Még több fiatal az alkohol és a drog mámorában

A hír: Alkoholmérgezés és drogtúladagolás – nőtt a kórházba szállított fiatalok száma
Zacher Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusa az InfoRádióban arról számolt be, hogy az elmúlt két hétben jóval több fiatalt szállítottak kórházba túlzott alkohol- vagy drogfogyasztás miatt, mint a korábbi hónapokban. A nyár egyik „legnépszerűbb” kábítószere az ún. Mefisztó, Zsuzsi vagy Kati fantázianévre hallgató mefedron, amely elsősorban az amfetaminszármazékokhoz hasonlít kinézetében és hatásában is. Az érintett fiatalok számának növekedése a toxikológus szakember szerint szorosan összefügg az iskolai tanév végével és a népszerű fesztiválok kezdetével. 

Különvélemény Peller Marianntól
Emlékszem, amikor a huszonkettedik születésnapom alkalmából életemben először berúgtam (nem tévedés, későn érő típus vagyok…), rettenetes élmény volt. Az elfogyasztott alkoholmennyiség kikívánkozott, szédelegtem, alig vártam, hogy hazaérjünk Pilisvörösvárra – nővérem támogatott, majd otthon berakott az ágyába, ő pedig az enyémben aludt (máig nem értem, miért).
Iszonyatos fejfájásra ébredtem másnap reggel. Körbenéztem a nővérem szobájában, és meglepetten konstatáltam, hogy nem aludtam egyedül: egy sötétkék lavór is ott pihent az ágyon, tőlem jobbra. Nővérkém tette oda „biztos, ami biztos” alapon.
Már abban a pillanatban azt gondoltam, hogy egy életre megtanultam a mértékletesség leckéjét, a múlni nem akaró hányingernek és a lüktető fejfájásnak „köszönhetően”. Még a nézés is fájt, de a szemmozgatás és a pislogás is nehezemre esett. Mint kiderült, édesapám nem gondolta, hogy ez elég lesz.
Egy perccel később kivágódott az ajtó, és ott állt kertésznadrágban, mosolyogva: „Indulás gazolni!” – mondta, majd sarkon fordult, és elindult a pusztítandó növényzet irányába.
Aznap délben, egy augusztus eleji vasárnap, a tűző napon, harminckét fokban, émelyegve, izzadva, szédülve, puszta kézzel irtottam a másfél méteresre nőtt gazt, miközben az agyam cseppfolyóssá vált a lüktető fájdalomtól, és kifolyt a fülemen, az orromon és a szemüregemen keresztül.

Ettől függetlenül továbbra is szeretek bulizni. Iszogatni a barátokkal, barátnőkkel, közben beszélgetni, jókat nevetni. De mindig tudjuk, hol a határ. Azt hiszem, mindannyiunknak van legalább egy ilyen sztorija, amikor, mint Pavlov a kutyáját, úgy kondicionáltuk saját magunkat arra, hogy tudjuk, mennyit szabad vagy érdemes. (Az én esetemben édesapám is besegített.)

Elgondolkodtam rajta, mi lesz, amikor az én gyerekem megy majd bulizni. Hogy fogom tudni megvédeni a piálásra, esetleg drogozásra csábító haveroktól? Megtilthatok-e bármit egy tizenéves vagy huszonéves fiatalnak? Attól tartok, hogy nem. Muszáj, hogy bizonyos dolgokat a saját bőrén tapasztaljon meg, hogy aztán ő maga dönthesse el, mi a helyes. Egyetlen dolgot tehetek, jó mintával szolgálhatok.
Ezt tették a szüleim is. Ezért a kis kicsapongásért sem kaptam egyetlen rossz szót vagy szigorú tekintetet sem (elég volt a másnaposan is végrehajtandó feladat). Szóval nem tehet mást az ember, mint hogy bízik. Bízik abban, hogy jó példával járt elöl, és megbízik a saját, majdnem felnőtt gyerekében és annak értékítéletében. Hajadon létemre most ezt gondolom. De térjünk vissza a témára, ha már anya leszek…