Aktuális

Hová tűntek a koreai focisták?

Egy dél-koreai sportújság szerint négy észak-koreai játékos valószínűleg úgy döntött, jobb lehetőség után néznek, és nem kívánnak visszatérni Észak-Koreába.

A dél-koreai Ilgan Sports című lap értesülése szerint a kapus Kim Mjong Von, a csatár An Csol Hjok, valamint két középpályás, Kim Kjong Il és Pak Szung Hjok nem volt jelen a brazilok elleni keddi találkozón.  Egy olasz napilap úgy tudja, hogy a játékosok eltűntek, és senki sem tud a hollétükről. Észak-Korea előzetesen 23 fős keretet adott meg a Brazília elleni összecsapásra, azonban később a listán már csak 19 név szerepelt. A csapat legközelebb hétfőn lép pályára Portugália ellen. További érdekesség, hogy az észak-koreai csapat csütörtöki edzése váratlanul, idő előtt fejeződött be. A játékosok eltűnésével kapcsolatban a szövetségi kapitánytól, Kim Dzsong Huntól semmit nem tudtak meg az újságírók, a szövetség ugyanis megtiltotta neki, hogy erről bármit is nyilatkozzon.
Az észak-koreai labdarúgó-válogatott pénteken délután tart sajtótájékoztatót az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top