Aktuális

Tűzoltó Sam segíti a tűzoltókat

Hazánk egyik legnagyobb gyermekkönyvkiadója 2008-ban jótékonysági akciót indított a Magyar Tűzoltó Szövetség támogatására.

Az EGMONT Kiadó évek óta nagy hangsúlyt fektet karitatív tevékenységre. A rengeteg ajándékkönyv mellett, a kiadó több millió forint értékű adománnyal segítette a beteg gyermekek gyógyulását és a fóti gyermekotthon kis lakóit is támogatta. A társadalmi felelősségvállalást tükrözi a kiadó üzletpolitikája is, hiszen kiadványaik mentesek mindenféle erőszaktól, a hagyományos értékeket helyezik a középpontba és játszva vezetik be a legkisebbeket a világ rejtelmeibe.

A kiadónál a napokban jelennek meg először könyv formájában Sam, a tűzoltó izgalmas kalandjai. A bátor hős mesefigurája már itthon is nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében, hiszen tanulságos történeteit a televízióban is nyomon követhetik. Sam és tűzoltó brigádja megtanítja, mit kell tenni vészhelyzetben és azt is, hogy miként előzhetjük meg a tűz kialakulását.

Az akció keretén belül minden 2008-ban eladott Sam, a tűzoltó nevével fémjelzett kiadványából (könyvek, foglalkoztatókönyvek, magazinok) 10 Ft-tal támogatja az EGMONT Kiadó a Magyar Tűzoltó Szövetséget.

A Tűzoltó Szövetség örömmel fogadta a felajánlást. Dr. Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy a szövetség elnöke elmondta, a támogatói összeget az önkéntes tűzoltó egyesületek felszereléseinek korszerűsítésére, védőeszközök beszerzésére, és az ifjúsági tűzoltók képzésére szeretnék fordítani.

A Magyar Tűzoltó Szövetség kiemelt céljai közt szerepel, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek fejlesztése révén erősítse a lakosság tűzvédelmi biztonságát. Ez azért is fontos, mert az ország számos – többségében kistelepülését – földrajzi, illetve infrastrukturális adottságai miatt az önkormányzati hivatásos vagy köztestületi tűzoltóegységek gyakran csak 30-40 perc alatt tudják megközelíteni. Ha ilyen településen tűz üt ki, a helyben lévő önkéntes tűzoltó egyesületi tűzoltók rövid időn belül meg tudják kezdeni a tűz oltását, az élet és értékmentést.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek, mint civil társadalmi szervezetek önfenntartók, így minden támogatás, adomány komoly segítséget jelent számukra, például a technikai eszközeik fejlesztésénél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top