Aktuális

Ünnepi bélyeg és Szeretetposta 2010-ben is

Idén is lehetőségünk van arra, hogy a Szeretetpostán vagy Mesepostán keresztül küldjünk ünnepi jókívánságokat szeretteinknek. A karácsonyt idén ünnepi bélyegsorozat is köszönti a Magyar Posta.

Ebben az évben a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ kápolnájának oltárképe, Udvardi Erzsébet festőművész Három királyok című alkotása került a karácsonyi bélyegre. Az idei ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi 80 és egy belföldi elsőbbségi 105 forint névértékű bélyeg áll rendelkezésre.

Udvardi Erzsébet - Három királyok
Udvardi Erzsébet – Három királyok

A hagyományoknak megfelelően a Magyar Posta ebben az évben is lehetőséget kínál arra, hogy a Szeretetposta útján, azaz a Fejér megyei Nagykarácsony község postáján keresztül alkalmi bélyegzéssel és alkalmi jelzővel küldhessük üdvözleteinket, de az újdonság, hogy az adventi vasárnapokon a budapesti Mamut Üzletházban működő Mesepostán is lehet majd ünnepi alkalmi bélyegzéssel leveleket, képeslapokat feladni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top