Aktuális

Intimitáspánik

Amikor Léna elõször kezdett fiúval járni, nyolc hónap után engedte meg az elsõ kézfogást. Újabb három hónap múlva a csókot. Ám amikor eljutottak "odáig", Léna hirtelen felpattant, és magyarázat nélkül elszaladt.

Léna megdöbbenve tapasztalta, hogy a fiú közeledése erős szorongást vált ki belőle. Azóta több év telt el. Léna több fiúval járt, mindegyik kapcsolatban hasonló szorongások jelentkeztek. Léna nem talált erre semmilyen értelmes magyarázatot.

Barátnői “bolondnak”, “ostobának”, “kishitűnek” tartották, a fiúk “frigidnek”, “leszbikusnak”, “hülye tyúknak” nevezték. Anyja csak annyit mondott minden ilyen eset után: “ráérsz még ezzel, biztosan nem találtad meg az igazit”. Az apja mit sem tudott minderről.

Az alkohol hamar rátalált Lénára, oldotta a gátlásait, megakadályozta a férfiak közelségére kialakuló pánikot, csökkentette a csábítás által provokált szorongást. Így veszítette el a szüzességét is.

Amikor találkoztam Lénával, már az alkohol uralkodott fölötte. Tőlem is félt. “Nem hagyhatom úgy el önt, ahogy a többi férfit. De kérem, bízza rám, mikor jövök, és mit mondok!” Rábíztam, mit tehettem mást. Havi egy-egy találkozásunk előtt felhívott, van-e lyukasórám. Ha volt, találkoztunk, ha nem, nem.

Ez a bizonytalan, laza keretek között vergődő terápiás kapcsolat akkor kezdett megerősödni, amikor az alkohol fölött átvette az irányítást. Mindeközben Léna életének legfontosabb szereplője, anyja, végig mellette állt, kitartó, állhatatos szeretettel. Apja nem volt jelen, mintha egyáltalán nem létezne. Léna sem beszélt róla.

Az anyjával való viszony közös végiggondolása után azt vártam, hogy az apját veszi elő, vele folytatja a sort. Nem ez történt. A barátnői következtek. Aztán lassan, fokozatosan, fel-felbukkant a férfitéma is. Eleinte csak úgy, mellékesen, egy-egy barátnő gondjainak részeként. Hamar kiderült, hogy a férfiakról nagyon rossz a véleménye.

Alattomosnak, kegyetlennek, könyörtelennek tartotta őket. Meg volt győződve arról, hogy a férfiak kihasználják a nőket, érzelmi függőségre kényszerítik őket, a szexben csak a saját kedvtelésüket keresik, a nők érzéseivel, igényeivel nem törődnek.

Dr. Gerevich József
Kiderült, hogy azok a fiúk, akikkel járt, egyáltalán nem feleltek meg a férfiakról általában alkotott képnek. Erre az ellentmondásra felhívtam a figyelmét. Eltűnődött. “Lehet, hogy én vetítem a férfiakra a gonoszságot, és ők ennek megfelelően válnak gonosszá?” – tette fel saját magának a kérdést. Rögtön válaszolt is: “Vagy nem válnak gonosszá, inkább elmenekülnek…” Gyorsan helyesbített: “Nem, nem, mielőtt kiderülne, hogy ők valójában milyenek, én menekülök el. De miért, doktor?”

A kezelés végéig ki nem ejtette az apja nevét. E nagyfokú elfojtás is jelezte, hogy ő kulcsfigura Léna életében. Én nem provokáltam. Éreztem, hogy az idő, a terápiás folyamat érleli a gyümölcsét…

Aztán, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt el az életemből, köszönés nélkül, másfél éves gyötrelmes út bejárása után. Néhány hónappal később rövid levelet írt, az udvarias semmitmondás nem volt rá jellemző.

Doktor! Abbahagytam a kezelést, mert már nincs szükségem rá. Jól vagyok. A férfiakból még mindig nem kérek, de már tudom, miért. Mindegyikük az apámra emlékeztet, és én gyűlölöm az apámat. Nem terhelem azzal, hogy leírjam, miért, biztosan kitalálta már régóta, azért pszichiáter. Vagy nem?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top