Vigasztalások Könyve I.

Mármint feltételezni, hogy valami úgy is meglehet, hogy e pillanatban még elképzelni sem tudom, de valahol mégis hely van a számára. Ha máshol nem, a képzeletemben. És ha ott van hely, akkor bizonyosan kell lennie másutt is.

Ez a gondolat számomra sok remény forrása.
A fejlődés nyitja. Út, amely akár az Örökkévaló trónusáig is elvezethet. (Ha ettől megrémülsz – ami szent, az rémületet ébreszt -, azt mondom, te majd másfele mégy. Vagy nem. Ahogy akarod.) Hogy képesek vagyunk valami effektíve nálunk többet elképzelni, feltételezni, helyet adni neki bennünk magunkban, ily módon szüntelen tágasabbá tenni lelkünket, eszünket, képzeletünket: – ez a lehetőség, azt hiszem, hatalmas ígéret.

Valóban el tudok képzelni olyat, ami meghalad engem.
Akkor annak léteznie kell. Bennem. Ám akkor nem csak az a valami vagy valaki létezik, hanem létezek én magam is, mint olyasvalaki, aki képes meghaladni önmagát. Aki képes nőni. Ha máshol nem, egyelőre képzeletben.

Gondolod, az olyan kevés?

Ne felejtsd el, olyasvalakit képzelek, akinek a leglényegesebb tulajdonsága, hogy meghalad engem. Te is ilyen vagy, olvasóm, én képzelt gyermekem. Többnek kell lenned nálam, az én folytatásomnak, a gyermekemnek kell lenned. Ezt gyönyörűen mondja a Bibliában a Zsoltáros: „Az én fiam vagy. Ma szültelek.” Egyelőre csak képzeletben vagy, de ha megírom ezt a könyvet, talán megleszel igazán. Annyira, hogy önmagad számára is létezel, és velem is viszonyban állsz. Amint veled én. Valójában máris te nézel rám odabentről egy angyal szemével, egy Nagyobb szemével. Különben honnan is tudnám, miről kell szólnia a Hozzád írt könyvnek?





Miben lehet reményünk?

Azért van jó, mert rossz is van: mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön a világra. De másfelől: amiként fenn van, úgy lenn is van. Megnyugtató, nem? Ha balra van, jobbra is van. Ha kicsi van, nagy is van. Ha van rossz, jónak is kell lennie. (Ez talán mégsem olyan megnyugtató. De erről később.)

A jóság, éppúgy, mint a rosszaság, az emberi világban mindenütt jelen van.

Ámbár kiszámíthatatlan időközönként, de mindenkiben van jóság. Nem úgy, mint amire a másiknak, vagy annak, akinek a részéről ez a jóság a másik irányában megnyilatkozik, erre eleve számítania lehet. Hanem úgy, mint amiben szabad reménykednie. Esetleg igen, esetleg nem. Az ember rosszaságára bízvást számíthatunk minden helyzetben, magad felől és más irányából egyaránt. Viszont, ha bajba kerülve, a másik jóságára is biztosan számítasz, alighanem csalódni fogsz. Meg is érdemled. Minden egyébtől függetlenül, mondd: te mindig, minden körülmények között jó vagy? Biztosan lehet rád számítani mindenkinek?

De reménykedni szabad a másik jóságában.