Közmunkára “ítélt” érettségizők

Börtönbe kerülhetnek a tanárverő diákok A nyomorúságból menekülnek a fiatalok Nyelvvizsga kontra nyelvtudás – mire elég az iskola?

A hír: Az új közoktatási törvény tervezetének vitaanyaga szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele, hogy a tanuló 60 óra önként választott igazolt társadalmi tevékenységet végezzen az érettségi vizsgára jelentkezés időpontjáig.

A középiskolai bizonyítványnak tartalmaznia kell, hogy a tanuló 60 óra társadalmi tevékenységet végzett. A tanuló addig nem jelentkezhet érettségi vizsgára, ameddig nem igazolja a társadalmi tevékenységet. A megkérdezett szülőket megosztja kötelező „társadalmi munka” intézményének bevezetése. Sokan egyetértenek azzal, hogy gyermekeik a tanulás mellett olyan közösségi munkát végezzenek, amellyel segíteni tudnak másokon. A szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik a társadalmi tevékenység során átélt élményeiken keresztül olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek nagyban hozzájárulnak érzelmi fejlődésükhöz, szociális érzékenységük kialakulásához.

Különvélemény Soma Mamagésától
Remek ötletnek tartom! Végre az érettségi nem csupán az ásványi anyagok lelőhelyének ismeretét és a gyökvonást tartalmazza – melyeknek egyébként igen nagy hasznát vettük az életben –, hanem megjelenik az életre nevelés is. Mindehhez még tudatosítanám a fiatalokban az „adva kapsz” törvényének ismeretét is, mindezt persze úgy, hogy az egész csak akkor számít, ha önzetlen. Vagyis eljutni addig, hogy ne csak azért tegyék, mert kötelező, hanem megérezzék az önzetlen adás örömét és fontosságát is. Ehhez nagyon fontos a jól kidolgozott, tudatos kommunikáció, hogy mindezt hogy adják át a szülőknek és gyermekeknek a tanárok és iskolavezetők. Én nem korlátoznám le a választási lehetőséget idősekre, hanem kibővíteném ezt a rászorultak körére. Vagyis lehet gyermekét egyedül nevelő anya, és lehet beteg ember is az – függetlenül az életkorától –, akinek jól jönne a segítség. Most, hogy ezt leírtam, beugrott néhány beteg emberekről szóló pszichológiai tanulmány, ami azt részletezi, hogy tudattalanul milyen játszmákba bonyolódnak emberek – akár betegségeket is gyártva maguknak –, aminek az egyik tipikus „előnye” az érzelmi zsarolás. Nagyon sokan választják (még ha tudattalanul is) a szegény én játszmáját, és épp ezek az emberek azok, akik nemcsak hogy nem tudnak, de hallani sem akarnak arról, hogy esetleg nekik is közük van a megbetegedésükhöz, vagy ahhoz, hogy a gyógyulásukat sem csak kívülről várhatják.
No de visszatérve a remek ötlethez: nagyon fontosnak tartom a szociális érzékenységre való nevelést, az egymás iránti felelősség felébresztését, az összefogásra, segítségnyújtásra, önzetlen adásra nevelést. De ennek kapcsán nagyon fontos arra is felhívni a figyelmet, hogy nem szabad senkit sem sajnálni! A sajnálat mindenkit lehúz, azt is, akit sajnálnak (bár rövid távon juthat energiához – az egyik energiavámpír-technikának épp ez a lényege –, de hosszú távon őt is lehúzza a „szegény én” megélése), és azt is lehúzza, aki sajnál. Épp ezért a sajnálat helyett meg kell tanítani a gyerekeknek (és felnőtteknek) az EGYÜTTÉRZÉS élményét. Azt, amikor egyszerűen ítélet, sajnálat, kritizálás nélkül odaadom a másiknak a figyelmemet, megértésemet, együtt érzek vele, ami után mindig a konstruktív továbblépés jön. Vagyis: oké, ez van – ki tudja mért lett így, az összefüggések birodalmában millió-egy oka lehet –, nézzük, te mit tehetsz magadért, és én mit tehetek érted? Minek van realitása, mit a legbölcsebb, legpraktikusabb most tenni. És ki-ki érettségéhez, energiájához, képességéhez és feladatvállalásához képest tegye a dolgát. Ezzel olyan mintát adnának a fiataloknak, amit a saját életükben is egy életen át gyümölcsözően használhatnának.