Nem vagyok Bonnie…

Ebből készített filmet Deák Krisztina rendező, mely a mozikban már látható. Megtörtént eseményen alapul, de nem ragaszkodik a teljes valósághoz.

Az ezredforduló nagy szenzációja volt, hogy sikerült kézre keríteni a hazai bankrablásban ez idáig páratlan párocskát. Mindenki fellélegzett. Volt, aki sajnálta őket: „Jobb sorsot érdemeltek volna!” Mások úgy vélekedtek: „Az ilyenekért nem kár!” A film azt kívánja bizonyítani, hogy Miskolc nem Chicago, a két szereplő, Lili és Pali pedig nem Bonnie és Clyde. Ahogy a valóságos szereplők sem azok. A fiú, Fekete László előzetes letartóztatása alatt öngyilkos lett. Tünde jelenleg tizenegy éves fegyházbüntetését tölti, a kalocsai női börtönben.

Véletlen bankrablók

Amíg átestünk a börtönben szokásos ellenőrzésen, és áthaladunk a mögöttünk bezáródó rácsokon, végiggondolom, hogy mit tudok róla. A múltja nyitott könyv: nehéz gyerekkor – gyakran kényszerült tejet, kenyeret lopni az öccsének, vagy falazni, anyja valamelyik élettársának. Szeretetre vágyott, nem kapta meg. Tizenhat évesen találkozott Lacival, szerelem első látásra. Eszükbe sem jutott, hogy kirabolják a bankot, ahol a fiú biztonsági őrként dolgozott. A véletlen azonban kezükbe nyomta a pénzzel teli páncélterem kulcsát, és Tündében felébred a kíváncsiság. Először csak megfogni szeretett volna egy köteg ötezrest – sosem érintett ennyit –, majd arra gondolt, mi lenne, ha az övék lehetne ez a rengeteg pénz. Összepakolták, és elindultak. Maguk sem tudták, hová, merre.
Boltás László, a börtön ajtófelelőse kinyit egy ajtót. Tünde a szoba közepén áll, háttal az ablaknak. Az arca takarásban. Amikor leül, szemben a fénnyel, látom a tekintetét. Tiszta, rezzenetlen. Nyugtalanságát csak a tenyerébe mélyedő ujjai árulják el.

– Zavarna, ha tegeznélek?

Megkönnyebbülten elmosolyodik.

– Tetszett a film?

– Próbáltam kívülállóként nézni. Nem ment. Nem akartam megkönnyezni. Mégis megtettem. Magunkra ismertem a két főszereplőben, és újból átéltem a szerelmünket, a bujkálásunkat, a bűntudatunkat. Ma már tudom, hogy hibáztunk, és keményen megfizettünk mindketten.

– Laci milyen volt?

– Végül is nem tudom. Nem volt időm arra, hogy jobban megismerjem. Keveset beszéltünk, szavak nélkül is értettük egymást. Szemjátékkal. Ezt jól visszaadta a film. Sosem káromkodott – ellentétben a film Palijával –, mert istenhívő volt. Engem is megpróbált leszoktatni róla. Öt évig éltünk együtt, és azt sem tudom, hogyan írta alá a nevét. Egyszerűen csak éltünk egymással. Egyek voltunk jóban és rosszban.

– Miért lett öngyilkos?

– Sokan kérdezték tőlem. Nem tudom. Egyesek szerint azért, hogy enyhébb ítéletet kapjak. Nem hiszem. Hiszen már nem élt, amikor életfogytiglant kértek mindkettőnkre, tehát az ítélet nem befolyásolhatta. Szerintem úgy gondolta, hogy túl idős lesz az újrakezdéshez, ha letölti a börtönbüntetést, legyen az bármennyi. Talán így akart esélyt adni nekem az életre.

– Az életénél is jobban szeretett?

– Ha annyira szeretett volna, mint én őt, nem hagy magamra. Viszont, ha a dolgok mélyére nézünk, valahol mégis a szeretetét bizonyítja az, hogy tudta: csak akkor leszek képes elszakadni tőle, ha véget vet az életének. Abban biztos volt, hogy én kitartok mellette. Azt is elterveztük, hogy ha előbb szabadulok, keresek munkát, és bérelek egy pici lakást. Mire kijön, legyen hová hazajönni. Nekem ez adott erőt. Mit bántam én, hogy elfogtak, bezártak, akár a fél életemet is börtönben kell töltenem, ha ott van nekem Laci! Nagyon nehezen viseltem a halálát. Utána akartam menni.


» Itt következik a cikk II. része!