Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

“Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

Woodstock több mint negyven éve volt. Mégis, mintha minden nemzedék a maga Woodstock-ját keresné. Magyarországon lassan tizenöt éve köszöntött be a fesztiválok új, nagy korszaka. Emlékszünk? "Kell egy hét együttlét!" - ezzel a szlogennel indult az első Sziget 1993-ban. Mára specializálódtak is ezek a többnapos események. A negyedik évébe lépett, júliusi Balaton Sound profilját inkább az elektronikus tánczenék adják. Ott jártunk.

Zamárdiból tartunk a Balaton Sound helyszíne felé. Az úton magányos, csenevész árnyat vető fa alatt harmincas pár és egy idősebb hölgy. Nincs karszalagjuk. Nem szeretik a fesztivált, de a városnak jó, úgyhogy nincs nagy bajuk vele.

– Nem a mi világunk ez, a gyerekeket sem engedjük el. Inkább Orfűre megyünk. Idén a VOLT-on is jártunk, de pont elég ennyi a tömegből.

Amit sosem hagynak ki az a Művészetek Völgye, azaz Kapolcs és környéke. Egy helyen a legjobb magyar fellépők, igen erős a dzsessz-felhozatal, ha rockot hallgatnának, lehet azt is.

– Még a mama is odavan érte! – mutatnak az idősebb hölgyre. – Ott nincs nyüzsi, nincs hangzavar. Feltöltődünk testileg-lelkileg. Este klasszikus zene, meg biciklizés a Káli medencében. Mikor a gyerekek és Mama már alszanak, mi még egy üveg rozé mellett meghallgatjuk a Malomban az éjféli dzsesszkoncertet.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

– Ülj le, testvér! – Alma- és fahéjillat Deák Ferenc körül, ahogy a vízipipa gőzeit sóhajtja magába. A zene körbedörömböli a sátrat. Huszonnégy éves, de sosem ücsörgött még ennyit egyhelyben, mint itt. Tagjai és idegei ellazulnak. Otthon, a kisvárosban hajnali háromkor kel, este hétkor fekszik. Deák Ferenc élőállat-feldolgozó. Leginkább azt szereti, mikor a koca lefial, ő pedig a kismalacokat a csecsre helyezi. Ami itt van, úgy hívja: EXTÁZIS. Kevés szót használ, de azokat csupa nagybetűvel. Arcát az áramló basszushangok felé fordítja, kezeivel a levegőbe markol, magához húzza a zenét. – Ez kikapcsol mindent, ami rossz! Aztán itt van mindenki, aki számít! – És ki az, aki számít? Ferenc arcán értetlenkedés. – Hogy ki?! Hát MINDENKI! Aki idejön… – Van benne valami lázas, ahogy körbemutat. Csak az zavarja, hogy – ellentétben vele és barátaival – az itteni dolgokat sokan nem tudják „tisztán” élvezni. Hogy tönkreteszik a szervezetüket. Meg a jövőt. De a jövő még messze. Ferenc boldognak tűnik. A sörét kínálja: vigyük csak el.

– Itt lakunk Zamárdiban, azért ide jöttünk – mondja Lajos. Nagy bajszú, mosolygós, a motoros kesztyű majd’ a kezére olvad a hőségben. Két lurkóját terelgeti a tömegben. – A gyerekeknek ez nagy buli, én csak kísérem őket. Talán már öreg vagyok ehhez a zenéhez, de ők élvezik! – mutat a tíz-tizenkét év körüli, fagyit nyaló, gyerekfröccsöt szürcsölő srácokra. Lajosról hamar kiderül, hogy amúgy tapasztalt fesztivál-járó, bár nem éppen lokálpatrióta módon a VOLT fesztivált részesíti előnyben. – Igaz, az sem a régi már – legyint – egyre több az ember. De még mindig jobb, mint a Sziget, ahol meg sem lehet mozdulni. A soproni pincék hűvöse, az óváros és a progresszív rock így együtt mégis kihagyhatatlan – mondja, közben a gyerekek a Pet Shop Boys koncert felé rángatják. Visszanéz, szelíd motoros a fürdőruhások között, aztán már csak a fényvisszaverő csík villanását látom a napfényben, amint tovasodródik a tömeggel.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

A lányok szépek és tizenöt évesek. Arcukra szeplőket, vállukra piros foltot égetett a Nap. Hárman jöttek – anyukájuk hozta őket. Most csak a szabadság van; egy egész nap, először, szülők nélkül és az esti koncert ígérete. Barbi kicsit szerelmes a sztár DJ-be, aki szerinte olyan, mint a modern istenek.

