Aktuális

Minden gyerek lakjon jól! – tábor hátrányos helyzetű gyermekeknek

A szegénységben élő gyermekek gondtalan nyaralásához járul hozzá a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány, mely idén több mint 5 ezer gyermek étkeztetésében segít.

Öt csoportban összesen 170 kisiskolást táboroztat a nyáron a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány Balatonberényben, a Vas megyei önkormányzat gyermeküdülőjében – tájékoztatta az alapítvány kuratóriumának elnöke szombaton az MTI-t.
Hegedűs Zsuzsa közleményében azt írta, hogy a 2010-es tanév végéig a 33 leghátrányosabb kistérségben összesen több mint ötezer gyermek étkeztetésében segített az alapítvány. Közülük 170-en táborozhatnak a nyáron a balatonberényi üdülőben. A gyermekek a Baranya megyei Csányoszróból, Felsőszentmártonból és Magyarmecskéről, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fulókércsről és Ináncsról érkeznek majd a táborba.

 A MINDEN GYEREK LAKJON JÓL! kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa a leginkább veszélyeztetett helyeken az éhes ill. alultáplált gyermekek számára a megfelelő ennivalót az iskolai étkeztetés keretében. Az MTA Gyermekszegénység Elleni programja szerint ma hazánkban a gyermekeknek mintegy ötöde szegény az Európai Unióban is használt szegénységi küszöbbel mérve. A szélsőséges nyomorban élő gyermekek súlyosan alultápláltak lehetnek, egészségtelenül, rendszertelenül étkeznek és korai egészségügyi problémákkal küzdenek.

 

Minden gyerek lakjon jól! - tábor hátrányos helyzetű gyermekeknek

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top