Aktuális

Az a fontos, hogy a lányom boldog legyen!

– Egy pillanat! – mondja Koós János, majd hallom odaszól lányának: "Réka, a Szegõ akar valamit a Nõk Lapjába..." Rövid suskus, aztán mondja is: – Fél óra múlva ott tudunk lenni nálad. Hûtsd a sört, melegítsd a teát, addigra fent leszünk!




Én pedig döbbenten fogom még a kagylót egy jó ideig. Merthogy nem egészen így szoktak menni a dolgok. Vízállásjelentést pöszén olvasó megasztárok ilyenkor többnyire közlik, hogy csak a menedzserük, illetve a főnökük engedélyével nyilatkozhatnak, vagy a lazábbak elmondják, hogy el vannak havazva, majd az idegtépő időpont-egyeztetési macera után elmondják, hogy melyek azok a kérdések, amelyről eleve nem beszélnek, vagy nem beszélhetnek. Ha pedig kétszemélyes a beszélgetés, az egy újabb procedúra. A híres apa híres lánya leginkább vonakodik: nem lehetne-e külön? Nem lehetne-e őnélküle? Nem lehetne-e a fater nélkül? Nem lesz-e ez ezért, azért, emezért, valamint amazért rossz, ciki, snassz, kínos? Merthogy ő önálló egyéniség, az apja csak nyomasztja, szeretne az árnyékából kilépni, nevet, arcot, nemet, műfajt és minden egyebet változtatni emiatt. Meg különben is mikor, hol és leginkább minek találkozzunk? Ehhez képest ők jönnek rögvest. Kérdés, nyavalygás, fakszni nélkül. Mindez csak magyarázatként, hogy miért is fogom döbbenten a kagylót még egy jó ideig…





Megérkeznek – és kiderül, ilyen az én szerencsém, hogy most éppenséggel nincsenek jóba. Máskor, különösen így együtt, mindig napsugarasak, vidámak, szinte harsogóak, mintha csak két infantilis kölyök jönne szülinapi zsúrba, most viszont kimértek, csöndesek, tartózkodóak. Talán egy marhaságon összeszólalkozhattak útközben, de érzékelhetően van valami feszültség közöttük. Ami minden családon belül abszolút normális, csak éppen igyekeznek mindenféle negédes bájolgásokkal, hamis pózolásokkal, bárgyú egymásra vigyorgásokkal leplezni. Jani odamegy az operalemezekhez és nagy buzgalommal szemrevételezi őket. Szerintem a mai napig merő tévedésnek érzi, hogy Ghiaurov énekelte húsz éven keresztül a Scalaban Fülöpöt, amikor ezt szinte az ő fazonjára írta



Verdi – aminél csak a Real Madrid hibázott vaskosabbat azzal, hogy Figot igazolta le, és nem őt… Réka Ella Fitzgerald felvételeit szemrevételezi. Kérdezem, tegyem-e fel valamelyiket, ő mondja, köszöni, miatta nem, inkább kezdjünk a beszélgetéshez. Behuppannak két egymás melletti fotelbe. Kérdőn rám néznek. Te jó ég! Azt hittem, hogy ömleni fog majd a szó belőlük, és most nekem kell valamit kihúzni belőlük. Elmondom hát, hogy mennyire meglepett, hogy első szóra fogták magukat, és jöttek. Réka viszont azt nem érti, hogy miért is lepett ez meg engem.

– Ez a munkánkhoz tartozik! – néz tágra nyíló szemmel – A mi érdekünk…





– Igen, csak ezt viszonylag kevesen tudják megérteni, és merik elfogadni…

– Hát akkor dinkák.

– Számodra természetes volt, hogy szól apád, és ripsz-ropsz jössz?

– Ilyen esetben igen. Hogy mi az, amit tanultam tőle, és mi az, amit nem, azt most ne firtassuk, (most néznek egymásra először, Réka kicsit kihívóan, Jani tetetetten szemrehányóan, aztán cinkosan, engesztelően végre elmosolyodnak…) de, hogy apu fegyelme, kötelességtudata, szakma iránti alázata az első pillanattól példa volt számomra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top