Aktuális

Felmondáskor is interjúztatnak

Amikor valaki éppen – akár közös megegyezéssel, akár rendes felmondással – távozik egy cégtől, sok helyütt "kikérdezi" az okokról a HR. Arra kíváncsiak, hogy érezte magát a munkahelyén, milyen érzésekkel távozik, és hogy mi az oka a távozásának. Ha igazán kulcsember volt, akkor akár még le is beszélhetik a felmondásról.

Egy nemzetközi kutatásból az derült ki, hogy az alkalmazottak csaknem háromnegyede válik úgy meg a munkahelyétől, hogy a valódi ok a cég vezetősége és a munkatársak előtt is rejtve marad. Egy másik felmérés is készült: a szervezetfejlesztési terv megalkotásakor az USA-ban a munkaadók 20 százaléka mindig, közel 60 százaléka pedig gyakran megnézi az exit interjúk adatait.

Gesztusértékű a beszélgetés

A kilépési (vagy exit) interjú során kapott információk segítenek a munkaadónak megelőzni azt, hogy sorban elveszítse a munkavállalókat. Például ha az a válasza a távozó kollégának, hogy a stressz vagy a zsarnoki főnök miatt döntött a felmondás mellett, akkor például valamilyen stresszoldó programmal, vagy épp a vezető ellenőrzésével megoldható a helyzet. Persze az efféle interjúztatás nem igazán elterjedt.
Az ilyen interjúnak üzenete van: azt kommunikálja a cég általa, hogy veszteségként értékeli a munkavállaló távozását, illetve érezteti a távozóval, hogy törődik vele.

Felmondáskor is interjúztatnak

Az interjú lehet szóbeli, a munkaügyi szakember és a dolgozó között, de léteznek kérdőívek, sőt HR-szoftverek is, amelyekben az adatokat, a válaszokat tárolhatja a cég. Persze a képzett emberierőforrás-szakember részvétele is elengedhetetlen része a folyamatnak, hiszen tudnia kell, hogy mit kérdezzen. Az is fontos, hogy a kérdező személy elfogadott legyen a szervezeten belül, ugyanis ekkor nagyobb az esélye annak, hogy a felmondás valós indokait mondja el neki a munkavállaló.

Fontos és objektív információkat kap a cég

A HR adatokat kaphat például a dolgozó motivációjáról, arról, hogy az adott pozícióban a bér elég versenyképes volt-e. Olyan kérdéseket feszegethet, olyan dolgokról beszélgethet az exkollégával, amelyeket az állományban lévők – félelemből vagy szemérmességből – nem fognak elmondani.
A kérdések kitérnek a távozás konkrét okára, amely lehet magasabb fizetési ajánlat, a közlekedés, kedvezőbb munkalehetőség, netán valamilyen konfliktus a munkatársak között. Itt hivatkozhat akár családi okokra, vagy épp a költözésre is, de vannak olyanok is, akik pályát módosítanak. Az exit interjúk egyfajta diagnózist állítanak fel a cégről, a működéséről, a szervezeti kultúráról, a távozó ember közvetlen feletteséről. Hiszen értékeli a közeget, a munkakörülményeket, a vezetőséget, a juttatásokat.

A cikk folytatásáért kattints! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top