Aktuális

A Bagoly havában

Az amerikai indiánok hétköznapjai szoros közelségben teltek a vadon élõ állatokéval, amelyekrõl tizenkét hónapot neveztek el. Ezúttal a Baglyok (XI. 22. – XII. 21.) állatövérõl olvashattok.

az indián totemek közül azok, akik mindig magasabb célok felé törekszenek, és ezért sokszor nagyképűnek látszanak. A bagolyról a sötét középkorban úgy tartották, hogy a boszorkányok, a vajákosok démona. Ám valójában az éjszaka madara ősidőktől fogva a bölcsesség, a tudás, a rejtett betegségek felismerésének és gyógyításának a szimbóluma.

A statisztika szerint a Baglyok:





• isszák a legtöbb whiskyt,

• vásárolják a legtöbb mentolos ízesítésű cukorkát, csokoládét,

• viselik a legtöbb kötött ruhaneműt,

• legszívesebben spanyol nyelvet tanulnának,

• olvassák leginkább a magazinok kozmetikai rovatát,

• közül kerül ki a legtöbb fogadó a lóversenyen,

• az életben azt tartják legfontosabbnak, hogy segítsenek a bajba jutottakon,

• utaznak a legsűrűbben repülőn,

• bűnügyi “specialitása” az autólopás.

Ha beosztott: Ki nem állhatja a szabályokat, a bélyegzőóra az egyik legnagyobb ellensége. A levegőtlen vagy sötét munkahely valósággal bénítja. Szeretne pontos lenni, de mégis mindig elkésik.

Ha főnök: Sokszor túlórázik, és a beosztottak erőfeszítését mindig megjutalmazza. Ám észre sem veszi, és egyetlen pillanat alatt mindent tudó kukacoskodóvá válik.

A Bagoly férfi: Ragaszkodik a szabadságához, amit azzal is kifejez, hogy lélegzetelállító gyorsasággal merül el a különböző szerelmi viszonyokban. Neki találták ki a nyaralás alatti, vagy a munkába menet közbeni románcot.

A Bagoly nő: Csábítják a kalandok, vonzzák a nagyhangú, izmos férfiak, ám, ha erős és határozott kéz simogatja otthon, akkor hűséges marad.

A Bagoly gyermek: Ha nem érdekli az iskolában a tananyag, vagy ellenszenvesnek találja a tanárt, akkor ő az osztály legnehezebb fejű diákja, és a szülői értekezletek negatív sztárja.






Prognózis Baglyoknak


A szerelem úgy érkezik az életébe, mint a hegyekből alázúduló kövek! A nagy szenvedély közben nem ártana icipicit a munkára koncentrálni, különösen, hogy a munkahelyén nem tartozik mindenki a támogatói közé, vagy a konkurencia számára válik ismeretlen fogalommá az erkölcs. Az anyagiak miatti nyomás januárban oldódik, ugyan a milliárdosok listájától még mindig messze lesz, de legalább nem kell megválnia attól, amihez ezer emlék köti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top