Aktuális

Apa ma nem megy dolgozni…

Hatszázezer álláskereső, negyvennégyezernyi munkalehetőség – ez jelenleg a mérleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 2009-ben 70 ezer munkahely szűnt meg, nem túlzás az állítás: bárki maradhat munka nélkül. Így megtörténhet a legsúlyosabb érvágás egy család életében: az apa kerül az utcára.

Szerepváltozások ide vagy oda, az átlagos magyar családban a férfi a családfenntartó. Az átlagos magyar férfi nemcsak azt tekinti evidensnek, hogy jobban keres, mint a felesége, hogy lehet rá anyagilag támaszkodni; hanem az is fontos neki, hogy állása van, munkahelye, munkaideje, névjegykártyája, amin ott a titulus: banki ügyintéző, sales-menedzser, gépkocsivezető… Egy felmondással nemcsak a család bevétele csappan meg hirtelen, a férfi identitása, érzelmi biztonsága is megroggyan. A halmozottan hátrányos helyzetből nem könnyű kilábalni.

Mindenre nyitott vagyok

Mi lehet egy olyan szó mögött, hogy fúzió? Átszervezés? Költséghatékonyság? Néhány éve még talán elgondolkodtunk volna, hogy ugyan mi is. Ám amióta válság van, a válasz egyértelmű: elbocsátás. Amikor azonban a saját bőrünkön tapasztaljuk a fúziót, mégis reménykedünk, talán most az egyszer mégis csak a cégekről van szó.

Így volt ezzel Galgóczi György (43) is, aki egy kis banknál dolgozott pénztáros-értéktárosként. Mellette tanult, és készült, hogy lediplomázzon. Mikor a kis bankot megvette egy nagyobb, a változásnak már voltak előjelei. Romlott a hangulat, egyre idegesebb lett mindenki. György próbálta függetleníteni magát az általános hisztériától, végezte a munkáját, közben egy MLM-es (multi-level marketing) terjesztési hálózatba is belépett.

Apa ma nem megy dolgozni…

 

 Hova fordulhat a munkanélküli?
– A lakóhelyhez legközelebb eső munkaügyi kirendeltséghez.
– Kifejezetten diplomásokkal Budapesten a Ráday utca 42-44. szám alatti munkaügyi kirendeltségen foglalkoznak.
www.hrportal.hu
www.foglalkoztatas.hu
www.kepezdmagad.hu
www.allas.lap.hu
www.munka.lap.hu
www.sztmsz.hu

„2009. április 6-án üzentek, hogy menjek az irodába – meséli. – Letaglózott, amit mondtak: az átszervezéssel 260 embert bocsátottak el, köztük engem is. Bár megviselt a dolog, a bank korrektül járt el. A vártnál nagyobb végkielégítést kaptam, így előre látni lehetett, hogy hónapokra lesznek tartalékaim.
Az állástalanság egyik kulcskérdése, hogy vannak-e megtakarításaid. Én mindig hittem abban, hogy a fizetésből el kell rakni, mert jöhetnek még olyan idők, amikor jól jön a tartalék. Ha nem így gondolkodtam volna, nem is tudom, ma mi lenne velem és a családommal.“

Sokan szívesen hátradőlnek majd félévnyi bérükkel a számlájukon, és arra gondolnak, elég lesz akkor állást keresni, ha elfogyott a pénz. György viszont azonnal tervet készített a nyárra. Eldöntötte, hogy befejezi a főiskolát, lediplomázik, és nem pocsékol el egy percet sem a hirtelen rászakadó szabadidőből.
„Lelkileg is jót tett, hogy találtam feladatot – a vizsgák, a szakdolgozat leadása egyfajta keretet adtak az életemnek, ha már munkaidőm nem volt – mondja György. – Ez decemberig így tartott, amikor megkaptam a diplomámat. Csodálatos érzés volt. Tele energiával vágtam neki az álláskeresésnek, kíváncsiság is hajtott: mit érek most a munkaerőpiacon.

Nem tagadom, nehéz fenntartani a lelkesedést… Napi egy álláshirdetésre jelentkezem. Ez néha azt jelenti, hogy napi ötöt is feladok, aztán egy hétig semmit, de ez az átlag. Az állások kilencven százalékára válasz se jön. Havonta egy interjúra hívnak be, de eddig nem jártam sikerrel. Már régen túl vagyok azon, hogy csak pénzügyi területen próbálkozzam. Mindenre nyitott vagyok, minden érdekel, minden muszáj.

