

Elhalkulnak a fények, szétmegy a függöny. A színpadon vándorszínészek szekere, csak a kocsilámpa világít, rakodni kezdenek, aztán átfogják egymás vállát, és elmondják Petőfi Színészdalát:

„Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.”

Mondom, sírtam és nevettem. És talán rájöttem, mi a titok, mit tud ez a kis csapat. Az, hogy a próbák közben közösséggé lettek, e nélkül nem lenne színház. De a lelkesedésen, a játékon, az ingyen odaadott idejükön túl, ott van nehezéknek az életük. Kis hely egy ilyen városka. Nyitott könyv a legtöbb ember… Talán ettől olyan könnyű elhinni a helybeli Liliomfinak, és a helybeli Mariskának s a többieknek, hogy igen, nem kell félni. Mert látjátok, játszani és élni, élni jó…

Cikkünk a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg. 

A tartalomból: 

• Wolf Kati és kislányai a címlapon
  
• Mit üzen az ajándékom?
  
• Tippek, tanácsok, ötletek a meghitt pillanatokért
  
• Lajos Mari bejglireceptje
  
• Így szüntesd meg a feszültségforrásokat – Tényleg a fa alatt is veszekszünk?
  
• Kövek varázsereje
  
• Immunerősítés citrusokkal
  
• Meddig őrizzük a karácsony titkát?  

Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!