Különleges kapocs volt közöttünk
Zsurzs Katit Kiss Marinak hívták az Abigélben, és meghatottan meséli, mekkora felfordulást csináltak a hálótermi jelenetekben.
Úgy viselkedtünk, akár a vásott gyerekek, és nagyon rossz gyerekek voltunk. A stáb alig bírt velünk. Egyszerűen visszaváltoztunk kiskamasznak, miközben fiatal nők voltunk, és tomboltak bennünk a szerelmi szenvedélyek. Azokban a ronda, intézeti egyenruhákban egyformán néztünk ki, majd átöltöztünk, és mindenki összecsapta a kezét: Jé, ezek nők! Arra is emlékszem, hogy az operatőr a sminket sem engedélyezte. Néha azért magunkra csempésztünk egy kis színt.
Édesanyád, Zsurzs Éva rendezte az Abigélt. Hogyan választotta ki Szerencsi Évát?
Első perctől neki szánta a szerepet. Talán a Bob hercegben láthatta, vagy színpadon, de Éva volt az egyetlen, akiben Anyu azonnal meglátta Ginát. Az Abigélben is egyedül ő látott fantáziát. Több rendező elolvasta a forgatókönyvet, majd visszaadta azzal, hogy mit lehet kihozni egy lányiskolás történetből. Egyébként a lengyelek is megfilmesítették az Abigélt, ők egy szexorgiás, aberráltan erotikus históriát hoztak ki belőle.
Nosztalgiáztatok Évával a régi szép Abigéles időkről?
Arról nem nagyon, mert annyi minden történt velünk, hogy nemigen értünk rá visszafelé nézegetni. A tévésorozat azonban örökre összekötött bennünket. Különleges kapocs volt közöttünk. Mindig, mindent tudtunk egymásról, Éváról is tudtam, hogy nagyobb a baj annál, mint amennyit elárult, csak nem hittem el. Mindenkit meglepetésszerűen ért a gyászos hír: Szerencsi Éva őszikeszemében örökre kihunyt a fény. Azt még megérhette, hogy a fia leérettségizett, a főiskolára is felvették, és utolsó pillanatáig ott ült mellette a férje. Elment, de itt hagyta nekünk Ginát, akin már nem fog az idő. Így marad meg örökre a mindenkori nézők emlékezetében. Copfos kis gimnazistának.
Egri Kati: Vadmacska is tudott lenni…
Fél évig forgattuk az Abigélt, reggeltől-estig összezárva. Utána még elmentünk valahová, nem tudtunk elszakadni egymástól. Keményen dolgoztunk, és ezt csak úgy lehetett elviselni, hogy végighülyéskedtük a szüneteket. Mindenféle mókát kitaláltunk egymás szórakoztatására, amit beépítettek a jelenetbe. Éva akkor már ismert volt, de egy percig sem éreztette velünk, hogy nagyobb színésznő nálunk, egyáltalán ő a főszereplő. Helyes volt, kedves, természetes. Az életben ugyanolyan, mint a filmben. Később együtt játszottunk a Budapest Kamarában vagy a Karinthy Színházban, ahol az is kiderült róla, hogy ez a tisztaarcú, szelídszemű lány temperamentumos vadmacska is tud lenni a színpadon. Nem akart beragadni a naiva szerepkörbe. Inkább lement Pestről Miskolcra, és a Tribádok éjszakájában eljátszott egy lerobbant, alkoholista, leszbikus nőt. Ragyogóan.
 |
Aztán megszületett a fia, és kénytelen volt visszajönni Pestre. Sajnos, itt már nem úgy használták a tehetségét, ahogyan lehetett volna. Mégis sikerült másodszor is kiugrania, a Dallas tévésorozatban, ebben ő volt Samantha hangja. Megint nagyszerű volt, és utána mintha elvágták volna. Többé nem hívták szinkronizálni sem. Bizonyára fájhatott neki, hogy mellőzték, de siránkozás helyett keresett magának más, értelmes elfoglaltságot. Például festegetett. Egy éve találkoztunk utoljára, vendégként szerepeltünk a Budapest Kamarában, és még örültem is, hogy jókedvű, lelkes, boldog. A magánélete hála istennek rendben volt, a betegségét pedig nem dramatizálta. Élni akart.