– De Barbi mindenkibe szerelmes – mondja Metta, és nevet. – Én új vagyok, ő meg vagy harmincéves… – susogja Anna. Egy bámuló férfira érti. Összefonódó kezekről álmodik, és fiatal fiúkról. De ők itt kevesen vannak. Talán majd este, a koncerten. A lányok a narancslevet szívószállal, s egyenes derékkal szívják. Bőrük bizsereg, ahogy a tekintetek kemény húsukon átsuhannak. Szemüket lesütik. Otthon végighallgatták a mai nap fellépőit, aztán színes karikákat rajzoltak a programfüzetbe. Érzik, a fesztivál komoly dolog, akár maga az élet, melyet félvállról venni nem lehet. Arrébb egy nő kapaszkodik a zene ütemeibe, csak vörös fürdőruhája izzik kígyózó testén. Anna nézi, vágyakozva.

– Így táncolni! Nekem még nem elég a lelkem hozzá. De majd egyszer, remélem…

Metta feláll. – Itt minden más! Mindenki jól érzi magát. Itt mindegy, hogy mit veszel fel, nem bélyegezhetnek meg, mert ez egy fesztivál… Még mezítláb is mehetsz! – És megy, mezítláb, mintha felhőkön lépkedne.

A naplementében Andrew hasal, az osztrák, veterán fesztiválozó. Mögötte 27 év, tíz Sziget fesztivál, és a Balaton selyemtükre. Jól ismeri a magas hőfokot, a zsigerek napokon át tartó vad dobogását, a hajnali szerelmeket, a lázas sodródást zenék és emberek masszájában.  De a láz elmúlt. Andrew elégedett. A Szigetre nem megy többet, az neki már túl kommersz, túl drága, zsúfolt. Egy lányt szeret; fesztiválszerelem, 2007-ből. A lánynak barna szeme van és lángoló vörös haja. Otthon maradt, szeptemberre várják a babát. Andrew óvatosan teszi el a fényképet. Itt most jó, csak nézi a vizet. A barátai is nézik a vizet. Együtt nézik. Balra Bungee jumping. Egy nyakigláb alak sziluettje zuhan az égen, kitárja karjait, repül a naplementében. –  Tudod mit? Nem is igaz, hogy megváltoztak a fesztiválok. Talán Woodstock is ilyen lehetett… Csak én lettem öregebb. 

– Itt a legjobbak a nők!- mondja egy borzas rocker a sörsátor mellett egy pokrócon heverve. – A Pannónia fesztivál az igazi, de itt a legkönnyebb megszerezni a csajokat. Azért ez a zene is zúzós. Az EFOTT-ra is elmegyek, mert olcsó, és a hazai zenei élet krémjét ott is megtalálom. Ez drágább, de ez az egyetlen igazi keményvonalas fesztivál a Pannónia mellett: non-stop parti kifulladásig, bikinis lányok és nagy csobbanások. Ilyen egyszerű! – És ahogy mondja, tényleg pofonegyszerűnek tűnik.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

A fesztivál harmadik napja, este fél hat. Lakatos Márk stylist és Bódy Szilvi modell a Fröccsös nevű, kibelezett, 1930-as években gyártott hordó előtt, egy olasz étterem kihelyezett tagozata mellett pihennek a hűsben.

– Hogy tetszik a fesztivál? – tudakoljuk a napernyő alatt Márktól.

– Igazán exkluzív – mondja mosolyogva. Fekete bakancsban, ujjatlan felsőben int a napnak. – Van mire bulizni, a műfaj krémjét itt találod. És a kiszolgálás sem olyan, mint a Szigeten. Nézd csak meg az árakat: nem véletlenül kérnek ennyit, ez egy más nívó.

Útban az OTP-sátor felé még megkérdezem tőle, mennyibe került a jegy, de nem tudja, VIP-karszalagja van.

Kovács András Péter a Dumaszínházból gyöngyöző homlokkal, fáradtan ücsörög a fellépők számára biztosított műanyag hokedlin. – Itt valahogy nem az igazi. Van saját fesztiválunk, a Művészetek Völgye alatt, Nagyvázsonyban: kellemes zene, borozgatás, nyitott közönség.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

A nagyszínpad mögött Lacival, a biztonsági őrrel beszélgetek. Élvezi a zenét, élvezi a munkáját, fesztiválról fesztiválra jár. – Nagyon tetszik, ami itt van, nagyon tetszik a zene. – Hogy kik a kedvencei, nem tudja, névről nem ismeri a fellépőket.

