Huszonkét férfi egyetlen nő ellen

A hír: Ha fociról van szó, a nők csak a másodikok a sorban
Amikor a férfiak barátaikkal találkoznak, a feleségek, barátnők és a munka témáját is a háttérbe szorítva a foci vezeti a társalgást – derül ki egy friss felmérésből.
A nemzetközi felmérésben megkérdezett férfiak közel 90 százaléka mondta, hogy a baráti társaságukban elsősorban a kedvenc focicsapataikról beszélnek. Ha még másra is marad idő, a sport után jóval lemaradva következhetnek a nők és a munkahelyi témák.

Különvélemény Peller Marianntól
Tegye fel a kezét az a nő, aki szereti a focit! Őszintén!
Rendben, akad egy-két ilyen elvetemült női figura, és vannak, akik kényszerből szerették meg a labdarúgást… Mert így legalább kilencven percig élvezhetik az imádott férfi közelségét. S még akkor is, ha nem a nő van a középpontban, legalább hozzá lehet bújni a pasihoz (ha épp nem káromkodik és csapkod egy elpuskázott kapura lövés okán).

A legtöbb nő – beleértve magamat is – azonban nem érti, mit lehet szeretni egy olyan sportban, ahol huszonkét megveszekedett férfi lélekszakadva kerget egy bogyót. (Itt jegyezném meg, hogy természetesen ennek a sportnak is vannak nagy pillanatai: például amikor David Beckham vagy Ronaldinho a mérkőzés végén pólót cserél az ellenfél egyik csapattagjával…)
Ráadásul olyan érzésem van, mintha a férfiak meg akarnák őrizni azt a kiváltságot, hogy értik és élvezik annak minden pillanatát, ami a pályán történik.
Íme egy tipikus szombat délutáni élethelyzet: túl vagyunk az ebéden, elmosogattuk a szennyest. Párunk talán még be is segített a törölgetésnél, sőt azt is felajánlotta, hogy holnap elvisz ebédelni egy jó kis étterembe. Aztán megkérdi: „Ma este nincs véletlenül csajparti?”
Na, ez már nagyon gyanús. Ilyenkor egykettőre kiderül, hogy csak biztosítani akarta az esti meccsnézés zavartalanságát. Persze, érthető. Nem lehet könnyű a játékra koncentrálni, ha valaki olyan kérdésekkel zaklatja őt, hogy: „Most kinek is szurkolunk?” Vagy: „Ez les volt! Vagy szöglet?”

Valljuk be, többségünk nehezen tűri meg a focit a tévé képernyőjén, és a távirányító valahogy mindig a nők kezéhez ragaszkodik. Pedig sok férfi attól érzi magát leginkább a ház urának, ha nála lehet a kapcsoló, ergo azt néz, amit akar, vagyis focit. Ritkán jár nekik ez a kiváltság, ahogy az is, hogy elmehessenek kedvenc hazai csapatuk meccseire. A nő nem szívesen engedi el élete párját egy vad és veszélyes mérkőzésre, még a végén valami baja esik, vagy ami még szörnyűbb, rossz modort tanul… Ráadásul sosincs a meccs jó időpontban, mindig pont akkor kell évfordulót ünnepelni, barátnő esküvőjére menni, vagy csak megnézni a Szex és New York moziváltozatát.

Pedig valójában hálát kellene adnunk, amiért létezik a foci. Hogy miért? Egyrészt azért, mert amíg a párunk meccset néz, mi tényleg bulizhatunk a barátnőkkel. Másrészt: egy 90 perces meccs alatt levezetheti a munkahelyi stresszt, így nem rajtunk csattan az ostor, mikor hazaér fáradtan és idegesen. És végezetül: hálával tartozunk a focinak, amiért „ő” a férfiak egyes számú beszédtémája, és mi, nők csak a másodikok vagyunk. Egy tartós kapcsolatban élő férfi ugyanis már a legritkább esetben áradozik élete párjáról, más nőkről meg ne merészeljen beszélni…