Nem érdemel Nobel-díjat a “gyerekcsináló”

A hír: Élesen bírálta hétfőn a Pápai Életvédő Akadémia elnöke azt a döntést, amellyel a mesterséges megtermékenyítés „atyjának”, Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
„Edwards nélkül nem létezne az a piac, ahol petesejtek millióit adják el”, és „a világon nem lenne ilyen sok fagyasztógép, tele embriókkal” – nyilatkozta az ANSA olasz hírügynökségnek Ignacio Carrasco de Paula, az akadémia elnöke. A Vatikánban ez a testület az illetékes a különböző bioetikai kérdésekben.
„A legjobb esetben ezek az embriók arra várnak, hogy utána beültessék őket az anyaméhbe, de valószínűbb, hogy végül elpusztulnak. Márpedig ez egy olyan probléma, amiért az új Nobel-díjas felelős” – mondta.
Az akadémiai elnök szerint „Edwards nélkül a külső segítséggel való megtermékenyítés nem lenne olyan zűrzavaros helyzetben, mint amilyenben most van: például a nagyszülők vagy a béranyák által világra hozott gyerekek érthetetlen helyzetével”.
Ignacio Carrasco de Paula szerint „Edwards nem oldotta meg a terméketlenség problémáját, márpedig ez egy komoly probléma”. Hozzátette: „Meg kell várni, hogy a kutatás rábukkanjon egy más megoldásra, amely ráadásul olcsóbb kell hogy legyen, és így hozzáférhetőbb a szélesebb tömegek számára, mint az óriási költségekkel járó szervezeten kívüli megtermékenyítés.”
A Vatikán 2008 vége óta elfogadja a külső segítséggel való megtermékenyítés gyakorlatát, ám az embriók nagy számának feláldozása miatt „erkölcsileg illegálisnak” tartja a szervezeten kívüli megtermékenyítést.

Különvélemény Peller Marianntól
A legtöbb kislány egyik kedvenc játéka a baba. A játék során a babát lehet öltöztetni, pelenkázni, megetetni, megitatni, ringatni, beszéltetni vagy sétáltatni, elaltatni – tehát gondoskodni róla, akárcsak egy igazi csecsemőről. Bizony, a kislányok erre készülnek egészen pici koruk óta, az anyaságra. Ezt látták otthon, vagy csak egyszerűen ösztönösen jönnek a mozdulatok és a becéző szavak, de valahogy mégis működik.
Természetesen itt is lehetnek kivételek, olyanok, akik valamiért nem vágynak porontyokra, de a nő alapvetően igenis anyának születik.
Az én nézetem szerint ahhoz, hogy igazi nővé válhassak, hogy kiteljesedjen a nőiségem, bizony előbb-utóbb szülnöm kell. És ez nem társadalmi nyomás vagy a párom elvárása, nem külső kényszer, egyszerűen egy belső késztetés – ez a női vagy anyai ösztön, ha úgy tetszik. Hiszen még párt is ez alapján, vagyis ehhez választunk.
Amióta együtt vagyunk a szerelmemmel, gyakorlatilag megterveztük, mikor, milyen ütemben, milyen nemű utódok születnek majd. Meghatódottan elméláztunk azon, hogy vajon melyikünk szemét, száját vagy orrát örökölheti a pici (remélem, az ő orrát…). Eljátszottunk a gondolattal, hogy mit fog látni, amikor ránk néz, és így tovább. Pár év, és neki is látunk a babaprojektnek. De mi van akkor, ha kiderül, hogy ez mégsem megy olyan könnyen? Ha nem jön össze elsőre a baba? Sem másodszorra, sem harmadszorra, sem századszorra… Jönnek a vizsgálatok, és szorongva találgatjuk, vajon „ki a hibás”.
Dönteni kell, mert természetes úton nem fog megfoganni a mindennél jobban áhított apróság. Örökbefogadás, mesterséges megtermékenyítés, donor, esetleg béranyaság? Mindnek megvannak a hátulütői; el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet bármelyik mellett letenni a voksunkat. Én biztosan a párom és a saját génjeimet szeretném átörökíteni, ezért először a mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoznánk. (Szívből remélem, hogy erre nem lesz szükség!)

A szerencsésebbek, iszonyú megpróbáltatások hosszú sora után, végül mégis a karjaikba zárhatják gyermeküket. Ezt pedig Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak, a mesterséges megtermékenyítés „atyjának” köszönhetjük. Igen, a módszerrel sok a visszaélés, de minden éremnek két oldala van. Úgy gondolom, ez az ember megérdemli a Nobel-díjat. Nem őt kellene támadni mások pénzéhsége és gátlástalansága miatt. Lehet, hogy a szervezeten kívüli megtermékenyítés nem tökéletes megoldás a terméketlenség problémájára, de egyelőre ez a legjobb, mert ez az egyetlen.