Aktuális

Erőszak a négy fal között

A családon belüli erőszak ma már Magyarországon sem tabutéma, egyre többet beszélünk róla, és egyre többen ismerik fel környezetükben is a jelenséget. A bántalmazottak is tájékozottabbak, mint néhány éve, és tudják, hová fordulhatnak baj esetén. De még ma is sokan vannak, akik a félelem és a szégyenérzet miatt senkinek sem mernek szólni, csak némán tűrnek tovább.

2008-ban több mint tízezer esetben indult nyomozás családon belüli erőszak miatt. Tavaly 1448-an menekültek el otthonról azért, mert bántalmazták őket.
„Ez csak a jéghegy csúcsának a csúcsa – mondja Ádámné Dunai Irén, a Szociális Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Jóval többen vannak, akik nem kérnek segítséget, mert nem is mernek segítséget kérni.” 

A krízisellátásban részesülők főleg nők és gyerekek. Az utóbbi években elszomorítóan nőtt a gyermekbántalmazások száma is; míg 2005-ben 284 gyermek került a krízisellátásba, 2009-ben már 921. De a bántalmazottak között férfiak is vannak; 2009-ben 11-en menekültek el otthonról, főleg a párjuk által alkalmazott lelki terror miatt, de olyanok is vannak, akik kemény fizikai bántalmazásban is részesültek.

Erőszak a négy fal között

 

24 órás telefonszolgálat és titkos védelem
A minisztérium 2000-ben indította el 24 órás telefonszolgálatát, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (06-80/20-55-20). 2004-ben jött létre az első krízisközpont Budapesten, majd sorra követték a regionális krízisközpontok is, 2005-ben pedig a 25 fős Shelter-ház, az ún. titkos ház is elkezdte működését. Ide azok a súlyosan bántalmazott nők kerülnek, akiknek azonnal menekülniük kell otthonukból. A hely címe teljesen titkos, épp azért, hogy a bántalmazók még véletlenül se találhassanak rá áldozatukra. A bántalmazottak 30 napig maradhatnak itt, és szakemberek gondoskodnak róluk.
A krízisközpontok címét sem verik nagydobra – de volt már olyan eset, hogy a feldühödött, magából kikelt férj szétverte a berendezés egy részét. Ezért is célravezetőbb – mondja a főosztályvezető-helyettes –, ha a bántalmazott egy, az ország másik végében található központba kerül. Itt is 30 napig maradhatnak, ami – ha szükséges – további 30 nappal meghosszabbítható. A krízisközpontok általában 4-5, de van,  ahol 25 főt is tudnak fogadni. A kezdeti időszakban az esetek 70-80%-ában a bántalmazottak visszamentek bántalmazójukhoz, mára ez az arányszám lecsökkent, és a krízisközpontba kerülők egyharmada úgy dönt, hogy inkább családok átmeneti otthonába megy.

2008-ban elindították a félutas kiléptetőrendszert is, amelynek lényege, hogy a bántalmazottak nem egy ellátórendszerbe kerülnek be, hanem egy önkormányzati ingatlanban önállóan élik az életüket. A segítő szakemberek azonban ott vannak a háttérben, és bármikor kérhetik a segítségüket. Ennek azonban feltétele, hogy az illetőnek legyen munkahelye, legyen életcélja, és igyekezzen a keresetéből félretenni.  Jelenleg 13 ilyen család van az országban; ők 5 évig élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Praktikus információk a NANE vonalán
Erőszak a négy fal közöttA NANE (Nők a Nőkért, Együtt az Erőszak Ellen) 1994 óta üzemeltet telefonos segélyszolgálatot (06-80/505-101) a családon belüli erőszak áldozatainak számára.
„A segélyvonal első éveiben nagyon sok hívó első kérdése az volt, hogy ugye ez anonim vonal, és nem kell megmondani a nevemet. Ma már nagyon sokan kezdik úgy, hogy bemutatkoznak, ami egy jel arra, hogy a nők már tudják: nem nekik kellene bujkálniuk az elszenvedett erőszak miatt” – mondja Wirth Judit, a NANE munkatársa.
A segélyvonalon képzett önkéntesek a hét hat napján este hattól tízig várják a hívásokat. Az önkéntesek hosszú képzési folyamaton esnek át, mire ők maguk is segíthetnek. A hívók többsége bántalmazott nő, akik leginkább fizikai erőszak esetén telefonálnak. A lelki terror sok esetben már fel sem tűnik, és szinte természetessé válik. NANE önkéntesei több olyan esettel is találkoztak, mikor valakinek betört a koponyája, eltört az orra, vagy egyéb csonttöréseket szenvedett, és olykor orvosi ellátásban sem részesült, mert a bántalmazó nem engedte el őt orvoshoz. Volt olyan hívó is, aki nem merte otthonában felkapcsolni a villanyt, hogy a bántalmazó ne tudja, mikor van otthon, és álruhában járt ki az utcára, és olyan is, aki a munkahelye padlásán éjszakázott, mert annyira félt. De olyan is akadt, akinek a partnere konyhakéssel a kezében feküdt le mellé aludni, mikor a nő elmondta, hogy szakítani akar.
„A segélyvonalon mi nem adunk tanácsot, hisz a saját helyzetét mindenki maga ismeri a legjobban. A beszélgetés során praktikus információkat adunk pró és kontra, és körbejárjuk az adott problémát minden lehetséges oldalról. Mi történik, ha feljelentést tesz, és mi, ha nem tesz; felvázoljuk, mik az előnyei és hátrányai a különböző  lépéseknek. De azt minden esetben elmondjuk, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy biztonságban éljen, és fellépjen az erőszak ellen, amelyhez mi minden fontos és szükséges információt megadunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top