A tartalékaink végét járjuk. A feleségem dolgozik, a lányom most érettségizett, a fiam 15 éves. Hihetetlen kis antennáikkal a gyerekek pontosan értik a helyzetet, csak arra kérnek pénzt, amire tényleg kell. Egyfajta családi kincstárosként próbálom beosztani, amink van, hogy ne kelljen mínuszba mennünk a hó végén. Követem az akciókat, bevásárolok, főzök, de ami a legfontosabb: figyelem a munkalehetőségeket. Nem válogatok, télen még havat is lapátoltam. Besegítek az ismerősöknek, próbálom magam hasznossá tenni, ez lelkileg is nagyon fontos.

Pedig a lelkem nincs valami jó állapotban… Nemcsak a munkaerő piacon rogytam meg, hanem otthon apa- és férfiszerepben is. Hiszen mit ér egy olyan családfő, aki nem visz haza havonta egy rendes fizetést? Hiányzik a napi menetrend is, a kelés, a munkába járás, a napi kapcsolat a kollégákkal. Persze az is igaz, vannak jó oldalai az otthonlétnek. Sok olyan dologra jut időm, ami mindig is hiányzott: az önképzésre, önmagam megismerésére, a kikapcsolódásra. Az is fontos, hogy egyfajta spirituális irányt vett az életem, de még nem jutottam el az út végére. Hiszek abban, ha megismerem önmagam, munkát is találok.“

És hogy látja mindezt a partner?

György felesége, Török Andrea a mai napig őrzi azt az sms-t a telefonján, amiben Gyuri, csak annyit üzent: kirúgtak. Andrea nem tagadja, szinte sokkolta a hír, az különösen, hogy aznap már a számítógépéhez se ülhetett le a férje. Embertelennek érezte a módszert, és csodálta is férjét, hogy nem roppant össze.

Andrea érzései vegyesek, mikor az otthoni helyzetről beszél. Néha arra gondol, hogy ugyan, tehetne többet is Gyuri, aztán a következő pillanatban már azt látja, így is erejét megfeszítve próbál állást találni.
„Kíváncsiságból, elszántságból egyszer én is nekiültem, hogy kitöltsek egy internetes álláspályázatot. Bonyolult és időigényes volt, minden adatot vagy százszor kellett rögzíteni, jómagam is akkor döbbentem rá, hogy mekkora munka is ez.

Ha néha morgok is, becsülöm a férjem, hogy ilyen kitartó és hogy nem adja fel. Bízom benne, hogy a jó úton halad, és nem szólok bele, hogy hova és hogyan pályázik. Nem tanácsokkal kell ellátnom, hanem támogatnom és hinnem kell benne.“

Mindig csak tévézik

A szakemberek életvitelszerű munkanélküliségről beszélnek négy észak-magyarországi területen. Heves, Nógrád, Szabolcs és Borsod megyében az aktívkorú férfiak közül minden második állástalan, többségük évek óta otthon van.

A Kossuth rádió „Napközben” adásában hangzott el az a felmérés, amely szerint ezek a férfiak az otthon töltött időt alvással (51%) és tévézéssel (16,5%) ütik el. Nemcsak az ő helyzetük elkeserítő, hanem a velük élő családtagoké is. Az asszony így kettő helyett dolgozik, valamint a házimunka is rá vár.
Sokan panaszkodnak arra, hogy a munka nélkül maradt férfi teljes letargiában ül a tévé előtt, ahelyett, hogy állást keresne, vagy otthon besegítene.

Nem véletlenül tartják úgy, hogy a nőnek mindig két állása van: a munkája és a háztartás. Ha elbocsátják, csak az egyik állása veszik el, a másikat folytatja. A férfiaknak viszont egy állásuk szokott lenni, és ha az megszűnik, fölöslegesnek érzik magukat. Ilyenkor gyászolnak, mert meghalt a dolgozó énjük. És a pszichológiából tudjuk: a gyászt ki kell hordani.

Nem a férfi a hibás

„Az állásunk elvesztése egy valódi krízis, hiszen ideális esetben a munka azon kívül, hogy pénzkereset, az identitásunk része is – mondja Muhi Mária, pszichológus, családterapeuta. – Szembe kell nézni az értéktelenség érzéssel, a megváltozott társadalmi és családi szereppel. Hosszabb vagy rövidebb időre újra kell strukturálni a hétköznapokat.

Minden krízishelyzet veszteségekkel is jár, de egyben lehetőség is arra, hogy valami új létrejöjjön. Könnyebb kilábalni egy válsághelyzetből annak a családnak, amelyik egyébként is jól működik, ahol a családtagok között erős összetartozás és támogató légkör van. Fontos, hogy a nők ne gyengítsék tovább a férfiakat, mert azzal mindenki rosszul jár. Sokat segít, ha nem hibáztatják a férjüket. Fejezzék ki, hogy továbbra is bíznak benne, és nem tartják értéktelenebbnek. És ezt a hozzáállást közvetítsék a gyerekek felé is. Időre van szükség a kilábaláshoz, és eközben nagy érzelmi hullámzást élhet meg az egész család.

