Fizess, pattanj rá, és tekerj! Jövőre indulhat a közösségi kerékpározás

A hír: Jövőre indulhat a közösségi kerékpározás a fővárosban
2011 július 1-jétől 74 kerékpárdokkolóval útnak indulhat a közösségi bringázás Budapesten. Több európai nagyvárosban – mint például Párizs, Barcelona, Lyon vagy Bécs – már sikert aratott a szolgáltatás, melynek keretében a városlakók egy bizonyos pénzösszegért cserébe felpattanhatnak a város több pontján tárolt, egyedi küllemű kerékpárokra. 

Különvélemény Winkler Nórától

Már csak háromszáznyolcvanat kell aludni, és jön a jó. A nagyon jó. Biztos más is nézte már facsarodó szívvel, ahogy európai nagyvárosok lakói odalépnek a nagy közös biciklitárolókhoz, leemelnek egyet, táskájukat beteszik előre, a kis kosárba, és elbicikliznek. Vágyakozva néztem utánuk Párizsban és Barcelonában. Micsoda szabadság. A közösségi biciklizés rendszerének lényege, hogy egy nem túl magas éves díj ellenében tag lesz az ember, és cserébe bármikor használhatja a város forgalmas pontjain elhelyezett kerékpárokat. Kétórás limitet húztak a barcelonaiak. Addig egy alacsony, félóránként ketyegő díjat vonnak le a tagok kártyáján lévő keretről, viszont százhúsz perc után radikálisan megugrik a bérleti díj. A cél ugyanis nem az, hogy így látogasd meg a külvárosban élő nagyidat, egyél vele sütit, aztán sötétedéskor hazaindulj, hanem hogy városi lakosként szabadon dönthess, hogyan akarsz közlekedni.

Vegyük például azt az esetet, hogy a munkahelyeden felhív a barátnőd, van-e kedved este megnézni vele egy darabot egy belvárosi színházban. Ilyenkor a következőket mérlegeled: Érdemes autóval elindulni, és a bénult utakon ácsorogni, hogy utána idegbetegen keresgélj parkolóhelyeket, tudva, hogy a másik ötven autó előtted ugyanezért csoszorog körbe már negyedjére? Ha valami fortély árán leraktad a kocsidat, volna kedved még aránytalanul sokat fizetni parkolásért? Nem? Hogyhogy? Oké, akkor – ha már lealudtuk a háromszáznyolcvanat – jöhet a bicó.

Akkor is imádni fogjuk, amikor még taxiból is úgy fest, gyalog már rég ott lennénk a célpontnál. Ilyenkor majd ki lehet pattanni, rácsatlakozni a rendszerre, és negyedóra alatt áttekerni beállt hidakon, statikus körutakon, tititi-tátátá. Persze a biciklizés érdemeit nem csak a dugó emeli ki. Amúgy is jó csak úgy menni rajta, pluszban sokkal zöldebb haladás, mint járműveken, pláne, hogy tekerve néha olyan az amúgy sokszor bejárt útvonal, mintha egy érdekes filmet néznénk. Formálja a vádlit, élvezetes, környezettudatosságunk miatt önképünket is javítja, és akkor a közösségi elemet még nem érintettük.

Ebben a rendszerben az jár jól, aki betartja a szabályokat. Ha sokszor viszed el úgy, hogy két óránál tovább marad nálad a bicikli, akkor nem rendezheted le annyival, hogy oké, de megfizetem az emelt díjjal, hanem egy idő után letiltanak, mert láthatóan nem akarod megérteni: ezt a szolgáltatást egy közösség használja, nem csak te. Mivel a biciklit leadod-felveszed-leadod-felveszed, vagyis mindig más után használod, igyekszel vigyázni rá, mert előbb utóbb visszakerül hozzád is. Bármilyen evidens is ez, nálunk sokat kell tudatosítani, hogy a közös dolgainkat nem tudja más rendben tartani, megóvni, gondozni, és ha te szétvered, akkor neked is hiányozni fog. Pár hete a Civil Licit nevű árverést vezettem, ahol vállalatok licitálhatnak civil szervezetek projektjeire.
Ezek között évek óta népszerűek az olyan céges családi napok, amelyek egy konkrét munka elvégzéséről szólnak, amikor színesre kell festeni egy óvodát, vagy egy parkot teleültetni árvácskákkal. Banális, de megélni felemelő, hogy az ember egy hasznos, jó kezdeményezésben vesz részt, és minden ilyen tapasztalat megerősíti abban, hogy a közös dolgoknak nincs egy nagy felelőse, hanem mi mindahányan vagyunk azok. Ha majd feláll a budapesti biciklis rendszer, a városban tekerve sokat találkozhatunk más használókkal, és ahogyan a futók ismeretlenül köszönnek egymásnak, a motorosok intenek, vagy a buszvezetők odabiccentenek vonaltársuknak, te is átélheted, hogy épp abban a pillanatban tagja vagy egy jó fej társaságnak.