Aktuális

Krizsó Szilvia flamingót kapott nászajándékba

Kis zöld blézere, az a magas gallérú, gondoltam ki jó elõre. De erre valahogy nem került sor. Egy sokkal jelentõsebb ruhadarab és a hozzá kapcsolódó esemény teljesen kiverte a fejembõl a zöld blézert. Érthetõ, hiszen alig egy héttel az esküvõje után találkoztunk.





– Még az esküvő előtt beszéltünk telefonon, de már akkor éreztem, hogy nagyon megadod a módját ennek a napnak.

– Ne is mondd! A zenekartól, a ceremónia helyszínének kiválasztásán át mindenre gondom volt. Tudod, vannak dolgok, amelyekre gyerekkorom óta készülök, az esküvőm is ilyen. Tudtam, ha férjhez megyek, akkor ott meg kell szólalnia Bartók Leánynéző című kórusművének! Az Operaház gyermekkórusában Botka László és Csányi Valéria voltak a karmestereim, és Laci bácsi mesélte, hogy az esküvőjükön ezzel lepte meg Vali nénit. Akkor eldöntöttem, hogy az én esküvőmön is megszólal majd. És megszólalt.

– Egyéb gyerekkori álom?

– Azt is elhatároztam, hogy flamingók sétálnak a vendégek között, mert láttam egy filmben, és nagyon tetszett. A virágos rendelt is valami flamingó-utánzatot Németországból, meg is érkezett, de az esküvő napján reggel letört a feje. De nem maradtam flamingó nélkül, mert az egyik legjobb barátnőm szólt, hogy még a szertartás előtt szeretne valamit adni. Egy oklevelet kaptunk tőle arról, hogy a családjával a nevünkben örökbe fogadtak egy Boldogság nevű flamingót az Állatkertben.

– Gondolom, meghatódtál.

– Nagyon. A nap folyamán többször is. Először, amikor a szüleimtől megkaptam a nagymamáim ereklyéit. Az anyukám odaadta nekem azt, amit ő kapott az édesanyjától a saját esküvőjére, és a másik nagymamám gyönyörű kristályvázáját.





– Olyan ez, mint egy szép staféta.

– Igen, nekem nagyon fontos a családom, rengetegszer gondolok a nagyszüleimre, és mindig elsírom magam, bár már jó pár éve elveszítettem őket. A “stafétaátadás” így talán nem a legjobb pillanatban történt. Mondta is anyukámnak a kozmetikus barátném, aki épp előtte festett ki, hogy “Gabi, ne most!”, mert látta, ahogy elindulnak a könnyeim. Ez is szép pillanat volt, meg a flamingó, meg az egész, ahogy ott ülünk, és szól a Bartók. Aztán Fischl Mónika operaénekesnő barátnőm elénekelte az Ave Mariát, gyönyörűen, a szemembe nézve.

–  És a férjed? A férfiak gyakran idegenkednek attól, hogy ilyen egyértelműen láthatóvá váljanak az érzéseik.


– Szerencsém van, mert a férjem érzelemgazdag, és nem szégyelli ezt megmutatni. Ő az előkészületekben amúgy nemigen vett részt, de mentségére szolgáljon, hogy lakást is vettünk, és annak a felújítási munkálatai teljes egészében az ő vállát nyomták.

– Azt már tudom, mennyire készültél az esküvőre. De mennyire készültél a házasságra?

– Az esküvői meghívónk úgy szólt, hogy meglátni és megszeretni nem egy pillanat műve volt, és ez így igaz. Régóta ismertük már egymást, aztán egy bulin táncoltunk egyet, majd elkezdtünk találkozgatni. Rajta kívül egy igazán mély és komoly kapcsolatom volt, de akkor még nem akartam férjhez menni. Egyszerűen nem éreztem, hogy itt volna az ideje, vagy, hogy ugyanazt akarnánk az élettől mindketten. Most először élek olyan kapcsolatban, amelyik folyamatosan, töretlenül és minden nap jobb és jobb lesz.





– A szakmának az az ága, amelyet te is művelsz, a politikai újságírás, szerintem nagyon alulteljesít mostanában. Alig van olyan újságíró, akiről ne tudnám, hová tartozik.


– Az a baj a politikai riportokkal, hogy az emberek zöme azt látja és hallja, amit látni és hallani akar. Ezért sorolják be az újságírókat ide vagy oda. Meg azért, mert a szakmában sokan vannak, akik ahelyett, hogy kérdeznének, az “övéiket” képviselik.

– Felnőtt emberként, nyilván kialakult az értékrended, és ez nagy valószínűséggel eligazít a politikai pártok között is.

– Természetesen én is szavaztam, ezt mindig megteszem, de ha dolgozom, nem azt nézem, hogy aki velem szemben áll, az szimpatikus-e vagy sem. Arra koncentrálok, hogy választ kapjak fontos, másoknak is fontos kérdésekre. Egyébként az én értékrendem valahol középen van. Sok tekintetben konzervatív vagyok, bizonyos kérdésekben liberális. És elnéző másokkal szemben.

Krizsó Szilvia – II. rész >>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top