Aktuális

Optimisták, nyitottak, de kevésbé vallásosak

A Pew Research Center az amerikai fiatal felnőttekről készített átfogó kutatást, amelyben az úgynevezett millenniumi generáció vallással kapcsolatos nézeteit vizsgálta. Az elemzés kimutatta, hogy bár a fiatalok kevésbé vallásosak az idősebbeknél, az egyes vallási hiedelmekhez való hozzáállásukban nem különböznek annyira tőlük.

A kutatás szerint az amerikai millenniumi generáció – azaz az 1980 után születettek nemzedéke – kevésbé vallásos, mint az idősebb korosztályok. A mostani fiatalok 26 százaléka állítja azt, hogy nem tartozik semmilyen vallási közösséghez, míg húsz évvel ezelőtt, amikor a mai 30-40 éves korosztály volt fiatal, ez az arány 20 százalék volt, az 1970-es években pedig, az 1945-65 közt születettek 13 százaléka állította ugyanezt.

Mennyország, pokol, csodák

Az idősebbekkel összehasonlítva kevesebb fiatal állítja azt, hogy a vallás fontos szerepet játszik az életében, és ritkábban vesznek részt vallási szertartásokon is. Mindazonáltal a Millenniumiak igencsak hagyományos nézeteket vallanak a vallási hiedelmek és gyakorlatok kapcsán. A kutatás kimutatta, hogy a fiatalok és az idősek szinte ugyanúgy vélekednek a halál utáni élet lehetőségéről, valamint a mennyország, a pokol és a csodák létezéséről. A vallás nem gyakorlása tehát nem jelenti egyúttal a hiedelmek megszűnését is.

Gyerek? Házasság nélkül is!

A kutatáshoz kapcsolódóan a Pew Research Center korábbi elemzése kimutatta azt is, hogy az ezredfordulós amerikai fiatalok optimistábbak, nyitottabbak és etnikailag is sokszínűbbek, mint az idősebb generáció tagjai. Az életcéljaikat tekintve ugyanakkor konzervatívabbak.

A Millenniumiak a szülői feladatokat (52%) és a sikeres házasságot (30%) jóval fontosabbnak értékelik, mint egy jól fizető állást (15%). Ez azonban nem jelenti azt, hogy sietnének is az oltár elé. Csupán minden ötödik fiatal felnőtt él házasságban, ez az arány pont feleannyi, mint a szüleik esetében volt azonos életkorban. Bár csak 21 százalékuk házas, a fiatalok 34 százalékának van már gyereke. Egy korábbi tanulmány szerint a 18-29 éves, gyermekes nők közül csupán minden harmadik él házasságban.

A legképzettebb generáció

A Millenniumi generáció tagjai jó úton haladnak afelé, hogy Amerika legképzettebb generációjává váljanak. Ennek egyrészt a modern, tudás alapú gazdaság az oka, másrészt a munkanélküliség. Az elmúlt években több millió huszonéves iratkozott be felsőoktatási intézményekbe azért, mert nem találtak maguknak állást. Kutatások szerint a 18-24 évesek 39,6 százaléka tanul valamilyen felsőfokú oktatást nyújtó intézményben.

Az álláskeresés nehézségei és a gazdasági válság ellenére a fiatalok optimisták: tízből kilencen vagy azt állítják, hogy elég pénzük van, vagy pedig hamarosan el fogják érni a pénzügyi céljaikat. Jelenleg azonban a 18-29 éves korosztály 37 százaléka nem dolgozik, ami a legnagyobb arány az elmúlt három évtizedhez viszonyítva.

Demokraták és tetováltak

A tanulmány azt is megállapította, hogy a fiatalok 28 százaléka tart otthon fegyvert, és tízből négynek tetoválása is van. Jóval toleránsabbak az idősebbeknél, hiszen 50 százalékuk támogatja a melegek közötti házasságot, míg ez az arány a teljes népesség körében 38 százalék. Ez az attitűd a politikai nézeteikben is megmutatkozik: a fiatalok 66 százaléka a 2008-as elnökválasztáson a demokratákat és Barack Obamát támogatta, igaz, a lelkesedésük azóta csökkent (54%), de még így is nagyobb az idősebbekhez képest.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top