Aktuális

Veszélyes közösség – félmilliárdan a Facebookon

A Facebook hat évvel ezelőtt indult, egyetemi közösségi oldalként. Ma már félmilliárd ember virtuális találkozási pontja. Peller Mariann azonban látja a "Facebook-őrület" mögött rejlő veszélyeket is.

A hír: Elérte a Facebook a félmilliárd felhasználót

A Facebook hat évvel ezelőtt még csak egy egyetemi közösségi oldal volt, most már globális szolgáltatás. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója videoüzenetben köszöntötte a közösségi portál használóit. Szerinte egészen biztos, hogy egymilliárd felhasználójuk is lesz. Ha tartani tudják növekedésük jelenlegi ütemét, akkor az újabb mérföldkövet már 2011-ben elérik.

A Facebooknak az első négy évben sikerült elérnie a 100 millió felhasználót, tavaly decemberben pedig már több mint 350 millió fiókkal büszkélkedhetett. A közösségi portál használóinak 70 százaléka az Egyesült Államokon kívüli területekről származik. Nagy kérdés, hogy a Facebook honnan gyűjti be a következő 500 millió usert.

Kínában blokkolják a közösségi portált, míg Pakisztánban a muzulmánokat sértő karikatúrák megjelenése után szokták elérhetetlenné tenni a Facebookot. A cég abban reménykedhet, hogy a szintén nagy lélekszámú Indiában, Oroszországban és Brazíliában sikerül előretörnie, ezekben az országokban ugyanis még nagyon kevés felhasználót szereztek.

Elérte a Facebook a félmilliárd felhasználótKülönvélemény Peller Marianntól

Be kell vallanom, nem vagyok egy e-lány. Egyszerűen nem vonz az internet végtelen világa, nem izgat a számítógép. Leggyakrabban DVD-nézésre használom a laptopomat, és ha már halaszthatatlan, ellenőrzöm az e-mailjeimet. Sokkal jobban szeretem a kézzelfogható dolgokat: a nyomtatott sajtót vagy a telefont, aminek a végén hallom a beszélgetőtársam reakcióit, de persze a legjobb a személyes találkozás.

Szerintem elidegenítenek a technológia adta lehetőségek. Látszólag ezreket engedünk magunkhoz közel, és sokszor könnyebb egy akármilyen név mögé rejtőzve leírni bármit, vállalni a véleményünket – nem törődve azzal, hogy esetleg megbántunk vele másokat – ergo, nem kell az emberekre tekintettel lennünk. És ha valakit nem érdekel, mi történt velünk az elmúlt 12 percben, akkor ne olvassa el, amit kitettünk közszemlére, a sokak által kedvelt üzenőfalra! Mert sokan vannak, akik imádják MINDENKIVEL megosztani életük minden apró rezdülését.

Elgondolkodtam, van-e akár csak egy olyan információ, amit minden ismerősömmel meg szeretnék osztani (mert azt, ugye, leszögezhetjük, hogy ha valaki regisztrál egy közösségi portálon, kizárt, hogy megússza a 10-20-30 évvel ezelőtti osztálytársa sógorának a bejelölését). Egyszerűen nincs ilyen. Lehetséges, hogy csak én vagyok túlságosan zárkózott? Nem tudom.
Azzal is tisztában vagyok, hogy sok mindenben igen hasznos tud lenni egy-egy közösségi portál. Például rátalálhatsz régi, majdnem elfeledett szerelmeidre (reméljük, mostanra megszépültek az emlékek…), osztálytársakra vagy tábori kalandokra, ezáltal könnyebb is megszervezni, mondjuk, egy osztálytalálkozót.

Egy közösségi oldal azonban nem csekély veszélyt is rejt magában. Én sokáig nem voltam fenn a Facebookon. Egészen addig, míg két héttel ezelőtt a nővérem meg nem mutatta saját regisztrált oldalát. Mikor kíváncsiságból bepötyögte a keresőbe, hogy „Peller”, kidobott két Peller Mariann néven regisztrált illetőt. Az egyik oldalon látszott, hogy valamiféle szimpatizánsokat gyűjtő hely. Azonban a másik egyértelműen „úgy tett”, mintha én lennék. De még arra sem vette a fáradságot, hogy az én születési dátumomat írja ki, vélhetően a sajátját használta. Kértem a nővéremet, írjon neki, és szépen kérje meg, hogy szüntesse meg a regisztrációját. Az ál-Mariann azonban meglepő módon felvette a kesztyűt. Igen határozottan küldte el a nővéremet melegebb éghajlatra a nevemben. Nem tudom, mit gondolt, hogy esetleg nem beszélek a nővéremmel – mindennap legalább ötször?
Ekkor átfutott az agyamon, látva az ismerőseit, akik elméletileg az enyémek, hogy milyen stílusban levelezgethet, teszem azt, egy volt vagy jövőbeli munkatársammal, ne adja az ég, a főnökömmel. Azóta azt hiszem, sikerült letiltatnunk.

Ezután kénytelen voltam – álnéven – regisztrálni, csak azért, hogy időnként ellenőrizhessem, nem él-e vissza valaki a nevemmel. Hát ezért „repesek” a hír hallatán, hogy a Facebook ezennel összegyűjtött félmilliárd felhasználót. Előre az egymilliárdig!

A hét korábbi különvéleményei:

A rombolás a legnagyobb üzlet »
Ébresztő, fogyasztó birka! »
Közös pert indítanak a gyilkos amerikai hajó miatt »
Természetfeletti szerelmek »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top