Fiatalok, csináljatok gyereket!

A hír: Túl drága a gyerek
A Generali–Providencia Zrt. idén tavasszal felmérést végzett annak feltérképezésére, hogyan gondolkodnak a családalapítás előtt álló fiatalok a gyermekvállalás kérdéséről, ennek anyagi vonzatáról. A kutatás napokban nyilvánosságra hozott eredményeiből kiderült, hogy a leendő szülők számára rendkívül fontos tényező, hogy ez mekkora anyagi terhet jelent majd számukra.

Különvélemény Für Anikótól

Az egyik Koncz Zsuzsa-szám jutott az eszembe, amelyben a hozzá forduló lány dilemmájára úgy válaszol, hogy a két, egymással szöges ellentétben álló lehetőséget ugyanazzal az indokkal igazolja. (Biztosan emlékeznek, a refrén így szólt: „Mondhatnám azt is…, hiszen nem tart sokáig egy szerelem.”)

Mondhatnám azt is, hogy igazuk van, hiszen anyagi szempontból valóban áldozat a gyermekvállalás (és még sok szempontból), de – hála istennek – nem ilyen egyszerű ez a dolog, és azt hiszem, a sok áldozat és öröm leltára egyértelműen az utóbbit hozza ki győztesként. (Legalábbis a környezetemben gyermeket nevelők így gondolják, és saját bevallásuk szerint sokkal-sokkal szegényebb lenne az életük gyermekek nélkül.) De ebbe most ne menjünk bele, hogy miért JÓ, ha az embernek gyereke van, mert sose érnénk a végére!

Természetes, hogy a fiatalok így gondolják, a saját maguk körvonalait is csak most rajzolják, arról szól az életük, hogy önmagukat meghatározzák, így eszük ágában sincs arra az időszakra összpontosítani, mikor valóban elérkezik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje. Lényegében megnyugtató, hogy ezzel kapcsolatban nem a sok törődés és odaadás jelenti számukra a legnagyobb problémát, hanem az anyagiak. Ez sem meglepő pénzközpontú világunkban.
Mondhatnám azt is, hogy még pár évtizeddel ezelőtt sem volt ez annyira fontos. Úgy gondolták, hogy „ahol – mondjuk – négynek, ötnek, hatnak, hétnek (stb.) jut, ott ötnek, hatnak, hétnek, nyolcnak (stb.) is akad”. Ez volt az a kor, amikor a gyerek az iskolában nem volt depressziós, hogy neki nincs márkás cipője és farmere, mint a többieknek, és a szülő sem lett depressziós, egyrészt azért, hogy ez szempont, másrészt, hogy ezt elő kell teremtenie bármi áron, ha nem akarja, hogy magzatát a sok kis reklámzabáló sznob kiközösítse. (Apropó, a reklám és marketing nagymesterei már réges-régen rájöttek, hogy a legpuhíthatóbb célcsoport: a gyerekek! Ők aztán majd elvégzik a „piszkos munkát” a szülőkön.)
Mondhatnám azt is, hogy a felelősség nem vállalása – ami ebben az esetben egyet jelent a felnőtté válással – életkorban egyre inkább kitolódik. Sokan harminc-egynéhány évesen sem koptak ki az iskolapadból, ami önmagában véve nem baj. Az viszont annál inkább, hogy ennyi idősen is diákként gondolkodnak, úgy, mint aki nincs még „kész”, akinek leginkább csak jogai vannak, kötelességei alig. (Erről nálam sokkal okosabb emberek írtak vaskos köteteket, és azt is leszögezték, hogy ezzel a jelenséggel – idestova problémával – szinte az összes jóléti társadalom küzd. Nálunk a szerényebb anyagi háttér csak tetézi ezt.)

Für Anikó korábbi hírkommentárjai egy helyen, itt olvashatók!

Azért, hála istennek, láttam én „belevaló” anyukákat, akiknek volt bátorságuk tizenéveik végén, húszas éveik legelején vállalni a gyermeküket – egyik kezükkel csecsemőjüket tartották a mellükre, a másikban a tankönyvet –, akik ma nevetve teszik zsebre a bókot, mikor fiuk/lányuk nővérének nézik őket.
Mondhatnám azt is tehát, hogy NINCS recept, NINCS tuti megoldás, hiszen mindenkiből csak egy van, egy élettel. (Na, EZ viszont tuti!)
Mondhatnám azt is végül – és ebbe azért szerintem majd mindenki belegondolt már –, hogy kis hazánk demográfiai egén egyre sötétebb felhők tornyosulnak.
Mondhatnám azt is, illetve kiáltanám, hogy: kedves fiatalok, miután kibuliztátok magatokat, és szereztetek egy-két diplomát, találjátok meg a boldogságot, és csináljatok sok-sok gyermeket – de ezt már az Anima Sound System (is) mondta!