Séta a halálos részegség ellen

Alkohol. „Öl, butít, és nyomorba dönt” – mondták a régiek. A még régebbiek meg azt, hogy „in vino veritas”. (Idehaza is úgy tartjuk, hogy „borban az igazság”). A sokat emlegetett és idézett rómaiak pedig addig terjeszkedtek, amíg a szőlő megterem – és ez nagyjából jelzi is ennek az alkoholdolognak a horderejét. Lehet róla beszélni meg nem beszélni, de tudjuk jól, hogy attól, mert nem beszélünk valamiről, az még létezik. Nagyon is! Időnként kimondottan húsba vágóan! Irtóztató statisztikát kapnánk, ha számba vennénk a történelem során bekövetkezett egyéni és kollektív tragédiák sorát, melyekért az a csupán három szótagos anyag a felelős, amellyel ezt a kis eszmefuttatást kezdtem. Számtalan történet, legenda, anekdota, költemény szól arról, miként fordított az alkohol az eseményeken (pró, de leginkább kontra). A nagy gondolkodókat sem hagyta hidegen a téma, az egyik legnagyszerűbb példa erre Hamvas Bélától A bor filozófiája.

És micsoda elképesztő méretű ipar épül rá! Mikor pedig tiltani próbálták fogyasztását, gyártását, forgalmazását – USA, 1919–1933 –, ez valósággal felvirágoztatta az alkohol mutyi kereskedelmét, és tette legendássá az akkor sok millió dollárral gyarapodó gengszterek alakját és történeteit. Hollywood is gyakran fordul ehhez a témához, korhoz; csak egy példa a sok közül: A nagy balhé, a csodálatos Paul Newmannel, Robert Redforddal és az általam rajongott Robert Shaw-val.
Tulajdonképpen nevetséges ez az emberiségléptékű hacacáré a szesz körül. De aki már valaha is tapasztalta, milyen hatást tud kiváltani, tudja, mekkora hatalma van! (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mattrészegre kell inni magunkat, a részből azért lehet következtetni az egészre!)
Tisztában vagyunk azzal is, hogy mindig a meglévő ideg- és lelkiállapotunkat erősíthetjük vele, tehát ha fáj az élet, kidobott pénz szeszes italra költenünk, hiszen minél többet fogyasztunk belőle, annál inkább fog fájni! Meg azt is tudjuk, hogy a szőlőt az ókori görögök szerint Dionüszosz, a bor és a mámor istene állatok vérével locsolta meg.

Ez pedig nem mást jelent, mint hogy alkoholos befolyásoltságunk előhozza alapvető emberi attitűdünket. Nos, ezért válogassuk meg gondosan, hogy hol, kikkel, mit és mennyit iszunk! (Mint mindig, ebben az esetben is „a stílus maga az ember” mottó az érvényes.)
Azt is tudjuk, hogy igenis öröm egy finom étel után legurítani egy pohárka jófajta bort! Koccintani a barátokkal jeles alkalmakkor – vagy csak a viszontlátás örömére –, áldomást inni, élvezni egy mézes pálinka ízét-illatát – közben készítője szemében figyelni a büszkeség csillogását –, a nap végén elkortyolni egy kevés finom száraz bort vagy pezsgőt. Itt csak az általam fogyasztott italokról beszéltem, de természetesen ugyanezt az apró örömet jelenti saját favoritja a konyak- vagy whiskey-kedvelők számára.
Azt is tudjuk, hogy a Vinum Tokaiense passumot hivatalosan is gyógyszerként tartják számon, és hogy az öregedéskutatás szakértői melegen ajánlják a paradicsom mellett a jófajta vörösbort is az Alzheimer-kór megelőzésére. Persze az „okosok” hajlamosak egy-egy ételből-italból mumust kreálni (lásd például tojás-tej hisztéria), majd kis idő elteltével nem győzik hangsúlyozni ugyanezen dolgok nagyszerűségét.
Az alkohol már többször is megjárta ezt a hullámvasutat, de a nagybetűs igazság ebben az esetben (is) erősen szubjektív! Mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia ebbeli korlátait és jellemvonásait.
Igen, annyi mindent tudunk már, de sokkal okosabbak mégsem lettünk. Az alkohol – ha tetszik, ha nem – Tényező, még az absztinensek számára is, mert közvetett hatásaival ők is szembesülnek. Mondjuk, a közlekedésben – és ha szerencséjük van, megússzák ép bőrrel.
Ezért tilos volán mögé ülni, ha – bármilyen keveset is – ittunk, hiszen akkor már nemcsak magunkért, hanem mindazokért felelősek vagyunk, akikkel együtt közlekedünk. És hiába érezzük azt, hogy prímán megy a vezetés, egy váratlan helyzetben egészen biztosan nem úgy fogunk reagálni, mint „tisztán”.
Nincs arányban az az egy-két pohárka, ami valakinek a testi épségébe, ne adj’ isten, életébe kerül – beleértve a magunkét is!

A múlt csütörtökön volt egy nagyszerű megmozdulás, melyet az egyik legmívesebb italmárka hívott életre: „Egymillió lépés az ittas vezetés ellen”, azt gondolom, ez nem afféle lelkiismereti kérdés részükről, nem hiszem, hogy bármit is kompenzálniuk kellene! Mert ugye, sosem a dolgok felelősek a történtekért, hanem mindig mi, az emberi tényező, akik élünk vagy visszaélünk velük. (Nem a kés hibás, ha elvágjuk az ujjunkat, nem a gyufa az erdőtűzért, nem az eső, ha bőrig ázunk – és így tovább.) Afféle figyelemfelkeltő, elgondolkodtató séta indult a fenti mottó táblái alatt a főváros különböző pontjairól, melyek a Szent István-bazilika előtt egyesítették erőiket. Több százan. Igazán felemelő volt, örülök, hogy ott lehettem!