Aktuális

Egészségkalauz a vakációhoz

Hurrá, itt a nyári szünet, ujjong a gyereksereg. Csakhogy a várva várt vakáció, amelyet akár a családdal töltenek a srácok, vagy táborban, esetleg a nagymamánál falun, az örömök mellett számos egészségügyi kockázatot is tartogat. Ezekrõl érdemes minden évben szót ejteni.





Bármilyen programról legyen is szó, az évszak jellemzője, a meleg, megváltoztatja szervezetünk működését és mindennapi életvitelünket – hangsúlyozza dr. Somogyi Márta belgyógyász-kardiológus főorvos. – Másképp iszunk, eszünk, tisztálkodunk a nyári forróságban, mint az év többi napjain.


Nő a folyadékigény





A magas hőmérséklet miatt a szervezet folyadékleadása lényegesen megnő. Ráadásul ehhez a gyerekeknél ilyenkor intenzív mozgás is társul, ezért a folyadék megfelelő pótlásáról mindenképpen gondoskodni kell. De ne édes üdítőket meg agyoncukrozott teákat adjunk, inkább tanítsuk meg őket vizet inni! A jó minőségű ivóvíz egészségesebb, és jobban megfelel a célnak, mint a kólák meg a szörpök. Jó tudni: napi két liter folyadékra a gyerek szervezetének is szüksége van!






Kalóriában szegény, fehérjében gazdag


Az étkezésünk is módosul nyáron, a hőségben jobbára a kalóriaszegény ételeket kívánjuk. Szerencsére sok friss zöldségből és gyümölcsből választhatunk. Fontos, hogy ne a szénhidrátbevitel domináljon, helyette a fehérjében dús étkek és a könnyen emészthető zöldségfélék kerüljenek a tányérra!


Fokozott higiéné


A melegben különösen fontos a testi higiénia, hiszen a verejtékmirigyek elválasztása fokozódik, sőt a bőr kémiai szerkezete is megváltozik. Természetesen a szájhigiéné is megkülönböztetett figyelmet érdemel. Értessük meg a gyerekekkel, hogy a fokozott izzadás miatt a tisztálkodásra naponta többször sort kell keríteni!

Kell egy kis kikapcsolódás

A gyerekeknek ugyanúgy szükségük van kikapcsolódásra, mint a felnőtteknek. Ez talán furcsán hangzik, pedig a testi-lelki feltöltődés számukra is elengedhetetlen – figyelmeztet a főorvos asszony. – A megszokott, napi programtól eltérő minden újdonságért hálásak. A felhőtlen pihenést azonban egészségügyi panaszok, illetve a melegben gyakrabban jelentkező betegségek zavarhatják meg.





Veszélyes napsugarak

A leégés elkerülése érdekében jó, ha a gyerek tudja, milyen a bőrtípusa, továbbá azt, hogy tizenegy és tizenöt óra között nem szabad a napra menni, a fejet pedig az erős napsugárzástól tanácsos kalappal védeni. Strandolás előtt mindig kenje be testét a megfelelő faktorú fényvédő krémmel! Jó lenne, ha erre a felnőttek és a gyerekek egyaránt figyelnének.

Nyári fertőzések

A meleg miatt sűrűn előforduló fertőzések ételmérgezés és szalmonella formájában jelentkeznek, de általában uralhatók. A gyomor-bél traktus megbetegedései egyértelműen a higiéniai rendszabályok betartásával előzhetők meg. Ebben a gyereknek is van felelőssége, ha ugyanis figyel arra, hogy étkezés előtt és toaletthasználat után mindig megmossa a kezét, a kockázat csökken.

Nyári megfázások

A felső légúti hurut és a fertőzéses megbetegedések rendszerint a hirtelen hőmérséklet-változás után lépnek fel, a nem megfelelő öltözködés miatt. A megelőzés érdekében tanácsos mindig az időjáráshoz illő ruhába bújni. Ha mégis megtörténik a baj, a tüneti kezelés nem a gyerek dolga, hanem a felnőtteké, szükség esetén az orvosoké.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top