Aktuális

Diplomatából lett gasztroíró Magyarország kedvenc bloggere

Cserháti Zsuzsa balettáncosnak, Jakupcsek Gabriella színésznek készült. Esterházy Péter matematikát, a tőzsdeguru-milliárdos André Kostolany filozófiát és művészettörténetet tanult. Néhány példa arra, hogy még a legnagyobb tehetségek pályafutása sem volt kerülőktől, kitérőktől és tévutaktól mentes. Hetente jelentkező új sorozatunk interjúalanyai gyerekkori álmokról és jövőbeni elképzelésekről vallanak, miközben kiderül, hogyan lesz a "B-tervből“ új hivatás.

Mautner Zsófia: chilire és vaníliára cserélte a tárgyalóasztalt

Fotó: Nagy Balázs
Fotó: Nagy Balázs

Én a B-tervet élem, hiszen a diplomáciából váltottam gasztronómiai pályára. Közgazdász, külkereskedő szülők mellett nőttem fel, akik nemzetközi gazdasági területen dolgoztak diplomataként, ezért gyerekkoromban sok időt töltöttünk külföldön. Nagyon szerettem ezt a közeget, már gyerekként is az volt az álmom,  hogy diplomata legyek.

Tetszett mindennek a nemzetközi jellege, hogy sok nyelvet lehet használni,  a változatossága, a sokszínűsége. Amikor már egyetemre jártam, megfogott, hogy a diplomáciai pályán tárgyalásokkal és jó kommunikációval milyen hatékonyan tudnak konfliktusokat megoldani, ügyeket előrevinni. Külkereskedői végzettséggel 2008-ig dolgoztam diplomataként. Nagyon szerettem ezt a munkát és nem kényszerből váltottam pályát. Elégedett voltam az élteszínvonalammal és a munkaköröm kiszámítható, hosszútávú egzisztenciát és pályát jelentett volna. 2005-ben azonban elkezdtem írni kedvtelésből a Chili és Vanília gasztronómiai blogomat, ami három év alatt úgy kiforrta magát, hogy döntésre kényszerültem: diplomácia vagy gasztronómia?

A gasztronómia iránti szerelem nálam teljesen hobbiként indult. Utólag visszagondolva a New York-i évemet tartom mérföldkőnek. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel, képeztem magam, szakkönyveket olvastam, iskolákba jártam, de mégis, mindezt a pályám mellett műveltem. A blogírás kezdetén nem volt semmilyen különösebb célom, koncepcióm, helyette volt viszont rengeteg mondanivalóm. Három év alatt ez odáig “fajult” pozitív értelemben, hogy pályát váltottam. Miután a hobbimnak és a hobbimból élhetek, nagyon jól érzem magam ebben az új szerepkörben, szerencsének mondhatom és ezt kimondottan luxusként élem meg. Utólag visszagondolva nagyon sok mindent profitálok az előző munkámból.

A kommunikáció és a nyelvek ismerete ebben a szakmában is nagyon fontos és sokat segített a nemzetközi háttér. Azt is látom, hogy a gasztronómiának milyen fontos szerepe lehet egy diplomáciai tárgyaláson. Jelenleg azért nincs B-tervem, mert még csak két éve történt ez a pályaváltás és benne vagyok a sűrűjében, másrészt imádom és úgy érzem, tudnék ezzel foglalkozni életem végéig.

Mautner Zsófia a Dining Guide főszerkesztője, a Chili és Vanília blog és az azonos című szakácskönyv szerzője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top