Pápai Erika: Misztikus körülmények között találkoztam a férjemmel

Azt, milyen derékcsavargató dívának lenni, közben titkot őrizni, amit nem akar megfejteni senki. Milyen ezzel a titokkal színházi vécéfelelősként megaláztatni. Milyen elmenni a hegyek közé, a Tátrába, keresve az Istent, milyen fájdalommal, betegen élni, szeretni, kihasználni, kihasználva lenni. Pápai Erika a száz éve született Mezei Mária eredeti ruháiban zsoltárt, népdalt és sanzont énekel, mesél, harcol, küzd, szembenevet, tűr és vív.

– Mezei Mária… A maga mélységeivel, magasságaival, végletességével, küzdelmeivel.  Nehéz sors, „nehéz” ember… Mi közöd van neked hozzá?

– A lényeg! Bemutatok egy különleges nőt, a harmincas évektől egészen a haláláig, és ez a sors valahogyan összesimul az én külső és belső történeteimmel. Az állandó szakmai elégedetlensége, a folyamatos önreflexiói, a saját szenvedélyes természetének megfékezése és valaminek a szolgálatába állítása, a korán jött siker, a színészi skatulyák, először „franciás, pikáns”, aztán a „zsoltáros Mezei”. Boldog az a színész, akinek belső arca hasonlít az álarcokhoz, amelyek rárakódtak, ezt írta a naplójába. Reveláció volt, amikor saját tévelygéseim közben Szigethy Gábor megismertette velem Mária életét. Vannak emblematikus nőalakok, Frida Kahlo, Chanel, Piaf, Garbo, akikről filmek készülnek, lehet velük Oscar-díjakat nyerni, de csak akkor értékesek, ha túllépnek az adott személyen, és maradnak az örök kérdések. Mezei kitalálta magának, hogy színésznő lesz, egy démon, sztár. És az lett. Előbb volt az erős megmutatási vágy, a miértet csak lassan értette meg. Most is van, aki sztár akar lenni, szép ruhákat akar, partikra járni. Ezek édes kis dolgok, csak semmiről nem szólnak.

– Vagyis nem véletlen, hogy éppen te játszod a Pikáns zsoltárt immár nyolcadik éve, és nem valaki más.

– Nem, nem véletlen, bár, hogy pontosan hogy volt, az már kicsit ködbe vész. Szigethy Gáborral és Gábor Julival valahogy nagyon összebarátkoztam annak idején. Gábor tanított az egyetemen, és éveken át ott voltam a Ruttkai-díj átadásán. Látták, hogy nem találom a helyem, nem azokat a szerepeket kapom, amelyeket szeretnék. Figyeltek rám, beszélgettünk. Aztán lett egy… talán kiállítás? Ott olvastam fel Mária írásaiból, ott derült ki, hogy ehhez nekem több közöm van. Akkor kezdtük Gáborral összeállítani az előadást. Sok finom birspálinka fogyott el közben…

– Szerintem sokan gondolják, hogy itt egy szép, tiszta szemű színésznő, kedves és jó ember, tehetséges, szépen énekel… rendben van nagyon.

– Annyira nem ilyen vagyok! A külső és belső harmóniáért kegyetlenül megdolgoztam, sok mindent elcsitítottam, eltakartam. De miért kellene ezeknek látszaniuk, hallatszaniuk? Ez nem cirkusz, nem mutatvány, nem öntetszelgés. Ám ha nem lennék színésznő, szerintem kezelésre szorulnék, olyan érzékeny, mélységeket, magasságokat bejáró ember vagyok. Ez a jókislány-kép nem engem jellemez, hanem… egyfajta érdektelenséget. Én prózai szakon végzett drámai színésznő vagyok, és sorra kaptam az operett- és musicalszerepeket. Éreztem, tudtam, hogy más vagyok, de hogy mutassam meg? Ráadásul csupa nagy siker volt, sokan nem is értették, hogy mit akarhatok még, amikor havi harmincat játszom Budapesten a Vígszínházban, és sikerrel.

– Mi adta az erőt, hogy végül úgy döntöttél, eljössz?

– A gyerekem. Két hónapos volt, amikor felmondtam. Egyszerűen nem akartam, hogy Márk-Iván majd azt kérdezze: Anya, ha ez neked nem volt jó, akkor miért? Hát így. Akkor jött az Alma Mahlerről írt monodráma, utána a Mezei-est.

– Nehéz volt az első időszak?

– Volt tévé, szinkron, több színházban játszottam, voltak fogódzók. A lényeg a döntés volt, a határozott döntés. Másban is. Mert persze, jó lenne egy lemez, de nem úgy, hogy dobjunk össze valamit. Inkább várok, de az a lemez olyan legyen! A média fontos, de azért, ha reggelente fogyókúrás recepteket mondogatnék a tévében…! Van egy szint, amely alá nem érdemes lemenni.

– A múltkor a tévében készségesen mesélted el, hogyan ismerkedtetek meg a férjeddel, hogy ő ismeretlenül küldött neked egy koncertjegyet, Mahler-hangversenyre, te elmentél a Zeneakadémiára, és…

Erika válaszát és az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok…

Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Királylány a medencében » • Olcsón finomat » • Soványság vagy betegség? – Hízókúrák is léteznek » • Segítség, megbukott a gyerekem! » • Nigella Lawson felforgatta a főzőműsorok világát » • Min ne spóroljunk válság idején? »

Fizess elő most a Nők Lapjára! »