Nagy család – nagy boldogság

Az Ertl-Medgyesi család

A nyolcéves Zsombor lejön elém, mert sehogysem találom a bejáratot. Az ajtóban ott sorakozik a mindjárt hatéves Balázs és a másfél éves Borcsika. Medgyesi Patrícia, a mamájuk most egyedül van a gyerekekkel, a papa, Ertl Péter táncos, éppen turnézik a Honvéd-együttessel.

Patrícia: Minket elcsábít a friss kenyér
– Mielőtt Péter elutazott, beszélgettünk arról, amit kérdeztél. Jó volt elgondolkodni, mert ezek hosszan tudatosuló dolgok. Mindkettőnk családja gyerekcentrikus, családszerető sok testvérrel, unokatestvérrel. Ezzel tehát, a mintával, nem volt gondunk. Apró ellenkezéseket találtunk, de azok érdekesek.
Péter apukája férfias apa. Keményebb, ha azt mondja, khm!, akkor glédába kell állni. Kicsit félni is lehetett ilyenkor. Péter más, ő melegebb, jobban kimutatja az érzéseit, azt mondta, neki fontos, hogy a gyerekeknek is lehessen saját véleménye. Liberalizmus, határokkal – így fogalmazott. Volt erre mintája, az anyai nagypapája református lelkész, náluk nyaralt minden évben a kilenc unokatestvér. És ő ilyen megengedő ember volt. Körülötte szerveződött az egész összetartó család. Ez elég jó minta Péternek.

Az Ertl-Medgyesi család

Mi is négyen vagyunk testvérek, a nagy családon túl anyuéknak még az egyetemről máig összejáró társaságuk van. Ott is sok a gyerek. Nekünk ez a nagy társaság paradicsom volt. Ez megint erős minta. Anyu hibáit nehezen hiszem el, csak most fogalmaztam meg, hogy mit csinálnék másképpen. Időközben ismertem fel, ahogy Péter reagált a kritizálásomra, hogy nem szabad mindent kifogásolni, amit nem úgy csinál, ahogy én szeretném. Vagy ahogy a legjobb volna. Hogy puha almát hoztál, hogy csíkos a kő, amit felmostál, hogy nem rendesen mosogatsz… Ezzel el lehet üldözni egy embert. És én próbálom magam féken tartani, ellentétben talán azzal, amit anyunál láttam. Azt viszont ma már megértem, amitől azelőtt meg akartunk őrülni. Sokat mentünk vasárnap vendégségbe. És nem értettem, miért kell az anyunak az utolsó pillanatban még kisöpörni, ablakot törölni, asztalt rendbe rakni. Már rég mehettünk volna, ott álltunk glédában, és rá vártunk. Péter is emlékszik gyerekkorából hasonlókra. Ma már értem. Én is ezt csinálom. Mert utálatos dolog rendetlenségbe hazajönni. Fáradt gyerekekkel pláne.

Aztán a kenyér. Nálunk nem volt kérdés, hogy a friss kenyeret esszük-e vagy a szárazat. Mindig a szárazat ettük. Így sosem kaptunk frisset. Ezzel ellentétben mi gyakran elcsábulunk és a frisset vágjuk föl, és marad a régi. Sokszor rajtunk is szárad.

A közös teherviselés. Péteréknél ott volt a nagymama, ő megelőzte mindig az apukáját, mert hát a férfinak más a dolga. Nekem nagyon jólesik, hogy este együtt pakoljuk el az edényeket, hogy Péter kitereget, ha kell, vásárol, ezt otthon nem láthatta.

Az ünnepek szertartása öröklődött. Bár néha hajlok apukám javaslatára, hogy miért nem lehet egyszer karácsonykor teát inni pirítóssal? Merthogy az előkészületek mindig igen zaklatottak. Az idén, mivel Péter karácsony másodnapján elutazik, talán megcsináljuk azt, hogy előtte bevesszük magunkat egy szép vidéken egy kis panzióba, ahol főznek is nekünk, és ott karácsonyozunk. Együtt. És először nyugalomban. Hát, ez felér egy kis lázadással….