Nem vezet sok jóra, ha a nő elvárja a férjétől, hogy mostantól segítsen be a házimunkába. Érdemes az érzésekről, vágyakról nyíltan, elvárások nélkül beszélni. Például azt mondani: „Nagyon nehéz kettőnk helyett helytállni, szükségem lenne az itthoni segítségedre. Mi az, amibe be tudnál kapcsolódni?“
Persze ezzel a mondattal meg kell várni, amíg a férfi túljut a mélyponton, és már tud a jövőre koncentrálni. És ez nem megalkuvás, hanem befektetés a jövőbe.“

Van lehetőség az átképzésre

2005-ben átalakult a munkanélküli ellátó rendszer, hogy azokat, akik állás nélkül maradtak, jobban ösztönözzék a munkakeresésre. A munkanélküli járadék, mint ellátás megszűnt, helyette álláskeresési támogatás, azon belül álláskeresési járadék vagy álláskeresési segély járhat.

 Kit illet meg az álláskeresési támogatás? Azt, aki:
•    álláskeresőként nyilvántartott a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltségen,
•    az álláskeresővé válását megelőző négy éven belül legalább, az álláskeresési járadékhoz 365, álláskeresési segélyhez 200 nap munkaviszonnyal rendelkezik,
•    rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, továbbá táppénzben nem részesül, és
•    munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és
•    számára az illetékes munkaügyi központ sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.

Egy nap álláskeresési járadék folyósításához 5 nap munkaviszonyban töltött idő szükséges, így az álláskeresési járadék folyósításának legrövidebb ideje 73 nap, a leghosszabb ideje 270 nap. Az álláskeresési segély folyósítási ideje 90 nap.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 169 munkaügyi kirendeltségén nem csak azokat várják, akik munka nélkül maradtak, hanem azokat is, akik tudják, érzik, hogy hamarosan felmondanak nekik. Lőrincz Leó főosztályvezető külön hangsúlyozza, hogy a munkakeresés nem akkor kezdődik, amikor kézhez adják a felmondást, hanem már akkor, amikor még csak az előszele érezhető az elbocsátásnak.

„Számos szolgáltatást már akkor igénybe lehet venni – mondja a főosztályvezető –, amikor még nincs munka nélkül a jelentkező. Könnyebb úgy nekiállni az álláskeresésnek, hogy már túl vagyunk az első lépcsőkön, a regisztráción, reálisan látjuk a munkapiaci viszonyokat, és tudjuk azt is, hogy merre kell lépnünk. Ebben többféle segítséget is nyújtunk.

A jelentkezőknek a munkatársak álláskeresési technikákat is tanítanak. Hogyan kell önéletrajzot írni, egy interjún megjelenni, mit kell a kísérőlevélbe írni. A hozzánk fordulók önállóan is tájékozódhatnak a munkalehetőségekről, hiszen minden álláshely, információ rajta van a honlapunkon. Bővebb információ: www.afsz.hu

 Mit ajánl a karrierszakértő?

Az állásnélkülieknek megoldást jelenthet a munkaerő kölcsönzés, ahol a kölcsönző cég veszi állományba a dolgozót, aki a megbízónál végzi a munkáját. Erre egyre több példa van, erősíti meg Dobár Attila, a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője, ezért érdemes regisztrálni kölcsönzéssel is foglalkozó cégeknél, ahol ingyenesen az adatbázisba veszik a jelentkezőt. A sikeres álláskeresésnek azonban vannak követendő szabályai.

– Soha ne állj fel a biztosból a bizonytalanért!
– Ha munkanélküli leszel, ne halogasd, azonnal kezdj el állást keresni!
– Csak arra az álláshirdetésre jelentkezz, amelyre alkalmas vagy, a felesleges csalódásoktól így megkímélheted magad.
– Fontos a rugalmasság! Ne csak azon a területen keresgélj, ahol előzőleg dolgoztál.
– Légy mobil! Mikor a család egzisztenciája forog kockán, érdemes a vidéki állásajánlaton is elgondolkodni, a külföldi lehetőségekről nem is beszélve.
– Keress meg közvetlenül cégeket. Ha van olyan munkahely, ahol szívesen dolgoznál, egy kontaktszemélynek minden előzetes hirdetés nélkül is írhatsz testre szabott levelet, hogy miért szeretnél a cégnél dolgozni.
– Állásinterjún mindig az őszinteség a nyerő. Mondd meg, ha állás nélkül vagy!

 

A cikkünk a Nők Lapja Psziché 2. számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

  • A férfi, aki nem beszél az érzelmeiről
  • Mire jó a családállítás?
  • Újrakezdés 30 fölött
  • Mitől szeret belénk a férfi?

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top