Aktuális

Veszélyes-e interneten vásárolni?

Olcsóbb, egyszerűbb és még a lakásból sem kell kimozdulni, sokan ezért vásárolnak interneten. Néhány buktatóval azonban érdemes számolni.

Internetes vásárlásoknál a legfontosabb a fokozott figyelem. Veszély lényegében a fizetésnél leselkedik a vevőre, de nem szabad ezt a problémát túldimenzionálni. Én már többszáz tranzakción vagyok túl és soha semmi probléma nem volt a neten történő kártyás fizetések során. Illetve, ami akadt, az sem abból fakadt, hogy valakiknek az adataimra, illetve a pénzemre fájt volna a foga. Olyan apróságok történtek, hogy nem jött a fizetés közben lefagyott az oldal, vagy későn jött meg a tranzakcióról a visszaigazolás.

Interneten persze úgy is lehet vásárolni, hogy nincs pénzmozgás. Általában olcsóbb a netes vásárlás, mint amit személyesen a boltban intézünk, de a kereskedők számára még mindig drágának tűnik a kártyaelfogadás, s ezt a 3-8 százalék közötti összeget még mindig sokan nem vállalják. Ez főleg kis cégekre jellemző, de például az egyik nagy könyvkereskedő cég online felületén sem lehet kártyával fizetni, csak utánvéttel, vagyis a kiszállításkor készpénzzel.

Veszélyes-e interneten vásárolni?

Minden kártya jó?

Fontos kérdés, hogy milyen kártyákkal lehet neten fizetni? Általában a dombornyomott kártyák jók, a nem domborok közül a Maestro kártyákat nem fogadják el, a Visa Electron esetében pedig a bankok döntik el, engedélyezik-e ezt. Magyarországon a két legnagyobb bank engedi, a többiek – néhány kivétellel – nem. Vannak kimondottan netes vásárlásra való virtuális kártyák is, ezekre mindig annyi pénzt lehet áttolni a normál bankszámláról, amennyit fizetünk. Tehát még ha az adatait meg is tudja valaki, nem megy vele semmire.

Veszélyes-e interneten vásárolni? Ha működik a netes fizetés, fontos, hogy maga a számítógép, amiről a tranzakciót intézzük, védett legyen. Nem kell más, mint az egyébként is fontos vírusírtó, tűzfal és kémprogram-ellenes szoftverek megléte. Az internet-kapcsolat sem baj, ha védett. Több szakértő is kockázatosnak találja például az internetkávézókból, vagy nyílt hozzáférésű vezeték nélküli hálózatból megadni a kártyaadatainkat. Jómagam netkávézóból soha nem próbálkoztam, nyílt wifiről igen és soha nem volt probléma.
A fizetést a kereskedők kizárólag biztonságos, kódolt csatornán keresztül bonyolítják. A felhasználó két dologra mindenképp jó, ha figyel, ha eljut a fizető oldalra. A biztonságos, titkosított adatforgalmat biztosító oldal címe http helyett https-sel indul és egy kis lakatnak is látszania kell vagy a címsorban, vagy az oldal jobb alsó sarkában. Bankkártya adatokat kizárólag ilyen oldalakon célszerű megadni, e-mailben nem ajánlott, faxban esetleg. Amikor ismert cég kérte tőlem faxon a kártyaadatokat, elküldtem. Fogalmam nincs, hogy a Skandináviában évtizedek óta kompjáratokat üzemeltető Viking Line miért nem képes megoldani a netes kártyás fizetést, de mivel jól ismerem őket, bevállaltam a faxos megoldást.

Az internetes tranzakciók esetében gyakran előfordul, hogy a fizetéshez egy bank fizettető oldalára irányítódunk át. Ez maximálisan biztonságos, bátran meg lehet adni az adatokat. Viszont épp ezt kihasználva próbálnak meg időnként csalók bank nevében küldött e-mailekkel adatokat kérni tőlünk – na ez az, amit soha nem szabad megadni.

Keresztnév vezetéknév vagy fordítva? 

Még egy fontos apróság: külföldi cégek esetében előfordul, hogy előbb meg kell adni a nevünket a regisztrációnál, majd később a kártyás fizetésnél erre már nincs szükség, a rendszer átemeli a fizető nevét a korábban megadott adatokból. Viszont a tranzakció sikertelen lesz, aminek néha az az oka, hogy a keresztnevet hiszi a rendszer vezetéknévnek. Arról nem tehetünk, hogy a magyar nyelvben a Vezetéknév áll elől, illetve hogy a rendszer automatikusan azt hisz, hogy a bankkártyánkra írott név a keresztnevünkkel kezdődik. Mindenesetre, ha ilyen problémába szaladunk bele, újra meg kell adni a nevünket fordított sorrendben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top