Harcsa Veronika énekesnő szoknyája libben az MR2 színpadánál: a Bin-jip nevű új formációjával adott koncertet az imént.  – Nem az én világom ez a zene, ami itt van – mondja Veronika. – De biztos ennek is megvan a maga varázsa. A legjobb Orfű. Ötezer fős a limit. A tó partján a szürreálisan szép tájban újra kicsit Woodstockban érezhetjük magunkat.

 

Hajnali négy, a T-Mobile terasza, az összeverődött tömegben állunk. Ide sodródik egy magát hobbi-DJ-nek valló zenerajongó. Amúgy főállású menedzser, Audival jött, haverokkal. Ritmusra bólogat, ordítva magyarázza az elméletet: – Ez a műfaj a szintetikus drogokkal együtt alakult ki. Az alapütem 130 bpm, azaz 130 ütés percenként, ezt veri az emberi szív is, már persze, ha be vagy állva. Igazi művészet ez, a DJ-nek, hiába olyan profi, mint David Guetta, két-három óra egy ilyen számot összerakni. Ez tudomány is. Matematikai pontossággal szerkesztik meg a számot. Egyperces intro, azaz bevezetés, aztán maga a set, ez alatt gyorsítják a ritmust, hogy a tömeg rápörögjön, ráálljon s pulzusunk, majd egyperces outro, levezetés, amire rá lehet keverni a következő számot.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

 

Pálinkás Marcsi nagy minimal-rajongó. – Még mindig a Balaton Sound a legjobb fesztivál, de az idei felhozatal kicsit gyengére sikeredett – mondja az utolsó napon, két koncert között. – A legnagyobb neveket is láttuk már máshol idén, ehhez képest arcpirítóan drága ez a hely. – Marcsi nem szereti, ha keverik a műfajokat, szerinte „a minimal popos felhígítása” hiba.

– A jó elektronikus zene a ritmusról szól – magyarázza – a tiszta ritmusról, ami a legzsigeribb ösztönöket hozza elő az emberből: az agressziót, a vágyat; érzed, ahogy élsz. A progresszív és alternatív rocknál fontos a zenei rétegzettség, a kifinomult hangszerelés. Ez viszont nem erről szól: ez a zene a szabadságot, a hajnalig tartó bulit jelenti, és intenzív reakciót csak óriási hangerővel és dübörgő basszussal lehet kiváltani az emberekből. Nem kell a cicoma. Ütős, vegytiszta ritmus, az kell!

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

A Hair világát idéző, két negyvenes hippi hever az egyik stégen. Barna csuklójukon fehér csík mutatja a tegnapi jegy nyomát. A fesztiválszezon számukra maga a szabadság. – Pesten a koncertnek vége tízkor, bezár a bazár, mehetünk haza, másnap meló van. Itt szabadok vagyunk, és ez minden pénzt megér. A Sound-on csak napijegyet vettünk, de ez a zene nyugtalanított, felzaklatott. Nem annyira a mi világunk, de sebaj, a Balaton itt is ugyanolyan jó, mint bárhol máshol.

Hétfő hajnalban az utolsó DJ leteszi fülhallgatóját, s a színpadi fémszerkezetek közé bekúszik a csend. Egy-egy csoport mozog még gépiesen. Pantomim, néma díszletek között. Még néhány óra, és a szikrázó reggeli fényben újra előkerülnek a vörös szemeket jótékonyan rejtő napszemüvegek. A parton fehér bőrfotelekben brókerek pezsgőznek, a munkások már a színpadokat szerelik szét, viszik a következő fesztre. A sátrakban szuszogva, félájult alvók. Mire megkondul a Nap gongja, senki sem tudja, hova tűnt 90 ezer eksztatikus sámántáncot járó sziluett. Ott ülnek valahol a vízparton: a sok ezer kóbor lélek fátyolos szemekkel nézi a Balatonon tükröződő napfelkeltét.

A Balaton Sound-ot a Sziget Kft. négy éve indította el, “magasabb komfortfokozatú” fesztiválként. 2010-ben 88 ezren látogattak Zamárdiba az eseményre. 2008-ban a rendezvény által generált 1,58 milliárd forintos összköltés 816 millió forint GDP hozzájárulást, és 340 millió forint teljes adóbevételt jelentett. 2009-ben az összköltés 1,8 milliárd körül volt, a rendezvény által generált adóbevétel összesítve meghaladta a 420 millió forintot.

„Ez kikapcsol mindent, ami rossz…”

A Sziget fesztiválon végzett felmérések szerint a hazai fesztiválozók közt

45% 18-23 éves
52 % lány
60% felsőfokú oktatásban végzett, vagy tanul
20% rendelkezik lakással
20% autóval.

Amiért jönnek:

1.    program

2.    hangulat

3.    emberek

 

Címlap

top